A kerékpáros forgalom csúcsidőszakában különösen fontos lenne, hogy karban tartsák a fővárosban sok helyütt megtalálható (na jó, egyre nehezebben) kerékpáros nyomvonalakat.
A kerékpáros nyom sárga színnel felfestett, kerékpárt és egy (esetleg két darab) dupla nyílhegyből álló útburkolati jel (amint nem igazán látható a fenti képen). Kizárólag úttesten alkalmazható, szabványos szélessége 1 méter. A Kerékpárosklub összefoglalója szerint kettős célt szolgál: a haladásra ajánlott felületet jelzi a kerékpárosok számára és felhívja a gépjárművezetők figyelmét a kerékpárosokra. Óriási előnye, hogy (ha körültekintően jelölik ki a helyét) minimális anyagi ráfordítással teszi biztonságosabbá a biciklis közlekedést.
Ám ennek alapfeltétele lenne, hogy karban tartsák a kerékpáros nyomok jelzéseit. Az elmúlt időszakban több bejelentés is érkezett a Járókelőhöz, például a III. kerületi Nánási útról és Királyok útjáról, a Károly körútról, valamint az Andrássy útról (az utóbbi kettő a Bubi térképe szerint része a „kerékpárosbarát főhálózatnak”). A Nánási út és a Királyok útja, a Római parttal párhuzamosan futva egy ugyancsak forgalmas bringás útvonal. Mindkét bejelentés helyszínére, sőt város szerte fontos lenne láthatóan tartani ezeket az útjeleket.
„Valaha én is szerettem biciklizni, de ne viselkedjenek úgy ma a biciklisek, mint a kilencvenes években a taxisok. A biciklis kultúra fejlődése kövesse az infrastruktúra fejlődését” – mondta Tarlós István, Budapest főpolgármestere csütörtökön Tusványoson. Nos, a biciklisek azt szeretnék, ha a már meglévő/kiharcolt infrastruktúrát karban tartanák az illetékesek.
Erre is akad példa (bár majdnem egy évbe telt, amíg a bejelentésből felfestés lett, de ezen gyorsan felülemelkedünk), az angyalföldi Fivér utcából.
Lekopott kerékpáros nyomok Budapesten. Nézd meg, hol és hogyan oldódnak meg a lekopott kerékpáros jelzésekről szóló bejelentések a Járókelőn.
Próbáld ki a Járókelő új, részletes térképes keresőjét. A térképes keresőnket az Innomax-díj támogatása révén készítettük el.