![Az emberek alakítsák a maguk környezetét úgy, ahogy az nekik tetszik!](https://m.blog.hu/ja/jarokelok/image/.thumbs/e7/e75b3dc0c9d5a90f54c13ac9d1b88953.png)
A Járókelő csapat 2012 óta segít a városlakóknak abban, hogy
bejelenthessék a kátyúkat, letört szemeteseket, lekopott zebrákat és
egyéb közterületi problémákat a lakóhelyükön.
Más néven az Arany János utcai metrómegállónál. A tervek szerint ez a hely lesz a belváros egyik ékköve, ahol a felújítással az eddigiekhez képest 32%-kal növelnék a zöldterület arányát, vagyis lesz sok új fa a téren, de lecserélik a burkolatot és közvilágítást is, illetve végleg eltüntetik innen a…
Két hét telt el a 3-as metró északi szakaszának átadása óta. Tarlós István átadta, a városlakók pedig birtokba vették a felújított állomásokat. Néhány napig vártam a részletesebb beszámolót, a felújított állomások építészeti bemutatását, de hiába. Aztán úgy döntöttem, hogy további várakozás helyett…
A belváros felé közlekedő megállókban 2 troli és legalább 10 másik buszjárat utasai szállnak le és fel naponta. Csúcsidőben egymást érik a járművek, a viszonylag szűk úttest miatt (egy sáv van csak az autósoknak és egy a tömegközlekedésnek) gyakran így is nagy a káosz. A bonyolult forgalmi helyzetet…