Több mint egy hete tart a hőhullám, ami éppen elég megterhelő élmény ahhoz, hogy elfelejtsük: a hónap elején a hőség helyett még az özönvíz szerű esők jelentették a legnagyobb kihívást a lakosságnak és a várost fenntartó szolgáltatóknak és önkormányzatoknak. Olykor néhány óra leforgása alatt lehullik a havi átlag csapadékmennyiség jelentős része, amitől aztán órákra lebénul a város. Ez a cikk arra keresi a választ, hogy mire kell felkészülni hosszú távon az egyre szélsőségesebbé váló időjárási viszonyok miatt. Különösen ha extrém esőzésekről van szó.
Beázott.
Nem kell rendkívül sok csapadék ahhoz, hogy a Járókelő oldalát elárasszák a bejelentések az eldugult csatornákról és beázó járművekről vagy aluljárókról. Persze minél több zúdul le egyszerre, annál rosszabb a helyzet. Hiszen az elmúlt évtizedekben egyre terjeszkedett a város, a beépített, lebetonozott felületek aránya drámai léptékben nőtt, a zöldterületek aránya pedig nemhogy nem nőtt, de a meglévők védelme sem biztosított. Így az egységnyi idő alatt lezúduló rengeteg víz képtelen beszivárogni a talajba. A XIX. században kialakított csatornarendszert pedig egyszerűen nem úgy tervezték meg, hogy ekkora terhelést gond nélkül kibírjon. Ami végső soron ahhoz vezet, hogy a tisztítatlan szennyvíz a természetes vizekben, például a Dunában köt ki. A Fővárosi Csatornázási Művek igyekszik megduplázni a záporvíztározó kapacitását. Igaz, erre július közepéig várni kell, és amíg tart a bővítés, egyáltalán nem fogad be záporvizet a tározó.
Átkelés a tengeren.
A vízelvezetés egyébként olyan újszerű megoldásokat kíván, amire kis tudatossággal igazán nem nagy gond odafigyelni. Nem mindegy ugyanis, hogy merre lejt egy járda vagy hogyan van kialakítva a lefolyó egy-egy forgalmasabb aluljárónál. Számtalan nemzetközi példa van arra, hogy hogyan lehet olyan virágágyásokat vagy parkokat kialakítani városszerte, amelyek felfogják a csapadékot. Ehhez persze arra alkalmas növényzet is szükséges, ami már a kertészeti tervezés feladata.
Vízfelfogó ágyások Helsinki egyik kerületében.
A zöldterületek kárára elkövetett aránytalan építkezési hullám kellemetlen következményeiről tudósít egyébként a BKK Járókelőnek írt válaszlevele is. Eredetileg arról érdeklődtünk, mennyire gyakori, hogy hosszabb-rövidebb időre teljesen járhatatlanná válik egy szakasz. Ahogyan az tavaly ősszel is történt a 61-es villamos vonalán. Egy másik példát citáltak ugyan, de ebből is jól látszik, extrém zápor esetén a rendszer nem bír el több hátráltató tényezőt.
Egy nem várt felhőszakadás egy folyamatban lévő kivitelezési munka közben is okozhat nagy gondot. Ilyen eset volt, amikor a Kamaraerdőben a patakpart helyreállítási munkáit végezték: a part meg volt bontva, a hirtelen esőzéstől pedig a megduzzadt patak alámosta a töltést, ami ezért átszakadt. Sajnos azonban sok esetben egy adott környéken zajló ingatlanfejlesztések következménye az, hogy a korábbi zöldterületekről lassan lefolyó víz helyett egyszerre, koncentráltan jelenik meg a csapadékvíz-elvezető hálózaton a terhelés; az ilyen esetekre a fejlesztőkkel, az érintett önkormányzatokkal és az üzemeltetőkkel közösen megtalált átfogó megoldásra volna szükség.
forrás: Facebook.com
A BKK-tól tudjuk azt is, hogy a tervezett felújítások alkalmával egyébként rendre igyekeznek érvényesíteni a klímaváltozással kapcsolatos fenntarthatósági szempontokat. Az aluljárók kijáratainak felső, érkező szintjét a lehetőségek szerint megemelik és folyókákat helyeznek el, hogy csökkentsék a vízbefolyást. Nagyon tanulságos azonban ahogyan általánosságban írtak a kérdésről.
A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ a beruházások tervezésekor és kivitelezésekor minden olyan intézkedést megtesz, amellyel csökkenthetők a havária jellegű esetek – amilyen például egy özönvízszerű felhőszakadás – következményei. Ugyanakkor a projektek ilyen kirívó esetekre történő méretezése a közműhálózatokban irreális kapacitásokat eredményezne, jelentősen megnövelve a beruházási és a fenntartási költségeket is, ezért mindig törekszünk a klimatikus viszonyoknak leginkább megfelelő, a közműhálózat fizikai korlátait figyelembe vevő, valamint a rendelkezésre álló források és fenntartási költségek összességének optimális megoldását megtalálni.
Vagyis korlátozottak a lehetőségek. Ami egyrészt tehát anyagi kérdés, másrészt pedig, mintha egyúttal azt sugallná ez a pár mondat, hogy a szélsőséges időjárási viszonyokkal szinte képtelenség is lenne lépést tartani. A közlekedési cég egyébként, ne vitassuk el, valóban tesz erőfeszítéseket: egyre több védett megállóhelyet igyekeznek kialakítani, amelyek nemcsak (jég)eső, de extrém meleg esetén sem hagyják cserben a járókelőt. Kár, hogy a járművek hűtése és fóliázása nem minden esetben teljesül. A 4-6-os villamoson gyakran megesik, hogy nem működik a klíma, a hármas metró szerelvényein pedig szinte kivétel nélkül mindig fullasztó hőség van, hiszen nincsen klíma.
Kátyúk minden mennyiségben.
Az özönvízszerű eső az úthálózatot is elaprózza. Szó szerint. A Budapest Közút szerint a hőingásnál is nagyobb kihívást jelent a csapadék esetenként példátlan mennyisége.
Megfigyelhető, hogy az esősebb napokon, vagy a téli hóolvadási időszakban a kátyúk darabszáma ugrásszerűen megemelkedik. Tehát a sok csapadék az, ami kihívás elé állít minket. A kátyúk, úthibák kijavításához szükséges forrást a Főváros minden évben biztosítja.
Kár, hogy ez utóbbit nem részletezték. Hiszen felmerül a kérdés: ha van elég pénz a Budapest Közút háza táján, hogy lehet az, hogy mégis naponta érkeznek a bejelentések a – felhasználónktól tanult műszóval élve – tehénellető kátyúkról.
A várható esőzésekről, ahogyan mindenki, úgy a fővárosi szolgáltatók is az előrejelzésekből tájékozódnak és ha kell, megerősítik a forgalmi ügyeletet. Szükség is van rá, 340 különböző vonalon, mintegy 2000 jármű többé-kevésbé kiszámítható menetrendjét kell fenntartani, ha esik, ha fúj. Ha egy szakasz járhatatlanná válik, a Budapest Közút intézkedik: az utat lezárják, a forgalmat pedig elterelik, helyreállítási kötelezettségük viszont csak akkor van, ha nem közműprobléma okozta a beszakadást. Épp az ilyen kitételek miatt fordulhat elő az is, hogy egy-egy járókelős bejelentés apropóján is hetekig megy a vita, hogy kinek az illetékességébe tartozik az adott probléma. Ennek egyrészt elég rossz az üzenete a felhasználók, vagyis a lakosság felé, másrészt egyre látványosabb, hogy az évről-évre szélsőségesebbé váló légköri jelenségek olyan gyors reakcióidőt és olyan rugalmas hozzáállást követelnek meg a (városi) civilizációtól, amelyre – úgy tűnhet – nem vagyunk eléggé felkészülve. Kérdés persze, hogy van-e esélyünk a küzdelemben. Ebben a kérdésben azonban nem akar igazságot tenni ez az írás. Egy biztos: jelenlegi struktúráink, tervezési folyamataink és bürokratikus hivatalaink korszerűtlensége égbekiáltó.
