Ha megosztod, megoldod.

A Járókelő csapat 2012 óta segít a városlakóknak abban, hogy
bejelenthessék a kátyúkat, letört szemeteseket, lekopott zebrákat és
egyéb közterületi problémákat a lakóhelyükön.

Nincs élhető közterület gyalogosbarát kialakítás nélkül

Nincs élhető közterület gyalogosbarát kialakítás nélkül

2020. augusztus 30. - Sebők Máté

A belvárosi és azon belül is a nagykörúti forgalomcsillapítások kapcsán egyre nagyobb hangsúlyt kap az a megközelítés, hogy nem elsősorban autós vagy kerékpáros szempontokról kell beszélni, hanem az adott környék vagy útvonal élhetőségét kell javítani a helyi érdekek lehető legnagyobb fokú figyelembevételével. 

A most formálódó civil együttműködés is olyan célokat fogalmazott meg, amelyek főleg a Nagykörút mentén élő helyi közösségek, családok és a nagykörúti intézmények, boltok vagy kávézók dolgozóinak és látogatóinak érdekeit tartja szem előtt. Ilyenek többek között a védtelen közlekedők (gyalogosok, gyerekek, idősek) fokozott előnyben részesítése, a gyerekbarát, fogyasztási kényszer nélküli helyek kialakítása, több jobb minőségű zöldfelület biztosítása, valamint a zaj- és levegőszennyezés csökkentése. Cél az, hogy a leendő kialakítás hozzájáruljon a helyi gazdaság élénkítéséhez, a vonzó vásárlási, vendéglátási környezet megteremtéséhez és a körúton található kulturális értékek megismertetéséhez. 

Ezek a célok pedig megalapozottak, hiszen a Járókelőnek a lakossági bejelentések révén pontos képe van arról, hogy melyek azok a jelenségek, amelyek a helyi lakosok vagy az adott közterületet rendszeresen igénybe vevők számára problémát jelentenek. Az idei év első felében, a belső kerületekből érkező bejelentések elemzéséből kiderül, hogy leginkább a köztisztasággal (szemetelés, graffiti, rongálás), a parkolással (járdára parkolás, szabálytalan parkolás) és a használaton kívüli járművek elszállításával kapcsolatban érkezett a legtöbb panasz, de kiemelt figyelmet kapott a járdák és a zöldfelületek rossz állapota (vagy adott esetben a zöldfelületek hiánya) is. 
1_2.png

Lakossági bejelentések 2020. január és július között a belső kerületekben (VI., VII., VIII., IX. kerület) Forrás: Járókelő.hu

A lakossági igényeket a számok elemzésén túl a bejelentésekből kigyűjtött idézeteken keresztül érthetjük meg a legjobban. „Nincs egyetlen kuka sem”, „a szemetet leggyakrabban a bokrokba dobják”, „fát egy darabot se látni, az utca nyáron extrém módon felmelegszik”, „a járda teljes szélessége használhatatlan a rakodás alatt (…) babakocsival vagy kerekesszékkel ellehetetlenítve a járdán való továbbjutást”, „a járdán való parkolás olyannyira elfajult, hogy az emberek kikerülik inkább ezt az utcát mert járhatatlan”.  Az, hogy az emberek hogyan látják a saját környezetüket, kihat arra, hogy mennyi időt szeretnek ott eltölteni: csak átsietnek a közterületen (rosszabb esetben messziről el is kerülik) vagy szívesen visszatérnek oda, esetleg szívesen költöznek az adott környékre. 

Ezek alapján jól látszik, hogy a fejlesztéseknek elsősorban a közterek rendezettebbé és tisztábbá válását, a járdán való parkolás megszüntetését, a gyalogosok védelmét, valamint a zöldfelületek növelését kell elősegíteniük. Csak akkor képzelhető el, hogy az emberek szívesen töltenek hosszabb időt sétálással, vásárlással vagy kávézással a Nagykörúton vagy annak környezetében, ha csendesebb, tisztább és zöldebb környezet fogadja őket. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy a körúton ne jöjjön létre olyan kialakítás, mely ezen elvárásoknak ellentmond, pláne ne olyan, ami a jelenleg is kifogásolt problémákat állandósítja még hosszú évekre vagy évtizedekre. 

Ebből adódóan nem támogatandó az az elképzelés, hogy a jelenlegi parkolósáv helyén jöjjön létre úgy kerékpársáv, hogy az autók parkolása a járdán történjen a fasor vonalában. Ez nem csak azt jelentené, hogy a „fejlesztés” a gyalogosfelület rovására történik, hanem a még meglévő zöldsáv épsége is veszélybe kerülne. Ebben az esetben az utcaképet továbbra is az autók uralnák hat sávon (2x2 forgalmi sáv és 2x1 parkolósáv), ami semmilyen mértékben nem segítené elő a zaj- és légszennyezés csökkenését sem. A fák közé bepréselt járművek fizikailag és vizuálisan is csökkentenék a gyalogosok területét, nem számolva azzal, hogy a padok és a teraszok áthelyezése a járda további csökkenésével járna. Emellett annak a lehetősége is elveszne, hogy a közeli boltok, kereskedelmi egységek látogatói számának növekedése esetén érdemben lehessen növelni a gyalogos- és zöldfelületet. Lényegében tehát egy, a mostaninál is rosszabb kialakítás lenne a végeredmény. A fentiekből adódóan a Nagykörút kapcsán egy olyan változat támogatandó, amely a fejlődést és nem a jelenlegi problémák konzerválását segíti elő. 

2_1.png

Nem támogatott kialakítás a nagykörúti kerékpársávra: két forgalmi sáv, kerékpársáv és a berendezési sávban kijelölt parkolósáv; Forrás: Magyar Kerékpárosklub

Parkolóhelyekre természetesen szükség van a Nagykörút mentén, legyen szó akár a kereskedelmi egységek számára nélkülözhetetlen áruszállításról, akár a mozgáskorlátozottak számára kijelölt parkolókról vagy a szállodákhoz, színházakhoz érkező taxik megállóhelyeiről. A Margit körút, az Üllői út vagy a Rákóczi út példája jól mutatja, hogy a parkolóhely nélküli, csak és kizárólag az átmenő forgalmat kiszolgáló, többsávos belvárosi főutak mentén a kiskereskedelem nem tud megtelepedni. Ennek hatására az utak környezete elhanyagolttá, „szürkévé” válik. Részben azért, mert nincsenek meg a megfelelő infrastrukturális feltételek a boltok kiszolgálására, részben pedig azért, mert senki nem szeret zajban és szmogban sétálni és kirakatokat nézegetni vagy leülni egy kávéra. Viszont a szükséges parkolóhelyek kijelölése csakis a jelenlegi parkolósávban vagy esetleg a külső sávban képzelhető el (utóbbi esetben a kerékpársáv kerülne a mostani parkolósáv helyére), hiszen csakis így biztosítható, hogy a fent említett célok is megvalósuljanak, és egy valóban csendesebb, élhető és élvezhető környezet jöjjön létre. 

3_1.png

4.png

Támogatott kialakítás a nagykörúti kerékpársávra: egy forgalmi sáv, parkolósáv és kerékpársáv a jelenlegi gyalogosfelületek és a berendezési sáv csökkentése nélkül; Forrás: Magyar Kerékpárosklub

Nem kell távoli, külföldi példákat hozni ahhoz, hogy lássuk, milyen következménye van a környékre nézve egy-egy olyan átalakításnak, amelynek következtében jó gyalogolni, le lehet ülni egy-egy padra vagy ki lehet ülni egy teraszra meginni egy kávét,  van megfelelő számú zöldfelület és fa, ami árnyékot ad. Ma a város és főleg a belváros leginkább pezsgő részei egytől egyig olyan környékek, ahol az elmúlt években gyalogosbarát, zöldfelület növelő beavatkozások valósultak meg. Talán mára már sokan el is felejtették, hogy hogy is néztek ki ezek a területek alig 5-10 évvel ezelőtt, és a körútihoz mennyire hasonló viták előzték meg ezen területek átalakítását is. Ez ugyanúgy igaz a lakóövezeti közterületekre (Ráday utca, Tompa utca vagy Egyetem tér) és a nagyobb forgalmi csomópontokra is. 

5_1.png

Ferenciek tere 2014 előtt és 2014 után, miután elbontották a közúti alagutat

A Ferenciek tere vagy a Kálvin tér megújításakor ugyancsak a közterek újrafelosztása, egyben a gyalogosfelületek növelése valósult meg. Így jött létre például a Baross utca legvégén a szűk járdák és a három forgalmi sáv helyett egy széles gyalogos-kerékpáros zóna, ahol ma már kávézók és éttermek sorakoznak élettel töltve meg a környéket. A Ferenciek terén lévő alagút elbontása - ami ugyancsak sok kritikát kapott - pedig hozzájárult ahhoz, hogy a tér egy szürke közlekedési csomópontból élvezhető köztérré váljon, ahol az emberek szívesen találkoznak egymással és töltenek el több időt. Nem mellesleg mind a Kálvin tér, mind a Ferenciek tere esetében igaz, hogy a kulturális értékek (például a templomok és középületek) is hangsúlyosabban jelennek meg a felújítás óta, ezzel is erősítve a város szépségét. 

A változás persze sehol nem ment végbe egyik pillanatról a másikra, de maga a közterület újrafelosztása megteremtette a lehetőségét annak, hogy a változás elinduljon. A felhasználók hónapok, évek alatt lakták be úgy ezeket a közterületeket, ahogy ma ismerjük őket. 


A Nagykörút megújítását támogató civil szervezetek listája: 

Budapest Bike Maffia

Civilek a Palotanegyedért

Civil Rádió

C8

Energiaklub

Fridays for Future Magyarország

Greenpeace

Járókelő Közhasznú Egyesület

Kortárs Építészeti Központ, Budapest100

Kulcs a Városhoz

Közösségfejlesztők Egyesülete

Közlekedő Tömeg Egyesület

Levegő Munkacsoport

Magyar Kerékpárosklub

Magyar Közlekedési Klub

Mindspace

Miutcánk

Rehab Critical Mass

Színes Erzsébetváros

Újlipótváros – Szuperblokk

Valyo - Város és folyó

Velo Budapest

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jarokelok.blog.hu/api/trackback/id/tr3016181964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tompus 2020.08.30. 23:48:57

"Parkolóhelyekre természetesen szükség van a Nagykörút mentén" - Nem, ez nem egy axióma. Nincs szükség sem autókra, sem parkolóhelyekre.

Bkkzol 2020.08.31. 05:22:53

Valóban, nem kell itt fölösleges köröket futni! Le kell zárni a nagykörút és Duna közötti részt minden elöl, talán a villamos maradhat még 1 évet, de csak a nagykörúton. A következetesség jegyében az áruforgalomra és kerékpárosokra is érvényesen.
Nem kell ide tárgyalás, egyeztetés, mint megtudtuk a VII. kerület elborult agyú vezetőjétől.

FDToth 2020.08.31. 06:38:18

A villamos a legfobb problema.
De senki sem gond arra h egy oriasi projekt kereteben metrova alakitani, maris megoldodik minden problema ;)

Viola68 2020.08.31. 06:45:03

Egyből az aláírókkal kellett volna kezdenem az olvasást.....Így már értem. Nem lehetne esetleg a valóság elemeit beemelni egy ilyen tervbe?

Ménár Atya 2020.08.31. 06:50:39

A felsorolt támogatók, lehetnek úgy, kb 5000-en, rákénszerítik megkérdezés nélkül az akaratukat a többségre, akármilyen rossz is az.
Talán népszavazást kellene kiírni budapesten ezekről az értelmetlen intézkedésekről.
Megértem, hogy olcsóbb egy vödör festék, és egy ecset, mint valódi intézkedéseket hozni, de ezzel inkább ártanak,mint segítenek.
Álfelmérések sorozatát hozzák, közben a valóság, annyi, hogy bedugult a sok értelmetlen marhaságuktól a város, mindezt néhány trendi bringás kedvéért.
No de nem baj srácok, előbb utóbb ebből gond lesz, és a jólfizető állásotoknak vége lesz.

flort 2020.08.31. 06:59:49

@Ménár Atya: nem megy a szövegértés, ugye? Vagy el sem olvastad a bejegyzést? Esetleg annyira buta vagy, hogy nem értetted meg?

mindegy is

Ménár Atya 2020.08.31. 07:13:07

@flort: Hát persze kisfiam, mindenki hülye, itt mindenki szembe jön ............

Billy Hill 2020.08.31. 07:21:06

A nagykörúton van pár szakasz, ahol simán a most meglévő járdán is meg lehetne oldani a kerékpársávot, mert olyan széles az egész, és nem fog folyamatosan 5-6 gyalogos egymás mellett vonulni. (Pl. Blaha Lujza tér - Rákóczi tér között.)

Prendergast 2020.08.31. 07:46:02

Tényleg probléma van egyesek szövegértésével, a cikk konkrétan azzal kezdődik, hogy az autósokén kívül vegyünk figyelembe más szempontokat is a forgalomszervezésnél.

Mindig megy a sírás, hogy nem elég a 2x2, 2x3 stb. sáv az autósoknak, de igazság szerint azoknak semmi sem elég. Ha 2x4 sávosra bővítenék a körutat, néhány éven belül már ott is dugókat okoznának. Jó lesz nekik 2x1 sáv is, majd hozzászoknak. Nehogy már a gombhoz varrjuk a kabátot. Persze értem, hogy a "zöldbe" kiköltözők egyetlen szempontja, hogy minél előbb végigszáguldhassanak a városon, az itt élőknek meg jó lesz az általuk okozott szmog is.

Népszavazás Budapesten a kérdésről? Nem biztos, hogy az elgondolás szerint alakulna, ugyanis törökbálintiak, budakesziek, gödöllőiek stb. nem szavazhatnának.

rnz 2020.08.31. 07:51:10

Ez valami előzetes önigazolás a holnapi brutális káoszra? :)
A kb. 500 bejelentés alapján komoly következtetéseket levonni igazán profi a kb. 200e lakos és ki tudja hány ott dolgozó mellett.

rnz 2020.08.31. 08:00:36

@Prendergast: Jaja, jó lesz a 2x1 sáv, pláne amikor a 4-6 villamospótlóknak kell járni valami miatt. A budaörsieket meg nyilván nem zavarja, hogy a teszkóba, meg az ósanba szinte kizárólag autóval járnak, ahogy a balatoni lakosok is már-már szívesen veszik az állandó nyári dugókat, a vecsésieknek meg külön öröm a repülők forgalma. Nyafogni csak a pöstieknek lehet. Pedig mehetne mindegyik busszal, meg vonattal, esetleg biciklivel.

rnz 2020.08.31. 08:01:54

@Prendergast: "a cikk konkrétan azzal kezdődik, hogy az autósokén kívül vegyünk figyelembe más szempontokat is"
Konkrétan kizárólag az autósok szempontjait hagyták figyelmen kívül. :)

Prendergast 2020.08.31. 08:29:48

@rnz: nocsak, mégsem olyan kellemes dolog a szmogban fuldokolni, de a pöstiek meg nyafognak? Nagyon jól teszik. A balatoni településeknek is azt kéne tenniük (bár ők a koronavírus alatt megnövekedett forgalom miatt tették is), meg a budaörsieknek, vecsésieknek is. Kb. 70 év után megjelentek az autósokétól eltérő szempontok is a közgondolkodásban és máris világvége van? A szokásos példák közül egyébként kihagytad a beteg nagymama/kiskutya/kávéfőző autóval történő szállítását a városon keresztül...

eßemfaßom meg áll 2020.08.31. 08:30:14

Összefoglalom: Hülye faszok.

flort 2020.08.31. 08:32:03

@rnz: igen, merthogy ez egy vélemény, nem pedig a döntés.

"...olyan célokat fogalmazott meg", "...nem támogatandó az az elképzelés" ezek nem egyszerű karakterláncok, van jelentésük is.

Inkább örülni kellene hogy valamit, ami mindenkit érint, nem csak kitalálnak a fejünk felett, hanem tényleges vitára bocsátanak. És amiről mindenki elmondhatja a saját véleményét - bocs, nem a tiedet - tudod, ezt hívják vitának, ami a civilizált helyeken a XX-XXI. században alapvető lenne.

Van a bejegyzésben olyan dolog, amivel véletlenül sem értek egyet - a parkoló nem csak az áru kirakodása és a taxik megállása miatt szükséges, pl. - de megjelenít olyan szempontokat, amiket egy döntéshozónak érdemes legalább ismerni.

Persze, egyszerűbb lehülyézni mindenkit, mint Ménárd Atya tette fentebb, de talán nem csak ilyen okoskák vannak a világon.

eßemfaßom meg áll 2020.08.31. 08:35:37

@Prendergast: Lehet ezen viccelődni de gondolom te lennél legjobban felháborodva ha anyádért bingásmentő menne amikor szívrohamot kap vagy a vízszerelő azt mondaná, hogy nem megy ki hozzád rendberakni a falból spriccelő vízvezetékedet mert nem fogja villamossal vinni a szerszámait.

TDICDITRDITDDIPDTD 2020.08.31. 08:38:22

Baromság az egész. Néhány magát okosnak gondoló trendi bringás azt gondolja, hogy mostantól ők fújják a passat szelet. Percenként -átlagosan és főműsoridőben (8-19 óra között) - max, 1 bringás megy a bringa úton, tudom, minden nap ott járok. Esőben, nagy melegben, hidegben ez feleződik, negyedelődik. A bringások 30%-a futár, akinek egyébként tök mindegy, hogy van-e bringa sáv, vagy nincs. Bringásként is szoktam arra járni és jártam arra, előtte is, de a magyarországi bringautak nagy része sehonnan sehová nem vezet és ez a fő gond. A kötút zaját pedig 90%-ban a villamosok okozzák. A minap mértem hogy a villamos elhaladásakor a járdáról 95dB a zaj. amikor csak autók haladnak akkor pedig 80dB az átlag érték. Ez egy logaritmikus skála, tehát a 92 dba az kb 30X zajosabbnak érezzük mint a 80 dB-t. Na ennyit.

rnz 2020.08.31. 08:42:31

@flort: "nem csak kitalálnak a fejünk felett"
Ezen azért hangosan felröhögtem. Komoly szakmai vita, illetve az ott lakókkal és dolgozókkal való egyeztetés előzte meg a lépéseket. Ja nem...

rnz 2020.08.31. 08:46:36

@Prendergast: Jaja, egyből kevesebb szmog lett, hogy legalább 3-4, amúgy is hosszabb és lassabb kört kell menni egy parkolóhelyért az áruszállítónak, meg az ott lakóknak. Hogy fognak örülni a helyi lakosok, amikor állandósítva a jelenlegi felállást (mert hogy vissza nem csinálják, arra egy nagyobb tétet is fel merek tenni), majd egy rahedli szolgáltató vagy komoly felárral, vagy sehogy nem lesz hajlandó tevékenykedni a kerületben. Kerékpáros vizszerelőt, meg teszkós házhozszállítót egészen ritkán látni.

Prendergast 2020.08.31. 08:53:41

@eßemfaßom meg áll: igen, pont ezekre a hülye példákra gondoltam, amelyekkel ezen téma kapcsán mindig előhozakodnak. Ilyenkor mindenkinek elszabadul a fantáziája, és véletlenül sem a napi rutin során araszoló gépkocsik jutnak eszükbe, hanem a mentők, tűzoltók, áruszállítók stb. Mintha ezek közlekedése ellehetetlenülne a fölösleges autósforgalom csökkentése mellett.

Prendergast 2020.08.31. 08:55:31

@rnz: az előző neked is szólt

Prendergast 2020.08.31. 08:57:53

@TDICDITRDITDDIPDTD: te fordítva ülsz a lovon. Az sem baj, ha egyetlen biciklis sem használja a bringasávot, a lényeg, hogy autós ne használja. A villamos zaja meg nem tudom, hogy jön ide, a levegő minőségéhez legalábbis nincs köze.

rnz 2020.08.31. 08:59:41

@Prendergast: Aham, amikor a jól megszervezett dugóban egymás mögött láttam, hogy 10 autóból 3 taxi, 5 áruszállító, akkor ez tényleg csak fantázia, de tényleg. :D
Ez a rögvalóság baszki.

eßemfaßom meg áll 2020.08.31. 09:08:54

@Prendergast: Ha hülye példának nevezi a problémás realitást máris nem kell vele foglalkoznia. Gondolta Stirlitz.

Prendergast 2020.08.31. 09:43:18

@rnz: @eßemfaßom meg áll: Igen, erre írtam azt, hogy majd megszokják. Most még nyilván nem ment át az üzenet. De most komolyan: a taxisokért és az áruszállítókért kellene könnyeket hullajtani, nehogy sérüljenek az érdekeik egy kétmilliós város lakói számára élhetőbb környezet megteremtése ellenében? Tényleg ennyi az érvkészlet? A hollandok pl. miért tudták ezt megcsinálni? Ott nincsenek taxisok meg áruszállítók? Vagy ők a hülyék, hogy nem biztosítják 2x3 sávon a lehető legkényelmesebb közlekedési lehetőséget az autósaiknak?

Fikalnyik Eugén 2020.08.31. 09:44:00

@Prendergast: "Persze értem, hogy a "zöldbe" kiköltözők egyetlen szempontja, hogy minél előbb végigszáguldhassanak a városon, az itt élőknek meg jó lesz az általuk okozott szmog is."

Ne hagyjuk, hogy a zöldbe kiköltözők elvegyék a munkánkat!
Ne hagyjuk, hogy az autósok nevessen a végén!
Ne hagyjuk, hogy több ezer zöldbe kiköltözőt telepítsenek be!
Ne hagyjuk, hogy lebonccsák a határkerítés, kerítést a budaörsi útra! Keresztbe!
Ha ide jössz, tiszteletben kell tartani a kultúránkat, okádd tele a négyeshatost!

rnz 2020.08.31. 09:50:40

@Prendergast: Tényleg ennyire nehéz felfogni, pl. az áruszállítók az ott lakóknak és dolgozóknak szállítanak, nem pedig úri passzióból közlekednek arra? Ezt megszokni nem lehet, csak megszopni. :D

eßemfaßom meg áll 2020.08.31. 09:53:13

@Prendergast: Pl a hollandoknak nincs budapestbelvárosuk így Gizike és gőzeke amit össze akarsz hasonlítani?

flort 2020.08.31. 09:59:10

@rnz: b+, te tényleg nem érted, hogy az épp most van? Tudod mit, röhögj hangosan, vagy dühöngj magadban, jó?

Prendergast 2020.08.31. 10:06:42

@rnz: És az érthető, hogy szegény áruszállítóknak most a fölöslegesen autózók miatt van ennyire nehéz dolga? A cél pont a fölöslegesen autóba ülők számának csökkentése lenne, ettől miért lesz nemzet(áruszállító)halál? Utána hidd el, nekik is sokkal jobb lesz :)

rnz 2020.08.31. 10:07:04

@flort: Igen, épp most van az, hogy mindenki szopóágon ül, mert jól kitalálta egy marék zseni. Pedig a suli csak holnap indul, akkor lesz aztán az igazi parádé. :D

Prendergast 2020.08.31. 10:11:48

@eßemfaßom meg áll: attól, mert nem illik bele a narratívádba, még érted a lényegét, ugye? :)

rnz 2020.08.31. 10:12:23

@Prendergast: Ezt ugye te sem gondolod komolyan? Vagy te döntöd el, hogy ki az aki fölöslegesen autózik? Engem szerencsére gyakorlatilag semmilyen szinten nem érint a dolog, így csak hátradőlve kíváncsian várom, hogy mennyire (nem) fog működni a dolog. Azt sem sikerült még mindig megérteni néhány embernek, hogy amíg nincs elkerülő, addig az átmenő forgalommal sem fognak tudni kezdeni semmit.

Prendergast 2020.08.31. 10:24:59

@rnz: most tényleg szájbarágósan kell mindent elmagyarázni? Az autózik fölöslegesen, aki autó nélkül (gyalog, biciklivel, tömegközlekedve, stb.) is el tudja intézni a dolgát (csak nem teszi, pl. kényelemből). Én is autóztam már fölöslegesen, tömegközlekedve ugyanúgy célt értem volna. Ha pl. megemelik 10 forinttal a benzin árát és egy ember leteszi az autót és felszáll a villamosra, az eddig fölöslegesen autózott.

Azoknak, akiknek igazán szüksége van az autóra, csak jobb lesz, ha a fölöslegesen autóba ülők eltűnnek az utakról.

Billy Hill 2020.08.31. 10:53:02

"Ha pl. megemelik 10 forinttal a benzin árát és egy ember leteszi az autót és felszáll a villamosra, az eddig fölöslegesen autózott." Kellene vagyoni cenzus már a jogosítvány megszerzésénél is, nem? Miért csak a költségeknél?

hittheroadjack 2020.08.31. 11:01:54

Fontos lenne valóban kerékpár,- gyalogos barát hellyé tenni a budapesti közterületeket. Több zöld felületet kell hagyni meglévő, régi épületek elbontásával, zöld, lombos területté alakításával.

De illúzió ebbe beleekezdeni anélkül, hogy ehhez első lépésben magán tulajdonú belvárosi épületeket nagy számban bontsunk el, nem utolsó sorban a körutakon. Építási engedélyt a fővárosi önkormányzatnak pedig 2021 januártól egyet sem lenne szabad kiadni a zsúfolt belvárosi területeken. Amíg az épület elbontások nem lehetségesek, addig értelmetlen pénkidobás bármely intézkedés az "élhetőbbé" tétel szándékával.

Prendergast 2020.08.31. 11:03:44

Te most valóságtagadásban vagy? Szerinted mindenki megengedheti magának az autót és bele a benzint? Ez csak egy példa volt arra, milyen hatásai lehetnek egy áremelésnek. Aki fölöslegesen autózik, az 10 (vagy 50, 100 stb.) forintos emelés hatására leteszi az autót, akinek szüksége van rá, az ennek ellenére sem.

hittheroadjack 2020.08.31. 11:06:28

@Prendergast: Áruszállítás lehetséges talicskával, kézi erővel is. Nem prioritás az áruszállítók kényelme. Ha ettől jelentősen megdrágul a helyi boltok, éttermek, szolgáltatók által nyújtott bárminemű tevékenység az nem baj, sőt a legtermészetesebb reakció. A zsúfoltságnak magától értetődően ára van, ezt meg kell fizetni. Kompromisszum, nyafogás nélkül.

Prendergast 2020.08.31. 11:12:05

@hittheroadjack: ilyet még nem hallottam, hogy belvárosi épületek elbontása kellene Budapest gyalogos-, illetve kerékpárbarátabb hellyé tétele érdekében. Elég érdekes koncepció, meg kell hagyni.

hittheroadjack 2020.08.31. 11:17:16

@tompus: és amire leginkább nincs szükség, az a modern belvárosban tömegesen megtelepülő humán egyedek. Az egy km2 -re eső népesség számát jogi úton kell fokozatosan csökkenteni az V., - IX. kerületekben. Ebbe számítunk az új önkormányzati vezetőkre.

hittheroadjack 2020.08.31. 11:24:15

... a budapesti belváros élhetőbbé tételét sok összefüggő, koherens intézkedéssel lehet megtenni, ezek közül a gyorsan végrehajthatók közé tartozik, hogy a belvárosi ingatlanokban élő humán populáció saját járművet tartson fenn, ne birtokoljon, azokkal ne járjon haza, onnan el. A belvárosi életforma magától értetően természetes velejárója, hogy saját járművet nem hasnál a helyváltoztásához. Aki ezt nem fogadja el, költözzön Budapest belvárosától 20 - 250 km-es távolságba, ott ez a kötöttség már nem érvényes, lévén nincs elviselhetetlen tömeg.

hittheroadjack 2020.08.31. 11:43:11

A fővárosi önkormányzat javaslatai mind arra az alapgondolatra épülnek rá, hogy a belvárosban szükségszerű, természetes állapot a relatív nagy számú népesség, állandó lakosság, ezért onnan más "idegeneket" ki kell szorítani, a helyi "bennszülött" népesség érdekeit megvédendő.

Ez a koncepció alapjában téves !

There ain't no such thing as a free lunch, ahogy a spanyol mondaná. Eddig mégis értékén alul jutnak hozzá a belvárosi lakó ingatlanjaikhoz az ott élők. Az ingatlan vételi ára csupán egy a fizetendők közül, így a ma ~ 1 milla nm2 áru lakások társadalmi értéken alul kelnek el, ezért a belváros túlzsúfolt évtizedek óta. A belvárosi lét árához hozzátartozna az is pl., hogy a XXI. században saját járművet jogszabályi tiltás okán nem birtokolhatnak az ott élő ingatlan tulajdonosok, bérlők.

Tsteinar 2020.08.31. 12:07:05

Ezek a civil szervezetek valami alternativ valóságban élnek...nem azért nincs kisbolt, meg kávézó és gyalogos a körúton mert sok a kocsi, hanem átalakultak a vásárlói szokások. Lehet nem vettétek észre, de plázákba és nagy bevásárló központokba járnak az emberek. Senki nem fog a körúton sétálgatni, el kell szépen venni a két feleslegesen széles járdából 1,5m-et és lehet ott biciklizgetni.
De ha tudtok alternatív útvonalat mondani, ahol át lehet jutni Budáról és elérni a külső pesti kerületeket, akkor felőlem az egész körútra fel lehet festeni a bicikli sávot.
Elhiszem, hogy nehéz felfogni de a be/ki/elvezető főutak nem biciklizésre vannak. Amíg nem lehet bejutni az agglomerációból, mert nincs parkoló a vasútállomáson, a kelenföldi P+r meg 8kor tele addig ne festegessenek sávot, mert csak eszkalálják a problémát.

2020.08.31. 12:40:08

@rnz: más próbálta megértetni veled, nem ment, hátha nekem sikerül. A budapesti autóforgalom döntő része sima személyautós egyéni közlekedés, állj ki a Blahára, számolj le 100 autót, és írd egy kockás papírra közben, hogy melyikben volt egy ember, hány volt sima személyautó, és hány volt áruszállító/melóskombi, mentő, stb. Tényleg, tedd csak meg, érdekes lesz. Attól, hogy te láttál egyszer 3-4-5 áruszállítót egymás mögött, még nem igaz, hogy a fővárosi közlekedők zöme áruszállító. Én meg láttam négy zöld kocsit egymás mögött, ergo minden kocsi zöld, pedzegeted? A másik, amit még kevésbé értesz: a felesleges, tömközzel, gyaloglással, biciklizéssel kiváltható _kényelmi_ /_lustasági_ autózást kívánja minden szakember visszaszorítani, tehát nem a közlekedés saccra 30-50%-át kitevő áruszállítást, betegnagyi szállítást, hűtőszekrény hazavitelt, hanem a "lemegyek a Sparba két kifliért autóval", az "elviszem a 14 éves kölkömet két kerülettel odább az iskolába SUV-val" a "kényelmesebb autóval bejárni a 2.4 kilométerre lévő munkahelyemre, mint busszal" és társai típusú autózást. És ha analitikus az gondolkodásod, rögtön kiadja, hogy ha eltüntetjük a felesleges autózást, _sokkal_ több hely marad az áruszállítóknak, melósoknak, stb, akiknek _tényleg_ kell az autó. A kapacitásbővítés nem megoldás, ha duplájára szélesíted a körutakat, hamarosan ugyanennyi autó lesz rajtuk, meg az autóstömeg mindig és szükségszerűen csurig kitölti a rendelkezésre álló teret, ergo ha több a sáv, jön több autó, mert akkor kényelmesebben elférnek, egész addig, míg újra csurig nem töltik az utat. Ha viszont szűkítjük az utakat, elveszünk sávot, akkor kényelmetlenséget okozunk, és arra szorítjuk az autóst, hogy ha nem szükséges, ne autózzon. És idővel rá fog jönni a többség, akinek nem szükséges, hogy neki nem szükséges, vagy ha nem jön rá, állhat a dugóban, mint egy hülye. Kezded érteni?

harakiri576 2020.08.31. 12:44:59

CSak megjegyzem, hogy haromkereku elektromos kerekparral kozel 1 m^3 hasznos terhet lehet elvinni a kerekparsavon. Igaz, a kerekparosok anyazni fognak, mert alig lehet elferni mellette, de legalis es lehetseges.

lasd google://bakfiets

RHalacska 2020.08.31. 12:51:26

@rnz: Igazad van, én is ezt mondom. Most már cím alapján a belváros nálam 30% felár minimum, a belső rész a kiskőrúton belül meg 100%. Ennyivel nagyobb a költsége, és be sincs kedvem menni. Megnézem majd, hogy amikor oda kell vinni egy hűtőt, vagy mosógépet, és mondjuk 40.000Ft lesz a kiszállítás milyen arcot fognak vágni.

RHalacska 2020.08.31. 12:52:50

@shitgun: Én mondjuk személyautóval szállítok egyedül. Engem hova számlsz? Ja mait szállítok az súlyban/ méretben /érzékenységben nem szállítható tömegközlekedéssel. Az időről nem is beszélve.

rnz 2020.08.31. 12:59:19

@shitgun: Huppanj le a magas paciról, bár inkább csak póninak tűnik. Ne a Blahát nézd, meg a forgalmasabb utakat, ahol hatalmas az átmenő forgalom, hanem belső, kis utcákat. Na ott már egészen más lesz az arány, ezt garantálom, pláne hogy akinek egy pici esze van, az alapból kerülte már korábban is a környéket. Kicsit feljebb már írtam, hogy előbb az átmenő forgalmat kellene elterelni, de arra meg nemes egyszerűséggel jelenleg nincs lehetőség, pedig az már önmagában eltüntetné a forgalom legalább harmadát. A SUV-os paraszt szerinted majd átül a buszra? Tényleg ennyire naív vagy? :D
Mindenesetre kíváncsian várom az első alkalmat, amikor lerobban egy szerelvény a 4-6 vonalán és egymás mögött fognak sorjázni a pótló buszok az egyetlen sávon.

RHalacska 2020.08.31. 13:03:05

@rnz: Ha az átmenő forgalmat sikerülne megszüntetni, pl az M0 híd visszaadásával, és az M0 befejezésével, illetve azon Magyaroszágon hiányzó utak fejlesztésével, hogy Pécsről ne kelljen Bp.ig eljönni, ha Szegedre, vagy Debrecenbe megyek, hanem lennének keresztutak, máris enyhülne a forgalom. Amikor átadták az M§-t akkor a Hungária gyűrű forgalma a harmadára esett vissza, és eltűntek a kamionok.

rnz 2020.08.31. 13:07:11

@RHalacska: Pontosan erről van szó, csak hát nehéz olyanokkal vitatkozni, akik a Budapest vége táblát is csak képen látták. Sajnos az M0 még a híddal is sovány lesz, nagyon hiányzik a teljes kör, mert az M1-M7 irányból érkezőknek továbbra is jobb alternatíva az M3 felé a városon keresztül vergődni.

Nancsibacsi 2020.08.31. 13:07:21

Engem igazándiból nem zavar a dolog, mert én a belvárosba úgy megyek be, mintha fogorvosként mennék - mindent megpróbálok, csak hogy elkerülhessem. Ez persze azzal jár, hogy nem ott költöm el a pénzem, hanem más, AUTÓVAL MEGKÖZELÍTHETŐ helyen. Szóval tök jó, hogy rakjunk ki még több teraszt, és kedvezzünk a babakocsis anyukáknak meg a rokkantaknak meg a nyugdíjasoknak - de akkor be kell majd érnünk az ő GYES-ből meg nyugdíjból származó pénzükkel. Akik 10-20 milliós autókkal járnak, azoknak a pénzük sajnos el fogja kerülni a belvárost.

Amúgy a szerzők teljes tévedésben élnek. Eleve: a nagykörúton SENKI se akar bringázni. Miért bringázna ott bárki? Baromi sűrű a közösségi közlekedés, amit bringával el tudsz vinni azt el tudod villamoson is, kb ugyanolyan sebességgel, tehát NINCS SZÜKSÉG kerékpárra. Természet nincs, forgalom van - hobbiként is értelmetlen ott tekerni. Tekerni a külvárosok zöld részein szeretnek az emberek meg vidéken - annak ellenére, hogy ott elég gyenge a kerékpárút ellátottság. Tessék csak kiállni egy M7 felüljáróra, és megszámolni hogy egy óra alatt hány bringát visznek autóval hétvégente: 10x annyit, mint az egész hetes nagykörúti bringás forgalom, minden 3. autón ott van 2-3-4 bringa.
Szóval a nagykörútra NEM KELL kerékpársáv, mert annyi értelme van ott, mint a léghajókikötőnek: SEMMI. Ráadásul oda 6 méter széles járda se kell, sőt továbbmegyek: "teraszok" - kocsmák elé kibaszott 4 asztal + 16 szék már terasz - se kellenek oda. Sőt kocsma se kell. Mivel ez egy ÚT, amelynek fő szerepe az, hogy közlekedni lehessen rajta. A vendéglátásnak a mellékutcákban kell történnie, amely - ha van hol lerakni az autót - lehet akár sétálóutca is. Sőt, eleve olyan utca ahol autó jár, az nem alkalmas vendéglátásra, szóval kell csinálni pár sétálóutcát, a többinek meg akkora forgalmi kapacitást, amekkorát csak lehet, hogy ezeket meg tudja tölteni vásárlókkal. És a forgalom az nem kerékpár - sose volt, sose lesz az.

RHalacska 2020.08.31. 13:32:59

@rnz: Igen, sajnos szürreális volt, hogy pénteken fele annyi idő alatt értem át a városon Budaörs felé (M3-M7), mintha megkerültem volna. 30 év budapesti vezetés után meg minden alternatívát próbálok megkeresni, mert utálok bejönni a városba. De nincs reális alternatíva.

RHalacska 2020.08.31. 13:34:02

@Nancsibacsi: Igazad van. Szintén próbálom elkerülni, pénteken a Bartók Béla uti kerékpársávban parkoló autón kívül mást nem láttam, vagy 15 percen keresztül.

Nancsibacsi 2020.08.31. 13:36:44

@shitgun: "Ha viszont szűkítjük az utakat, elveszünk sávot, akkor kényelmetlenséget okozunk, és arra szorítjuk az autóst, hogy ha nem szükséges, ne autózzon."
... arra. Mármint nem arra fog rájönni, hogy ne autózzon, hanem hogy ne autózzon arra. Menjen másfelé.
Ezek a koncepciók egyetlen szent célként kezelik azt, hogy az autók számát csökkentsük. Ok, csökkentsétek - és viseljétek a következményeit. Ahogy fentebb írták: nem fognak oda menni fogyasztani, nem fognak oda menni szolgáltatni, drágulni fog oda az áruszállítás. Lenyeled? Muszáj lesz.

Nancsibacsi 2020.08.31. 13:45:56

@rnz: Az M0-al sok baj van:
- 100-as korlátozás van végig
- beton, tehát hangos, kényelmetlen
- mivel nincs leálló sáv, ha ott gebasz van, akkor megáll az egész
- a 15 km-es útra rárak még 20 km kerülőt, mivel nagyon messze kint megy.
Bp-n mivel autópálya forgalomban M1, M3, M7 a legjelentősebb eleve nem (csak) körbe kellett volna vezetni az M0-t, hanem Bécshez hasonlóan keresztül a (kül)városon. Ez még most is megoldható volna - mondjuk a Galvani hídnál szinte megvan az M1/M7 rávezető, csak a pesti oldalt kellene valami gyors útvonalon elvezetni az M3-ig, és kész is lenne.

RHalacska 2020.08.31. 13:47:24

@Nancsibacsi: Azért ott van leállósáv. a régin nem volt.

rnz 2020.08.31. 13:49:10

@Nancsibacsi: Úgy érzem rég jártál már rajta. :)
Szinte mindenhol 110 ahol nincs feltúrva és nem hangosabb, mint az autópálya.
A kerülő bőven megéri, mert időben rengeteget spórolsz rajta, persze ez is csak akkor igaz, ha nincs feltúrva. :)

Nancsibacsi 2020.08.31. 14:00:02

@rnz: 2 éve jártam rajta, lehet hogy 110, de az se 130, akkor még beton volt, ami bár kevésbé kopik, de zajos és zavaró. A 15 km-es útból csinál 35 km-et, ami csak akkor jelent idő spórolást, ha az átlag 40-et nem sikerül hozni Bp-en keresztül ÉS az M0-án nincs baleset tehát ott meg jön a 100-as átlag - ez a kettő együtt meg nagyon ritka. Engem meggyőzött akkor, és én biztos nem fogok soha többé arra kerülni.

konrada 2020.08.31. 14:07:44

@Prendergast:
Pedig van benne ráció!

Le kell bontani a belvárost, aztán nem lesz szinte egy autó se!
Ott van referenciaként Bugac, Hortobágy környéke például! Akkora területen, mint a belváros, gyakorlatilag ház nincs, de autóforgalom sem.
...szóval van igaza a dologban Hitthero-nak!;))

Ménár Atya 2020.08.31. 14:12:04

@flort: Bocs, de úgy emlékszem mintha te kezdted volna a hülyézést.
Amit pedig itt próbálsz átnyomni :
"Inkább örülni kellene hogy valamit, ami mindenkit érint, nem csak kitalálnak a fejünk felett, hanem tényleges vitára bocsátanak. És amiről mindenki elmondhatja a saját véleményét - bocs, nem a tiedet - tudod, ezt hívják vitának, ami a civilizált helyeken a XX-XXI. században alapvető lenne."
Nem tudom milyen vitáról rebegsz itt.
Egy megvalósítás előtti vita az tisztességes lenne.
Csak az a probléma, hogy itt ilyen nem volt, akárhogy is tolod ezt a mellébeszélést.
Valóságban karigeri, és még néhány elvetemült idióta, mert tényleg azok, azt hiszik, hogy ha máról holnapra, átalakítok valamit, megkérdezés nélkül, akkor azt lelehet nyomni az emberek torkán úgy is.
Ez egy átgondolatlan ,értelmetlen , egyeztetés nélküli , hazug koncepció csak, amit semmilyen vita nem előzött meg senkivel.
Gondolom jogsid neked sincs, mint karigerinek, ezért nem érdekel az autós közlekedés a szolgáltatások biztosítása.
Arról meg nem is hallottál, hogy az utcák forgalmát úgy forgatták át értelmetlenül, hogy a kétperces útból lett 15 perc, biztos így kevesebb a környezet zaj és szennyezőanyag terhelése..........
Szóval hidd el, nem az a gondom, hogy bringautat csinálnak a városból, hanem az hogy idióta módon teszik.
Nem lehet lezárni egy város főútvonalát azért mert trendi bringázni, jelzem alig vánszorognak a bringautakon, tereljék a bringásokat a kereszt és párhuzamos utcákba.
A legszebb az, hogy a saját választóiknak szúrja ez az egész jobban a szemét, tudod napi 5 milliós birság nem rossz az önkorinak, ha megszivatják az ottlakókat az értelmetlen áttáblázással.
De biztos én vagyok csak ennyire butus, hogy ezt ilyen rosszul látom..............

konrada 2020.08.31. 14:16:13

@Nancsibacsi:
Azért ennél bonyolultabb. Egy nem pestinek - ha bekever csúcsforgalomban a városba, mivel nem ismeri az utakat - egy: lef.ssa a bokáját a forgalomtól, kettő: vagy a rakparton, vagy valamelyik körúton próbálkozik, és nem fog haladni.
...a pesti meg jó hogy nem megy ki a 0-sra. (Egyébként beton. De hogy mitől hangosabb, mint egy még nem kiválasodott aszfalt, azt nem nagyon tudod megmagyarázni. ...de egyébként is, kapcsold be a rádiót!;))

eßemfaßom meg áll 2020.08.31. 15:07:19

@Prendergast: igen értettem, irreleváns párhuzammal akarsz bizonyítani.

eßemfaßom meg áll 2020.08.31. 15:14:06

@Prendergast: "Aki fölöslegesen autózik, az 10 (vagy 50, 100 stb.) forintos emelés hatására leteszi az autót, akinek szüksége van rá, az ennek ellenére sem."

szóval szerinted a "szüksége van rá" és a "megengedheti magának" szinonímák. Aki a 300ft/kg-os almát meg tudja venni de 400ért már nem annak soha nem is volt szüksége gyümölcsre.

erol 2020.08.31. 15:14:24

@Nancsibacsi: "Eleve: a nagykörúton SENKI se akar bringázni. Miért bringázna ott bárki?"
Pl mert arra van dolga? Soha nem értettem, hogy egyesek miért nem képesek felfogni, hogy sok embernek a bicikli egy olcsó, gyors eszköz, hogy eljusson A-ból B-be. Nem divatból, nem "zöldségből", nem sportból.

flort 2020.08.31. 21:23:08

@Ménár Atya: durván fél éve megy az indexen egy sorozat a fészkesfőváros forgalomcsillapításáról. Gondolom, ez a bejegyzés is egy vetülete ennek.

Mivel a kelleténél többször kell arra vezetnem (kapaszkodj meg, van jogosítványom és nem csak a kukoricföldek között, a traktoron használom...) kb. sejtem, mi a cél, mégha a múltkor jól bele is futottunk egy lassítóba a Wesselényi utcában. Bár mintha az kerületi ötlet lett volna, de elég egyszerű aggyal könnyű egy kalap alá venni "azokat".

Ettől tök függetlenül: a belvárosi szűk utcákat úgy tervezték, hogy naponta jön egy autó a többi meg lovaskocsi és gyalogos. A körútról meg nézegess pár archív csúcsforgalmas metszetet itt: mrfoster.blog.hu/2016/04/14/12_latnivalo_az_iden_120_eves_nagykoruton

Úgy tűnik, az egész város szerkezete nem nagyon bírja el a jelenlegi terhelést. Pláne, hogy egy csomóan úgy gondolják, hogy a seggükhöz nőtt az autó, nekem is van olyan kollégám, aki képes volt az átszállás nélkül 7 buszmegállónyi távolságból kocsival munkába járni, az egyirányú utcák miatt 2,5-3x annyi idő alatt, mint amennyibe a busznak tart. És ha esett az eső, vagy a hó, esetleg túl meleg volt, szörnyülködve állapította meg, hogy ebben a városban nem lehet közlekedni. Szóval valamit tenni kellene, de elhiszem, hogy hőbörögni könnyebb, mint meghallgatni mást.

Perillustris 2020.09.01. 01:37:35

@Nancsibacsi: Tehát autópályát a Nagykörútra. Értem.

Prendergast 2020.09.01. 07:26:26

@eßemfaßom meg áll: "Aki a 300ft/kg-os almát meg tudja venni de 400ért már nem annak soha nem is volt szüksége gyümölcsre."

Pont ez az, hogy szüksége lenne rá, de nem tudja megvenni. Mit nem lehet ezen megérteni, irreális párhuzamok mestere? :) Magyarországon sajnos sokan vannak, akik nem tudják megvenni azt, amit szeretnének. Az autónál és a benzinnél sokkal fontosabb dolgokat.

Prendergast 2020.09.01. 08:44:55

@RHalacska: "Megnézem majd, hogy amikor oda kell vinni egy hűtőt, vagy mosógépet, és mondjuk 40.000Ft lesz a kiszállítás milyen arcot fognak vágni."

@Nancsibacsi: "Akik 10-20 milliós autókkal járnak, azoknak a pénzük sajnos el fogja kerülni a belvárost"

A kísérlet lényege pont ez lenne szerintem. Megnézzük, milyen hatásai lesznek annak, ha a "nélkülözhetetlen" áruszállítók és 10-20 milliós autók elkerülik a belvárost. Még az is lehet, hogy a szolgáltatásaik vagy a pénzük nélkül is el fog karistolni valahogy a város. Sőt, lehet ez egy win-win szituáció is, ahol a belvárosiak élhetőbb környezetet, az autóval megközelíthető helyek meg a 10-20 milliós autósok pénzét kapják meg.

Ami meg azt a kérdést illeti, hogy az autósok szerint mi kell és mi nem, minek van értelme és minek nem. Ez egy jelenleg fennálló rendszer. Ki mondta, hogy nem lehet megváltoztatni? Nyilván nem egy nap alatt fog ez megtörténni, ez hosszútávú stratégia. Én értem, hogy az autósok számára az út fő szerepe az, hogy közlekedni lehessen rajta. Szerintem meg a városban elsősorban élni kell. Ehhez hozzátartozik a közlekedés, de szerencsére ehhez elég sok opció adott. Mindezek után még akár autózni is lehet, de az már tényleg bónusz :)

eßemfaßom meg áll 2020.09.01. 11:36:37

@Prendergast: ezt azért beszéld meg magaddal: "Aki fölöslegesen autózik, az 10 (vagy 50, 100 stb.) forintos emelés hatására leteszi az autót, akinek szüksége van rá, az ennek ellenére sem." mert így olyan mintha azt se tudnád mit irtál

eßemfaßom meg áll 2020.09.01. 11:38:53

@Prendergast: "A kísérlet lényege" szerintem jobb lenne otthon a pöcsötökkel kísérletezni hátha kijön belőle valami értelmes, nem emberek százezreivel.

eßemfaßom meg áll 2020.09.01. 11:43:53

@Prendergast: "Én értem, hogy az autósok számára az út fő szerepe az, hogy közlekedni lehessen rajta"

Definició szerint az út szerepe az, hogy közlekedni lehessen rajta. Ezért épül. Ez a létezésének oka. Nem azért épül az út, hogy legyen mi mellett élni.

Prendergast 2020.09.01. 12:24:07

@eßemfaßom meg áll: még szerencse, hogy az autó mellett még nagyon sok eszközzel lehet közlekedni azon az úton.

Az áremeléses példámmal pont azt akartam bemutatni, hogy amint valaki számára megfizethetetlen lesz az autós közlekedés, át kell váltson BKV-ra például. Vagy biciklire. Vagy bármi olcsóbbra, ami elérhető.

Az is világos, hogy neked nem feltétlenül az elveidet sérti ez az átalakítási kísérlet (hisz kinek ne lenne fontos a környezetvédelem), hanem az érdekeidet. Érdekei viszont másnak is vannak, most - számodra érthetetlen módon - azokat is figyelembe veszik.

Nem olyan bonyolult dolgok ezek, de sajnos az egymondatos beböfögés az nem az a formátum, amivel komolyan vehető érveket tudnál felvonultatni az álláspontod mellett.

TDICDITRDITDDIPDTD 2020.09.01. 17:17:07

@Prendergast: "te fordítva ülsz a lovon." Nem az a baj, hogy én fordítva ülök, hanem az, hogy te nem is látod a lovat ;)

Prendergast 2020.09.02. 06:46:08

@TDICDITRDITDDIPDTD: az előző neked is szól, egymondatos

TDICDITRDITDDIPDTD 2020.09.02. 09:19:50

@Prendergast: Nem is szeretnék komolyabb érveket felsorakoztatni. Gondolom ismered milyen egy galambbal sakkozni? Na olyan veled is vitatkozni ;)

Prendergast 2020.09.02. 13:37:23

@TDICDITRDITDDIPDTD: "Nem is szeretnék komolyabb érveket felsorakoztatni."

Fennáll a gyanúja, hogy ennek inkább objektív és nem szubjektív okai vannak. Vagy az oviban ez még ma is egy divatos módja az arcvesztés nélküli eloldalgásnak? :)

TDICDITRDITDDIPDTD 2020.09.03. 15:15:49

"Vagy az oviban ez még ma is egy divatos módja az arcvesztés nélküli eloldalgásnak? :)" Nem tudom, én nem az oviból írok, ellentétben veled, aki -érzékelhetően- tudod mi játszódik ott. Szóval nézz körül, -ott a kiscsoportban- és nem kell válaszolni, az oviban biztos igazad lesz ;)

eßemfaßom meg áll 2020.09.05. 07:02:34

@Prendergast: "még szerencse, hogy az autó mellett még nagyon sok eszközzel lehet közlekedni azon az úton."

Ez senki nem vitaja viszont nem ezt írtad eredetileg hanem ezt: @Prendergast: "Én értem, hogy az autósok számára az út fő szerepe az, hogy közlekedni lehessen rajta" és ne feledkezzünk meg arról, hogy azok az utak amikről beszélünk konkrétan a gépjárműközlekedésre épültek, nem bringaútnak meg sétálóutcáknak, bármennyire is ezt szeretnéd éreztetni.

@Prendergast: "Az áremeléses példámmal pont azt akartam bemutatni,"

de nem azt írtad hanem azt, hogy @Prendergast: "Aki fölöslegesen autózik, az 10 (vagy 50, 100 stb.) forintos emelés hatására leteszi az autót, akinek szüksége van rá, az ennek ellenére sem."

"Nem olyan bonyolult dolgok ezek" mégse tudsz megfogalmazni egy értelmes összefüggő mondatot belőlük.
süti beállítások módosítása