Ha megosztod, megoldod.

A Járókelő csapat 2012 óta segít a városlakóknak abban, hogy
bejelenthessék a kátyúkat, letört szemeteseket, lekopott zebrákat és
egyéb közterületi problémákat a lakóhelyükön.

Szép lassan eltűnnek a kerékpáros nyomok a fővárosi aszfaltról

Szép lassan eltűnnek a kerékpáros nyomok a fővárosi aszfaltról

2018. július 27. - Somodi Dániel

A kerékpáros forgalom csúcsidőszakában különösen fontos lenne, hogy karban tartsák a fővárosban sok helyütt megtalálható (na jó, egyre nehezebben) kerékpáros nyomvonalakat.

113849-5b0668be30845.jpg

A kerékpáros nyom sárga színnel felfestett, kerékpárt és egy (esetleg két darab) dupla nyílhegyből álló útburkolati jel (amint nem igazán látható a fenti képen). Kizárólag úttesten alkalmazható, szabványos szélessége 1 méter. A Kerékpárosklub összefoglalója szerint kettős célt szolgál: a haladásra ajánlott felületet jelzi a kerékpárosok számára és felhívja a gépjárművezetők figyelmét a kerékpárosokra. Óriási előnye, hogy (ha körültekintően jelölik ki a helyét) minimális anyagi ráfordítással teszi biztonságosabbá a biciklis közlekedést.

Ám ennek alapfeltétele lenne, hogy karban tartsák a kerékpáros nyomok jelzéseit. Az elmúlt időszakban több bejelentés is érkezett a Járókelőhöz, például a III. kerületi Nánási útról és Királyok útjáról, a Károly körútról, valamint az Andrássy útról (az utóbbi kettő a Bubi térképe szerint része a „kerékpárosbarát főhálózatnak”). A Nánási út és a Királyok útja, a Római parttal párhuzamosan futva egy ugyancsak forgalmas bringás útvonal. Mindkét bejelentés helyszínére, sőt város szerte fontos lenne láthatóan tartani ezeket az útjeleket.

„Valaha én is szerettem biciklizni, de ne viselkedjenek úgy ma a biciklisek, mint a kilencvenes években a taxisok. A biciklis kultúra fejlődése kövesse az infrastruktúra fejlődését” – mondta Tarlós István, Budapest főpolgármestere csütörtökön Tusványoson. Nos, a biciklisek azt szeretnék, ha a már meglévő/kiharcolt infrastruktúrát karban tartanák az illetékesek.

Erre is akad példa (bár majdnem egy évbe telt, amíg a bejelentésből felfestés lett, de ezen gyorsan felülemelkedünk), az angyalföldi Fivér utcából.

21690.png

Lekopott kerékpáros nyomok Budapesten. Nézd meg, hol és hogyan oldódnak meg a lekopott kerékpáros jelzésekről szóló bejelentések a Járókelőn.

ke_pernyo_foto_2018-10-03_14_31_15.png

Próbáld ki a Járókelő új, részletes térképes keresőjét. A térképes keresőnket az Innomax-díj támogatása révén készítettük el. 

98 komment
Címkék:

A bejegyzés trackback címe:

https://jarokelok.blog.hu/api/trackback/id/tr4014144519

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mikor hajthat be a kerékpáros az egyirányú utcába forgalommal szembe? 2019.03.13. 18:23:44

Elég régóta hatályba lépett már az a szabály, hogy a kerékpáros az egyirányú utcába forgalommal szemben behajthat, azonban sokak nincsenek tisztában a szabályokkal. A legtöbben azt hiszik, hogy bármelyik egyirányú utcába behajthatnak forgalommal szembe…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vehicular cyclist 2018.07.27. 21:00:44

Már az Andrássyn is teljesen lekopott. Pedig inkább be kellene fejezni és megcsinálni az Oktogon-Hősök tere szakaszt is.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.07.28. 06:20:03

Csak óvatosan! Dunakeszin "megoldották" a problémát. Az amúgy is repedezett, kátyús kerékpársávnak csúfolt felületre valami plyan technológiával festették fel a kerékpárút jelzéseket úgy tíz-húsz méterenként, hogy közel centis vastagságú a jel... kurvanagy élmény mikor kemény gumival ráhajt az ember... de legaláb Tartós, mint az álfüggetlen álpolgármester, a Pityu... :D

nyelv-ész 2018.07.28. 07:51:43

Teljesen felesleges ez a felfestés. A biciklis arra megy, amerre akar. Minden nap látok egyirányú utcákban szembe hajtani bringásokat olyan helyeken, ahol sosem volt engedélyezve a kerékpárral forgalommal szembeni behajtás. Ja és a piros lámpa sem vonatkozik rájuk, legalábbis ők így gondolják...

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.07.28. 09:05:12

@nyelv-ész: tegnap pl. engem is láthattál volna tilos irányból bemenni, két utcába is... már teli volt a tököm, hogy a Szőnyi útról képtelenség normál úton kikeveredni Újpest felé, ráadásul úgy látszott, hogy pillanatokon belül leszakad az ég :DD

Egyébként szerintem sincs sok értelme, leszámítva azt, hogy néhány gépjárművezető a mai napig képtelen felfogni, hogy a kerékpáros is járművezető, csak "puhatestű".
Hidd el, nekem is teli a tököm a járdázó, piroson átsurranó biciklisekkel, de azért az autósokat, motorosokat sem kéne szentté avatni... :(

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2018.07.28. 09:47:22

A Bajcsyn is megszűnt piros összevont busz- és biciklisáv. Ott mondjuk a buszsávot is már csak a táblák alapján lehet tudni.

szepipiktor 2018.07.28. 09:53:11

Elég rossz, hogy a cikkből derül ki, miről van szó.
Tehát a felfestések kopnak el, tűnnek el? És nem a kerépáros nyomok?
A felfestések valóban értelmetlenek így, ahogy ma nálunk használják, eleve csak jelzések, de a kerékpárosok, az autósok és a gyalogosok is magasról tesznek erre, ahogy a kihelyezett táblákat is maximum az autósok veszik figyelembe!
Mivel a kijelölt sávok jellemzően életveszélyesek, illetve sokszor csak felfestik az út szélére, ahol meg a burkolat kopott, töredezett, a kerékpárosok inkább a közút többi részét használják. És a megélhetési kerékpárosok meg eleve szarnak mindenféle szabályra, így a festegetés csak pénzkidobás csupán.
Két példa:
XIII. kerület, Kámfor utca. Van autóút, majd védett kerékpárút és a kerítések mellett gyalogjárda. A kerékpárútra felfestés vezeti rá a bringásokat.
Mit tapasztalunk? A járokelők, a sétálgatók a kerékpársávon mennek, így a bringások inkább az autóúton, ahol meg megy a veszekedés, miért nem takarodnak a kijelölt sávukra?
Másik:
XIII. kerület, pár száz méterre az alőbbitől, Göncöl utca, Röppentyű utca...
A bringasáv az út szélén van kijelölve, de az ott évetizede töredezett, tele van úthibával, a járdarészen a bokron nincsenek nyírva, így az ágak végig a bringasávba nyúlnak, míg az út melletti parkolórész a bringasávon "kívül" van, az autósok meg jellemzően beállnak a bringasávbam, vagy ha jól is parkolnak, a "csőben" az ágak és az úthibák miatt a kerékpáros inkább a autóúton halad... Később, ahol már megépítették a modern részt, ott meg a bringások 90%-a szarik a lámpákra, táblákra és lendületből hajtanak át mondjuk a Röppentyű-Fáy kereszteződésben a zöldön haladó autósok között...
Mindkét rész fontos és forgalmas rész, a kerékpáros úthálózat külső forgalmas részei, de vagy egy évtizede ugatunk ezért, de semmi értelme, mert a belvárosi szervezett kerékpárosaktivistáknak ez a rész nem "látható"...
Megy a sok pénz a propagandára és a pazarlásra.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.07.28. 09:56:22

@nyelv-ész: A falnak megyek az ilyen általánosítástól. Vagy akkor írjam le saját tapasztalataimat?

Pl. a Soroksári-Haller sarkán lápmaváltásokor 2 év alatt és kb. 5-ször láttam olyan, hogy kövér gázzal nem ment át piroson jármű. Motor, autó, busz, egyre megy. Épp tegnap volt, aki megállt, de előtte utoljára még télen. Már zöld a lámpa a Haller felől, amikor bent vannak a kereszteződésben a járművek.

Ebből neked mi jön le?

Vagy pl. a Galvani és Szerémi sarka. 3 nap alatt két dugó, mindkét esetben belehajt a kedves autós a kereszteződésbe és aztán bentragad. Mindig ezt történik.

Ennyit az sofőrök szabálykövetéséről. Igen, van szabályszegő bringával közlekedő* is is, de az arányokat valahogy máshogy látom...

*Nincs olyan, hogy "bringás" vagy "autós". Közlekedő van.

Boar. 2018.07.28. 10:01:54

Krakusváron többszázmilliós támogatást kaptak kerékpárút létesítésre. Felpingálták gyorsan a szép sárga jelzéseket a meglévő úthálózatra-sok esetben a józan ész és logika teljes mellőzésével-aztán megelégedetten hátradőltek, pénz elköltve, feladat megoldva...mindezt úgy, hogy valójában egyetlen méter kerékpárutat nem építettek...
A felfestés nagy része fél éven belül láthatatlanná vált...

szepipiktor 2018.07.28. 10:05:17

@Le a spammerekkel:
Figyelj, amit írsz az emberileg elfogadhaható, de nincs két jog! Az autósokat alapból így büntetik, nekik nincs elkölcsi indokuk a szabálysértés alóli kimenekülésre!
Elfogadom, hogy a bringás jöhessen szemben az egyirányúban, de ne legyen elsőbbsége, ne alakítsák át a többség szabályait (parkolás)!!!
Nálunk is bevezették az utcák irányítgatását, és igen kikerültek a kiegészítő táblák is, így innentől a bringásra is érvényes, hogy akkor mehet be, ha azt a tábla engedi!!!
A Béke utca kétsávos, forgalmas út, a Reitter kétsávos forgalmas út. Hol menjen a bringás? Jász utca. De az is egyirányú lett, a keresztutcák is. Mindre raktak kiegészítő táblát csak a Jászra nem! ha azon elmész befelé, mondjuk melózni, hazafelé nem jöhetsz csak a kaminokkal, buszokkal, autókkal zsúfolt két főútvonalon.
Marad a Jász és a szabálysértő közlekedés. És a járda...
Vagy kerülsz kilométereket...
Feledjük már el, hogy nálunk támogatják a kerékpáros közlekedést!
De előbb minden fél legyen tisztában a szbályokkal, ne legyen olyan közösség, akik aktivista módon a saját kényelmük vagy gazdasági érdekük (futárok) szarnak az egészre, majd tartják a markukat, emelgetik a kerékpárt, hogy jogokat követelnek!
Nekem ne akarjon semmit az a közösség, akik a járdán kerekeznek a gyerekekkel és a kapukból az idős emberek életveszélyben lépnek ki oda, ami a járókelőknek van biztosítva. Szeretném látni, hogy a szőke cicababa, fejét a fülhallgatóval, rúzsaszín bringán MEGÁLL az Andrássin a pirosnál és nem közéteker a szabályosan átkelő gyalogosoknak! Vagy egyszer kiesne a pofájukon, hogy KÖSZÖNÖM? amikor a járdán lezavarják az ott közlekedő gyalogosokat, vagy nem a gyerekek között edzenének a "profik"... Vagy a közúton nem egymás mellett tekerne a bringáshad, hanem a KRESZ szerint, egymás mögött.
Ennyit arról, hogy eső várható és ezért sietsz vagy szegsz szabályt.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.07.28. 10:14:37

@szepipiktor: ja, történetesen a Béke/Lehel és a Reitter egyátalán nem olyan forgalmas, ahogy beállítod. Elég sokat járok mindkettőn. Utóbbinak meg ott van alternatívaként a Tatai utca, biciklivel másfél perc, azon van járdára rakott "kerékpárút" is.

szepipiktor 2018.07.28. 10:15:06

@molnibalage: OK, de statisztikát én is tudok készíteni!
Mondom, Röppentyű-Papp Károly szakasz, kiépített bringaút, a kereszteződésekben saját lámpa stb.
Odaállok egy napra és számolom, hogy a bringasávon érkezők közül hány áll meg a piros jelzésnél és hány teker át lendületből.
Jellemzően 10 kerékpárosból 9 átmegy.
Mert ennyi a szervezett kerékpáros, hobbikerékpáros arány.
Az aki ma életszerűen, naponta bringázik, melóba, azok 90% a KRESZ leszarásával teszik ezt.
Amit te írsz, az abból adódik, hogy többszöröse az autósok, teherautók stb. száma a bringásokénál, és így mindig találunk szabálysértőket is.
Állj oda a adott helyre és száold meg, egy hét alatt hány jármű haladt át és ebből hány szegett szabályt.
Mert hogy 5, az nem értelmezhető, nem írod, hogy 5000-ből 5, 50000-ből öt, vagy 10-ből 5.
Én állítom, hogy a jelzett helyen 10-ből 9 bringás napi szinten átmegy a tiloson.
De száolhatnánk, hány brigásfutár van naponta és ők hány százalékban szegnek szabályt. Nem kockáztatok, ha náluk ez az arány közel 100%!!!!!
Értelmetlen az összevetés azért is, mert a autósokat a szabálysértés esetén büntetik, ellenőrizhetők, akár kamerák után utólag is.
A kerékpárosokat pedig még tettenérni sem nagyon lehet, így az ő szopatásuk kimerül a lámpák, csendő, prizma ellenőrzésében. Ők nem a KRESZ szabályszegés esetén szinte soha nem szankcionálható.
(4 hónapig jártam a Délinél. A zebrán 90% arányban tekertek át a bringások!!! Olyan csak véletlenül volt, hogy leszállt volna és áttolja...)

szepipiktor 2018.07.28. 10:22:48

@Le a spammerekkel:
Te valami aktivista lehetsz...
Itt lakom és 10 évig tekertem lefelé melózni és haza, de bringával jártam a kocsmába is, a szigerte is a Rómaira is. stb.
Nekem Te ne akard megmagyarázni a Békét vagy a Reittert!
Lehet, hogya mikor te jársz arra, nem forgalmasak, de valahogy az élet nem ezt igazolja.
És hát persze hogy életszerű, hogy reggel eltekerek a Tataiig, majd le, majd vissza a Békéig...
Miközben a Jászon kényelmesen, senkit sem zavarva közlekedhettünk.
(Ha felfogtatd volna, az írásom a posztra vonatkozott és a idióta táblázásokra...nem arra, hogy ÉN hogyan szoktam...)
Én nem vagyok szupermen és nem szeretem ha mellettem fél méterre száguldoznak teherautók, buszok, és azt sem, hogy a Reitteren a csuklósok tolnak be a parkoló autók közé.
Én puhatestű vagyok és nem aktivista!

Hmmm... 2018.07.28. 10:27:54

Tarlós bácsi a tipikus budai kispolgár... aki pl. a felesége közúti szabálytalankodásakor nem mea culpázik ezerrel, hanem "megmagyaráz", és ostoba intézkedés meghozatalát generálja (1o millás térfigyelő kamera felállítását, a járda vonalának a megváltoztatása helyett). Láthatóan ez a szálka a torkán akadt, és ezért mindenki más hibás. Holott... neki arra kéne vigyáznia, hogy pl. az utak megfelelően karbantartottak és tiszták legyenek. Ehelyett: utak szélei felgyűrődve, csatornafedelek mélybe szállva, mindenféle javítások hatására ugratós dombocskák, tréfás kerékmegvezetések kialakítva, bringautak villamossínen történő átvezetése elhanyagolva, úttisztítás/seprés elmaradva/esőre hagyva, stb. stb. Történik valami építkezés vagy felújítás, és a közvetlen környezete és az odavezető utak valamiért lerongyolódnak, és évekig úgy maradnak. Kedves Tarlós bácsi! Van tudomása arról, hogy mennyi kisebb-nagyobb sérüléssel járó bringásbaleset származik úthibából? Érez ezért felelősséget? Nevetséges, hogy újságcikkeknek kelljen megjelenni (többször is) azért, hogy egyes autósokat is zavaró hibák kijavítódjanak... Hacsak maguk is nem bringáznak, tisztelt autóstársainknak nincs direkt tapasztalata arról, hogy a "kisebb" úthibák, amelyeket ők szinte észre sem vesznek, mennyire zavarja a bringást... mert neki a forgalmon kívül az egyensúlyára is figyelnie kell. Szerencsére én azt látom, Tarlós bácsival ellentétben, hogy az autósok és a bringások egyre toleránsabban viselkednek egymással, úgy, hogy az nem válik egyoldalú követelőzéssé, és mindenkinek inkább előnyére szolgál. Persze intoleráns vagy agresszív, akár szabályokat sem ismerő, de követelőző barmok akadnak, bringások és autósok közt egyaránt.

A járdán gyalogosok között gyorsan slalomozó bringások miatt én is haragszom, mint ahogy a forgalmas egyirányú utcában nem kerékpár-nyom kijelölés szerint bringádzókra is. Szerencsére, relatíve kevés az ilyen bringádzó, még ha az ő tevékenységük inkább szembetűnő. Nem ártana, ha a Kerékpártos Klub csinálna oktató-videókat erről, bemutatva a dolog veszélyességét.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.07.28. 11:03:05

@Hmmm...: tarlós egy gerinctelen féreg, semmi több... amíg ez a féreg a főpolgármesteri székben ül, addig csak kirakatberuházásokra lehet számítani.

2018.07.28. 11:22:36

@nyelv-ész: minden nap látok autósokat piroson átmenni, veszélyeztetni, gyalogost nem elengedni, elsőbbséget nem megadni, pedig ezek egy része elvileg szabadságvesztéssel büntetendő. legalább egy kresz vizsgát le kellene tegyenek mielőtt vezetnek!!

feketehun 2018.07.28. 11:35:07

@nyelv-ész: Valószínűleg csak provokatív céllal trollkodtál, ebben az esetben pedig győztél, mert tőlem is kapsz egy választ :D Figyelj, amit írsz, annak nincsen értelme. Az útburkolati jelek felfestése / karbantartása egy olyan dolog, aminek pont semmi köze nincsen ahhoz, hogy egyes közlekedők betartják-e a KRESZt. Ezzel az erővel ha sok a zsebtolvaj a villamoson, akkor inkább ne is büntessük a lopást, mert úgyis mindegy? :D

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.07.28. 12:25:00

@feketehun: nincs teljesen igazad, mert elvileg ezek a kerékpárutak/-sávok/stb. a biciklisek érdekében készülnek. Ha valaki nem képes betartani a közösség szabályait, akkor valahol érthető, ha a közösség tagjai azt mondják, hogy ezesetben ne is követeljen semmit. És azt sajnos nap mint nap tapasztalom, hogy a biciklivel közlekedők 90%-a vagy több magasról szarik minden szabályra. Szóval elméletileg jogos a reklamáció. Gyakorlatilag ezek az izék, amik az igazi bringásnak(aki betartja a KRESZ-t, max. véletlenül, figyelmetlenségből, esetleg kényszerhelyzetben követ el szabálysértést) általában az agyára mennek, mert használhatatlanok tényleges kerékpározásra, ugyanakkor kötelező a használatuk, valójában arra jók, hogy a biciklis ne a forgalomban haladjon, ne tartsa fel a géperejű közlekedőket. Részemről rossz ötletnek tartom.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.07.28. 12:27:40

@gumicukor1: ebben igazad van, de autósból jóval kevesebb veszélyes szabálytalankodó van, mint biciklisből. Azért az ritka, hogy egyirányú utcába tilos irányból menjen autós. (elég széles utca esetében egy biciklistől bocsánatos bűn, bár leszámítva a fentihez hasonló kényszerhelyzetet, nekem nem szokásom), viszont az rendszeres, hogy például a Váci úton, a Duna Plaza és Újpest Városkapu közt, az elvben egyirányú kerékpárutakat tilos irányból használja a sok majom.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.07.28. 13:41:15

@szepipiktor: Nincs elsőbbsége a kerékpárosnak az azok számára engedélyezett egyirányú utcában. Ezen felül sok sofőr annyira tartja tiszteltben, hogy volt rá példa, hogy a járdára kellett felugratnom, mert a hülyéje nem tartott megfelelő távolságot.

A baj az, hogy te láthatólag úgy osztod az észt, hogy nem bringázol. Én meg évi 5-6 ezer km-et tolok...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.07.28. 13:43:34

@szepipiktor: Megjegyzem, hogy ma éppen BKV-zni kényszerültem. Na miért is ment lépésben a Múzeum körúton a forgalom és metrópótló? Mert dugó volt a Rákóczin, de a kedves átlagos magyar vezető megint belehajtott a keresztezésbe állandóan, de kijönni már nem tudott.

És ez az átlag. Neked meg arcod arról pampogni, hogy milyen a morál. Meséljek még ilyen gridlockos helyzetekben elkövetett szabálysértésekről? Az egyiknél álló helyzetben ütött el majdnem egy kedves sofőr...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.07.28. 13:45:40

@szepipiktor: Hát én meg kurvára nem ezt látom. Érdekes helyeken közlekedhetsz. Én azt látom, hogy a vezetők többsége kövérgázzal megy át a narancssárgán akkor is, amikor meg tudna állni. Sokan még a full piroson is.

Jobbkézszabály? Áh. Hírből sem ismerik.

Megfelelő oldaltávolsággal előzés? Azt sem tudják mi az. A dudára bezzeg van agya ráfeküdni...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.07.28. 13:50:49

@szepipiktor: A zebrán áttolással a baj az, hogy kurvára semmi értelme. A bringán az ember ülve 1 ember szélességet vesz el. Tolva meg 2-2,5 szélességet. Akkor minek kell tolni?

A KRESZ teli van értelmetlen szabályozással, ez is pl. ilyen. Ha meggyőzödtél, hogy megadják az elsőbbséget, akkor az úton levő forgalomnak is nem jobb, ha átterek 5 sec és nem átsétálok 20 alatt...? De.

A zebra megközelítése az, ami számít, tehát, hogy ne 20-30-as tepóval robbanjon be nem belátható helyről, mintha egy gyalogos lendületből sprintelne át, mert az elsőbbséget nem lehet megadni.

Milyen kurva érdekes, hogy az autót vezetők egy része a logikátlan KRESZ szabályokat mennyire rugalmasan értelmezi, de egy számukra előnyös kerékpáros viselkedést sem képesek még felfogni sem.

Röhej...

És igen, én sem szállok le, csak megadom a módját a megközelítésnek. Nem anyázott még soha senki emiatt. Tudod, csak hozzáállás kérdése. Ha társasjátékként tekintesz a közlekedésre, akkor működik. Ez az, amire a felnőtt polgárok túl magas százaléka képtelen.

A dologban a legszebb, hogy hála istennek a sofőrök komoly százaléka a bringál ülve és várva is megadja az elsőbbséget, nem kell leszállni hozzá. Talán nekik van eszük és nem csak légüres tér van az agyuk helyén.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.07.28. 13:52:40

@Hmmm...: A baj eleve a szervezeti felépítéssel van. Egy közeledési és városszervezési feladatnak nem a politika kezében kéne lennie. Ez kb. olyan, minta a MAVIR-ban a főváros és a megyeszékehelyek dirigálnának. A Transport for London és a hasonló Párizs körüli közlekedésszervező cégeknek semmi köze nincs a politikához. Költségvetésük van és abból működtetik az integrált rendszer és Párizs főpolgármesterének kurvára szava nincs abban, hogy mit történik operatív szinten.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.07.28. 14:39:28

@a ribancok is kidobják a csikket: te ugye a szepi sokadnickje vagy? Szegény, lehúzott autósok... :DDD

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.07.28. 14:41:58

@molnibalage: te is hogy mekkora baromságokat tudsz leírni... a zebra a gyalogosoké. A bicikli lassan hajtva instabil, kinek hiányzik, hogy egy magadfajta kretén összekoszolja a ruháját? És hogy kerülsz biciklivel a zebrára? Csak nem a járdáról?

feketehun 2018.07.28. 14:56:16

@Le a spammerekkel: A kommented első felével messzemenőkig nem értek egyet. Valamiféle kollektív felelősségben gondolkodsz, egyrészt elfogadhatatlan, az egyének jogszabálysértései egy normális modern államban akkor sem jelenthetnek alapot egy közösség jogainak a csorbítására, mégha éppenséggel tagjai is azok, akik szabályt sértettek. A közlekedési szabályok megsértésének vannak szankciói, akkor tessék őket betartatni, semmi gond nincs azzal, ha egy bringást megvágnak 20 ezerre azért, mert átment a piroson. Ilyen esetben legközelebb kétszer is meggondolja az ilyesmit, ezzel a kívánt célt el is értük. De amúgy sem jogos azt mondani, hogy a bringások 90%-a szarik minden szabályra, hiszen egyrészt hiteltelen megállapítás (nem állnak rendelkezésedre statisztikák), másrészt logikailag is kikezdhető, ugyanis bizonyos szabályokat még a legelvetemültebb öngyilkosjelöltek is betartanak. A fentiek szellemében viszont ha a 90%os szabályod meg is állná a helyét, az abból levont következtetésed akkor is hibás lenne.
Azt meg nem értem, amit az izékről írsz. Ha az izé alatt a cikkben szereplő bringásnyomot érted, akkor erős tévedésben vagy, azok ugyanis mindig az úttesten vannak, ahol az autósforgalom is zajlik :)

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.07.28. 15:08:57

@feketehun: az eleje... hosszú, nincs kedvem sokat írni, röviden meg nem megy. Végülis kollektív felelősség, ha "a kerékpárosok" követelnek valamit, az nem csak a szabálykövető 10%, hanem a mindent leszaró 90% is...

Az izék: nem tudom minek nevezzem a kerékpársávnak, -nyomnak, -útnak csúfolt, kerékpáros közlekedésre alkalmatlan út- és járdafelületeket együttesen. Hivatalosan kerékpározásra valók, gyakorlatban csak össztelós MTB nyergében ülve használható szinte az összes, országútival egyenesen életveszélyesek.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.07.28. 15:26:25

@a ribancok is kidobják a csikket: Amint az sofőrök festik fel majd az összes útburkolati jelet társadalmi munkában, akkor én is kivonulok kerékpáros nyomot vagy sávot festeni.

Balfasz.

feketehun 2018.07.28. 15:27:09

@Le a spammerekkel: Hát jó, nem értünk annyit, nem tragédia. Az utak minőségével kapcsolatban megfogalmazottakkal csak részben értek egyet, én országútival nyomom, a városban a legtöbb helyen nagyon jól elvagyok vele. Vannak kivételek - pl. a Stefánia út - ahol viszont az úton kell mennem annak ellenére, hogy elvileg van járdán vezetett kerékpárút arrafelé. Egyszer egy autós jó alaposan beszólt emiatt, de felvilágosítottam, hogy nem l'art pour l'art faszságból megyek az úton, hanem azért, mert a kerékpárút tönkreteszi a bringámat, na meg engem is. Barátságban váltunk végül el.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.07.28. 15:37:59

@feketehun: úgy hirtelenjében... Újpest, Chinoin mellett induló, a Tatai úton folytatódó "kerékpárút", a Rákos-patak mentén kikövezett "kerékpárút", szintén IV. ker. Szilágyi út, a vasútállomástól Káposztásmegyerig, Megyeri út-Váci út közti "kerékpárút" ami a Rexnél végződik, a Szentendre felé menő utak, Dunakeszin a Váci út szélén lévő kerékpársáv... ezeken megfordultam az elmúlt egy-két hétben, tehát biztosan olyan szarok, amilyenre emlékszem.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.07.28. 15:38:12

@Le a spammerekkel: Mitől lenne instabil...? Egy gyerek is képes sétáló tempóban menni, nemhogy egy felnőtt...

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.07.28. 15:39:11

@molnibalage: ami egyébként törvénysértő, ha nem tévedek. :D

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.07.28. 15:41:31

@molnibalage: ... te hülyébb vagy még annál is, mint amennyire eddig tippeltem. Miért nem tudsz 0km/h sebességgel két keréken állni a biciklivel?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.07.28. 15:55:33

@Le a spammerekkel: Ehm, tudok.
De a zebrán ki az, aki egyhelyben áll...?

Európai téridő 2018.07.28. 16:37:00

A Margit-híd felújításakor a bringások olyan arrogánsan cikáztak a gyalogosokkal közös szűk gyalogjárdán, hogy az máig feledhetetlen. És az a rossz modor máig megmaradt jó sokukban.

babbaba 2018.07.28. 17:02:33

@nyelv-ész: Én meg azért mondom, hogy minek is, mert a fele legalább a járdán hajt és nem kis részük inkább száguld a járdán. Még soha nem láttam büntetni járdán biciklizőt, pedig az szabálysértés. Viszont láttam már kisgyereket( olyan két-három évest, az anyja fogat a kezét, de a gyerek errébb szökkent, éppen a mögöttük tekerő biciklis elé)elütő, majd egy boccsal otthagyó szar szemétládát. Az se zavarta a kicsi vérzett az anyja meg sírt. Ennyi volt neki. Bocs!Szívesen megrugdaltam volna, és utána annyit mondtam volna, bocs!

Az eset a rendőrkapitányságól nem volt száz méterre. Annyira nem félnek, hogy ott is nyugodtan a járdán mennek, pedig azt talán még a kamerája is látja a kapitánységnak. Tisztelet a kivételnek!

midnightcoder2 2018.07.28. 17:25:31

Visszatérve a cikkhez, kis hazánkban sajna az útburkolati jelek tartóssága finoman szólva kívánni valót hagy maga után, és ez nem csak a kerékpársávra, buszsávra vonatkozik, hanem mindenre. Nem tudom, hogy a használt festékben van-e a hiba, vagy a felújítás gyakorisága terén küzdenek kihívásokkal az útfenntartók, de elég sok hely van ahol Pl. a sávoknak csak az emléke van meg, de a felfestése már rég lekopott.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.07.28. 17:40:23

@midnightcoder2: van alternatíva, csak bicikliúton még rosszabb: lásd Dunakeszin a Váci/2-es út mentén lévő valami... :(

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.07.28. 17:42:17

@molnibalage: stabilan állsz, semmi mocorgás stb.? Aha... cirkuszi akrobata... kérdezhettem volna úgy is, hogy miért nem áll meg a bicikli önmagában és miért gurul egyenesen egy darabig, ha megfelelő sebességgel meglököd... kár, hogy itt nem lehet letiltani a trollokat, mint mondjuk a disqus.com-on... :(

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.07.28. 17:44:21

@Európai téridő: ne keverjük a bringást a biciklin ülővel! Egy bringás sem tekert át a hídon az építkezés alatt. Akik átmentek, azok a suttyó parasztok voltak, de nem hinném, hogy bárki közösséget vállalna velük, aki úgymond igazi bringás.

easy mango 2018.07.28. 18:21:46

Néhány félreértés tisztázandó (ha még nem lett volna, vagy elkererülte volna a kedves szkanderezők figyelmét):
-járdán szabad kerékpározni. Csak korlátozott sebességgel, de szabad.
-a zebrán kerékpározást azért tiltja a kresz, mert alapesetben az átkelő gyalogosok ritmusára figyel a keresztező autós. Ha hipp-hopp leugratsz jobbról, hátulról elém, mikor a gyalogoshad dereka már áthaladt és mennék, akkor elütlek. Nyilván a gyakorlatban ez ritka. Ha ülsz a bicón, a gyalogosok közt, zöldre vált a kisember, áttekersz, úgy veszélytelen.
-nincs egyirányú bicikliút. Nem létezik ilyen. Kerékpárút van a kreszben, nem rendelkezik az irányáról. Minden ilyen kétirányú. És mondjuk amikor a kiegészítő kanyrodósávot szeli ketté, ahol szemben is jöhet bringa, miközben te a jobboldali tükröt nézed, hogy kisorolj, az veszélyes. (Pl Fő utca - Csalogány kereszt)
És itt jön a csavar. Mondván, hogy x km bicikliutat építünk, felmarkoltunk x millió eurót, támogatásként. A budapesti egysávos, egyirányú utcákat teleszórtuk sárga piktogrammokkal és voila. Kész. Csak ezzel a többnyire balesetveszélyes útfelosztással nem oldottuk meg sem az autósok, sem a bringások problémáját, csak éket vertünk közéjük. Valaki meg sokat keresett.
Ott sem jobb a helyzet, ahol a járdára terelték a kerékpáros forgalmat. Ott a gyalogos és a bringás feszül, mert az a rohadt bordó csík vonzza a sétálókat, mint a légypapír.

easy mango 2018.07.28. 18:28:24

@midnightcoder2: kb. 10-12 éve igen ritkán használják azt a jó régi, vastag reflektív festékanyagot. Ami kiemelkedett az útfelületből. Az amelyik esőben is látható, mert egyszerűen kiemelkedik. Van egy-két régebbi útszakasz, ahol még ez megvan. A mai napig látszik. Ezek a modern jelek meg gondolom az olcsó festékkel jobb üzlet mindenkinek. Kivitelezésnél kevesebbe kerül, 3 év múlva meg újra megrendelik a felfestést. A Moszkva téren vedd be a kanyart esőben a Déli felé! Élmény. Ha nincs melletted se jobbra, se balra senki.

Európai téridő 2018.07.28. 18:50:17

@Le a spammerekkel: És ez rá volt írva a homlokára? Oktondi módon véded a " kasztodat".

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.07.28. 18:51:01

@easy mango: erre a kapitális faszságra egy _HITELES_ forrást is tudsz? Vagy csak az okos kis fejecskédből pattant ki, hogy szabad járdázni???? Max. 10km/h sebességgel, ahol az úttest alkalmatlan a kerékpározásra (és ebbe kiemelten nem tartozik bele a nagy forgalom!)

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.07.28. 18:52:23

@Európai téridő: mi? Kinek? Szegény, ostoba troll... ugye fideSS szavazó vagy? Azok ennyire buták.

easy mango 2018.07.28. 19:16:26

@Le a spammerekkel: hú de harapós ma valaki.
Nézd át kérlek a KRESZ 54. paragrafusát! Részben igazad van. Alapesetben tisztázza, hogy hol kell tekerni. A 2. bekezdés az amire te gondolsz, ami egy olyan gumiszabály, amit nincs rendőr, bíró, ügyvéd aki egzaktul értelmezni tudná. Milyen út alkalmatlan lakott területen kerékpározásra? Ki dönti el? Én úgy ítéltem meg és puff, most itt tekerek a járdán. A nagy, vagy kis forgalomra nem tér ki a paragrafus sehol.
Pont arról írtam, hogy a szabályozás tisztázatlan, átfedéses, és így feszültséget kelt a három közlekedési csoportban.
Ez a járdás is ilyen. Jó példa.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.07.28. 19:29:56

@a ribancok is kidobják a csikket: te elmebeteg vagy, a szó orvosi értelmében. Paranoid skizofrénia a bajod neve...

Hajdú Peter 2018.07.28. 19:49:31

"Szép lassan eltűnnek a kerékpáros nyomok a fővárosi aszfaltról"

Persze mert a buzi autosok szetbaszak, mert nagy reszt ok hasznaljak.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.07.28. 20:12:31

@a ribancok is kidobják a csikket: Bringás párti. Röhögök. Amikor több autó parkoló hely van bp-n, mint bringatámasz úgy, hogy az autó nagyobb helyet foglal.

Annál is nagyobb balfasz vagy, mint gondoltam...

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.07.28. 20:52:34

@easy mango: ez mi???? Ha neked a police.hu bulvár, akkor csak azt tudom javasolni, hogy fordulj te is sürgősen orvoshoz, mert közveszélyes vagy. Butának nagyon buta, de a jelek szerint ez csak fokozódik a pszichés gondjaiddal.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.07.28. 20:56:11

@Európai téridő: hogy meglepődtem... ez tényleg egy rühes kis fideSSnyik... nem is kell, hogy politikáról legyen szó, akkor is látszik az ostobaságukon, hogy hova tartoznak. :DDD

easy mango 2018.07.28. 21:03:06

@Le a spammerekkel: bemásolom ide és kérdeznék. Szóval a jogszabály második bekezdése így szól:

“ Lakott területen levő olyan úton, ahol az úttest kerékpár közlekedésre alkalmatlan, továbbá ahol a (7) bekezdés a) pontja szerint tilos, kerékpárral a gyalogos forgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is szabad közlekedni.”

Bemásolom ide a vonatkozó hetes részt is:

“főútvonalon 12. életévét be nem töltött személynek kerékpározni;”

Más erre vonatkozóan egy betű sincs, még csak annyi egy későbbi bekezdésben, hogy bárhol is mész, egy sorban egymás mögött kell.

No, ezek alapján kijelenthetjük, hogy 12 éven aluli gyerek minden kérdés nélkül mehet (sőt kötelező) a főút mentén a járdán.
Más csak akkor ha az úttest nem alkalmas kerékpáros közlekedésre.

Megállít a rendőr, mert a járdán mész nyolccal. Mi alapján döntitek el, hogy alkalmas, vagy nem alkalmas.
A jogszabály -vélhetően a törvényalkotó szándéka szerint- a kerékpáros kezében hagyja a döntést. Nem rendelkezik arról, hogy ez nagy forgalmat jelent, útburkolati hibákat, vonalvezetést, időjárási tényezőket, látási viszonyokat, vagy bárakármit is.
Rugalmasan rád bízza, hogy rutinosan tekersz az úton, vagy nagy ködben inkább felmész a hídon a járdára pilinckázni a gyalogosok közt. Vagy egy külvárosi szarul kivilágított hetvenes korlátozású úton a hetvenes fater inkább a töküres járdán megy haza a krimóból.
És mivel ezt nehéz egzaktul körülírni ezért hagyja is a fenébe.
Szóval tekerhetsz a járdán.

easy mango 2018.07.28. 21:05:41

@Le a spammerekkel: a police.hu egy weboldal, amit a rend fentartói üzemeltetnek. A KRESZ az egy jogszabálygyűjtemény, amit a jogalkotók hoznak létre, találnak ki, írnak le. A KRESZ leghitelesebb forrása maga a KRESZ, nem a police.hu....
És kérlek ne sértegess, csak mert a tények nem igazolnak téged.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.07.28. 21:17:17

@easy mango: funkcionális analfabétákkal nem tudok mit kezdeni.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.07.28. 21:17:58

@easy mango: a tények engem igazolnak, hogy buta vagy, mint a föld, az nem az én bajom.

easy mango 2018.07.28. 21:22:36

@Le a spammerekkel: lássuk be, hogy lusta voltál elolvasni a vonatkozó jogszabályt, ehelyett a google első találatára, a police.hu 2014-es, egy újságíró által írt cikkére hivatkozol. És mivel, mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy a fenti tények az én állításomat támasztják alá, így alpári stílusoddal próbálod magad a magabiztos vitapartner szerepébe helyezni. De te is, én is és mindenki más is aki ezt olvassa tudja jól, hogy csak szánalmas vergődésedben teszed.

cso zsi 2018.07.28. 21:26:58

Már régebben megfogadtam, hogy beszerzek egy pásztorbotot. Olyan kampós végűt.
Amelyik kétkerekű a keskeny járdán 20-30-cal hajt el mellettem, az megkapja a nyakába, mit a birkák, vagy a küllők közé. Utána nem biztos hogy felsegítem. És akkor örüljön, hogy nem éles kardot vttem.
Szóval leszarom, hogy a felfestéssel mi van, a "felnőtt" (dehogy, agyban 8 évesek maradtak) kerekesek tűnjenek el...
Minimum a járdákról.

Európai téridő 2018.07.28. 21:51:22

@Le a spammerekkel: Mert én bringázok szabál=talanul a gyalogjárdán és nem ti, ugye, Popókobak?

Alick 2018.07.28. 23:21:01

@easy mango: "járdán szabad kerékpározni."

A közút alkalmatlanságába a forgalom nem számít bele (az nem "állapot" hiszen akár percről-percre változhat), csak az úttest állapota. Persze így kátyúk sorozata az út szélén már beleférhet...

"a zebrán kerékpározást azért tiltja a kresz"

Nem tiltja, csak mindenki másnak minden irányból elősbbsége van. A guruló kerékpáros számára mintha ott se lenne a felfestés. Az persze más kérdés, hogy a kerékpáros szabályosan mikor kerül olyan helyzetbe hogy kifejezetten zebrán tekerjen át, járdáról-járdára.

"nincs egyirányú bicikliút"

Ha a közút mindkét oldalán van egy-egy keskenyebb sáv vagy elkülönített út, akkor azokat a mellette lévő úttest oldalhoz igazodva a jobbra hajts szabályainak megfelelően kell igénybe venni.
Elég nagy gáz, ha valaki egy jó méteres szélességű sávban az azt használó bringásokkal és általában a forgalommal szemben teker.

"Pl Fő utca - Csalogány kereszt"

Itt sávok vannak, jól meghatározott irányokkal. Ezeken szemből hajtani olyan, mint ha valaki autópályán forgalommal szemben hajtana.

easy mango 2018.07.28. 23:29:33

@Alick: hát lehet, hogy sávok vannak, velem olyan háromszor fordult elő eddig, hogy szembe jött egy kerékpáros. Tök jó. Egyértelmű.

easy mango 2018.07.28. 23:33:51

@Alick: még kijelölt gyalogátkelő esetén sem kerékpározhatsz keresztbe az úton. Tiltja a kresz. Pontosabban egyértelműen utasít, hogy csak leszállva, tolva lehet keredztezni az utat. Még kijelölt kerékpársávból sem kanyarodhatsz így keresztbe, járdáról sem. Kredz 54. Par. (4.)

easy mango 2018.07.28. 23:38:50

@Alick: “A közút alkalmatlanságába a forgalom nem számít bele (az nem "állapot" hiszen akár percről-percre változhat), csak az úttest állapota. Persze így kátyúk sorozata az út szélén már beleférhet...”

De mi alapján? Ki mondja meg? Ki dönti el? Mik ezek a tényezők akkor. A KRESZ erről nem rendelkezik. Egy betűt sem. Tényleg. Pont ezt hangsúlyozom, hogy az ilyen gumiszabályok, ahelyett, hogy megoldanák a problémát, csak éket vernek a közlekedők közé, mert felesleges feszültséget keltenek. Ha az útburkolaton lenne hely külön az autóknak, a kerékpárosoknak, leválasztva, meg külön a gyalogosoknak, az lenne az ideális. De így mindig valaki rálép a másik tyúkszemére.

easy mango 2018.07.28. 23:40:41

@easy mango: ráadásul kátyúk? Földút? Egy mountain bike-kal még jószerével olyan helyen is elmész, ahol már terepjáró is alig-alig.

easy mango 2018.07.29. 00:06:40

@Alick: a KRESZ II. részének 18. paragrafusa taglalja az útburkolati jelek témáját. Még a bejegyzésben említett elkopó kerékpáros nyom (158/k. ábra) esetén is csak ajánlott útfelületet említ. Nem kötelez. Semmilyen kötelező haladási irányt nem említ.
Én nem tenném, de ha valaki balesetezne így bringásként, jó esélye lenne megnyerni egy húsos pert.
Jómagam egyébként az az autós vagyok, aki utál bringások közt autózni, és az a bringás, aki utál autók közt bringázni. Nem ugyanaz a két forgalom ritmusa.

babbaba 2018.07.29. 05:01:23

@easy mango: A KRESz magyarázatában olvastam, hogy azt, hol alkalmatlan az út kerékpározásra, a rendőrhatóság állapíthatja meg. Ahol nincs kitáblázva, hogy közös gyalogos, kerékpáros út, ott tilos a járdán kerékpározni. A KÖKI melletti felüljárón például lehet, mert ki van táblázva. Ahol nincs ilyen, ott tilos.

Hogy tizenkét éven aluli nem biciklizhet főútvonalon, nem azt jelenti, hogy a főútvonal járdáján igen. Járdán (a külön hatóság által engedélyezett kivételével) egyáltalán nem biciklizhet, kénytelen mellékutakon maradni, míg fel nem nő.

Tényleg érdekes, hogy nemcsak, nem tudjátok mit is tilt a KRESZ még félre is magyarázzátok. De elmondom, hogy ez a rendőrt kurvára nem érdekli, hogy mit gondoltok, mivel nyugtatgatjátok magatokat! Csak sajnos egyenlőre szarnak a járdán biciklizőkre. De eljöhet az idő, mikor nem fognak.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.07.29. 05:40:57

@babbaba: kár bele minden szó. Pont olyan buta, mint a lapos föld hívek... de hozhatnám példának az egykor wmiki néven őrjöngő idiótát is, annak is ennyi esze van. ;)

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.07.29. 05:46:30

@Alick: az útszéli kátyúk önmagukban nem jelentenek problémát, mivel az ú.n. szigorú jobbra tartási kötelezettséget évekkel ezelőtt feloldották. A jobboldali sávban kell biciklizni. Ha úgy ítéled meg, hogy a terelő-/záróvonaltól húsz centire megfelelő az út, akkor ott is mehetsz.

Fazakas László 2018.07.29. 07:01:48

Ha valóban annyira lekopik az útfestés, mindez csupán azt jelenti
- AGYON VAN HASZNÁLVA!
Tehát - nagyon sok a bicajos, avagy
rém szar az az eddig használt festék ...

midnightcoder2 2018.07.29. 07:43:07

@Fazakas László: Akkor mindenhol agyon van használva, mert pár éven belül mindenhonnan eltűnik. És vicces, ahogy a biciklisek és az autósok ebben a topicban egymás nyakát szorongatják, mivel ez speciel pont az a téma, ami mindkét tábor a szopórollerre teszi. Az autósként sem annyira öröm, hogy fél évvel a felfestés után, vagy pláne esőben csak az Erő az ami a kezedet vezeti hogy a sávban maradj, mert a felfestésből addigra már csak egy-két kóbor molekula marad beragadva az aszfalt repedései között.

Fazakas László 2018.07.29. 07:44:33

@babbaba:
Aki valóban készül az öngyilkosságra, az bicajozzon csak bátran tovább a többnyire felbojdult kocsisorok között. Nem beszélve arról, hogy az általában és többnyire az utak járda melletti széle szinte MINDENÜTT a legszarabb!
Csupán a Nagykörutat figyelembe véve
- nem lehetne pl. a járda egyik felét kijelölni a kerékpáros forgalomnak? Valójában nem is ördögtől való a dolog, hiszen a nagyköruti járdákon csupán lézengenek a gyalogosok, miközben a Bajcsi Zsilinszki úton mindezt elég simán meg tudták oldani.
(a Kálmán Imre utcától a József Attila utcáig - végig külön sávjuk van).
Mi lenne, ha mindenütt így oldanák meg?
Kevesebb lenne a közlekedésben sérült biciklista, vagy a kissé lezúzott autó?

midnightcoder2 2018.07.29. 07:48:49

@babbaba: Érdekes amúgy, hogy egyik oldalon sem merült fel a lehetőség, hogy a járdára hajtás esetében egyszerűen a KRESZ szabály van farok módon megfogalmazva. Mert az ugyan benne van, hogy ha az út a kerékpáros közlekedésre alkalmatlan, de az nincs, hogy ennek mi a feltétele, ki állapítja ezt meg. Ennek nem a magyarázatban kell szerepelnie, hanem a szabályban. Mert hogy a polgár azt olvassa el, és azt lehet számonkérni rajta.

midnightcoder2 2018.07.29. 07:53:26

@Fazakas László: De több lenne az elütött kisgyerek. Igazából ezt szerintem úgy lehetne megoldani, hogy a belvárosban eleve csak gyökkettő lenne a maximális sebesség, ezt az autós és biciklis is tudja, kinn pedig ki kellene alakítani egy alternatív úthálózatot az autósoknak és a bicikliseknek, azaz kellene egy olyan mellékút hálózat, ahová autóval egyáltalán nem lehet bemenni csak célforgalom esetén és gyökkettővel, és ezek össze lennének úgy kötve, hogy egységes hálózatot alkossanak, így a bringások el tudnák az olyan helyeket kerülni mint az Üllői út.

easy mango 2018.07.29. 08:39:30

@babbaba: nem jön el az idő.
Ez a járdán tiltás a korábbi jogszabályban sokkal szigorúbb és egyértelműbb volt. Ha jól emlékszem ez vagy s tavalyi, vagy egy korábbi változásnál enyhült. Gyakorlatilag a törvényhozó szándéka szerint enyhült a szabályozás, ahogy írtam, sötétben, külvárosban én sem tekernék szívesen a kétszer kétsávoson, ha van ötméteres járda, pl Soroksári út külsőbb szakaszai.
Gyereknek tilos 12 év alatt a főuton biciklizni. Ez alapeset. De az 54/2, hivatkozva a 7/a-ra feloldja ezt és a főúton minden esetben -azaz- feltétel nélkül engedi a járdán bringázni. Más (bármi más út, idősebb, mint 12) csak a már sokat taglalt feltételek fennállása esetén teheti ezt meg. Ezek a feltételek nincsenek a kredzben meghatározva. Egy jogi procedúra esetén a kreszt veszi elő a hatóság, nem a kredz magyarázatát.
Hogy a rendőr mit állapít meg, az úgy nagyjából kevésbé rekeváns. Szemmel
láthatóan még az itt megjelent inteligens kommentelők sem tudnak egyértelmű eredményre jutni ebben a kérdésben. Hogy is várnánk ezt el egy egyszerű rendőrtől...

easy mango 2018.07.29. 08:41:20

@midnightcoder2: én ezen rágom a szám. Gumi a szabályozás és ez sok feszültséget kelt.

FF 2018.07.29. 08:49:42

Legyünk őszinték, a pesti kerékpáros ott és arra közlekedik, ahol kedve van. Tegnap is majdnem fellökött egy, bár nyilván én vagyok a hibás, amikor egyirányú utcán átkelve csak az egyik irányba nézek...

easy mango 2018.07.29. 08:56:45

@FF: a tiltások sorozatos enyhítése egyébként ezt jelenti. A gyakorlatban a bringás ott teker ahol csak tud.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.07.29. 12:03:33

@FF: Tapasztalatból mondom, hogy a gyalogosok nagy része hallás alapján közlekedik. Autó és robogó alatt fel sem néznek. Napi szinten lépnek elém mindenféle utcában. Bakker, akkor nekem jönnek, amikor sétálok az utcán, mert a mobil az fontosabb...

feketehun 2018.07.29. 13:17:07

@easy mango: A szabály nem tisztázatlan, csak jobban utána kell nézni. Abben igazad van, hogy első olvasásra bizony nem egyértelmű a dolog, csakhogy van már kialakult bírói gyakorlat hozzá. Aszerint pedig az úton zajló nagymértékű forgalom pl. nem teszi azt kerékpározásra alkalmatlanná. Olyankor áll meg az alkalmatlanság kritériuma, ha pl. a burkolat minősége rossz annyira, hogy balesetveszélyessé válik a rajta való kerékpározás.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.07.29. 14:11:58

@feketehun: egy dolgot megmagyarázhatna valaki. Ha az adott úton táblával tiltott a kerékpározás, az miért nem számít kerékpározásra alkalmatlannak?
Nem tudom, most mi a helyzet, pár éve alig lehetett szabályosan kijutni Budapestről, mert az utakon mindenhol tiltótábla, kerékpárút nuku, ergo maradt a gyalog a járdán kilométereken át, ha ragaszkodsz a szabályokhoz...

Alick 2018.07.29. 14:29:44

@Fazakas László: A Bajcsy-Zsilinszkyn még mindig biztonságosabb az úttesten bringázni, ahol a közlekedők látják egymást, mint a járdán vezetett brigaúton, ahol pl. a kereszteződésekben a kanyarodók jóval nehezebben észlelik a bringásokat.
Nem is beszélve a Bazilika előtt grasszáló turisták csokorba szedéséről...

easy mango 2018.07.29. 14:31:45

@feketehun: valóban az ilyen nem egyértelmű helyzetekben a bírók is a korábbi eljárások kimenetelét figyelembe veszik. Én azt sajnos nem tudom, hogy van-e már precedens értékű ítélet a közelmúltból. Szerencsére, vagy sem, ki-ki döntse el, ezt most nem veszik olyan szigorúan, mint a jogszabály is mutatja. Talán jó is így. Baromság lenne, és túlzó is, az ítélethozást leterhelni piszlicsáré járdán bringázások miatt. Meg nem is életszerű, hogy a kisgyerekem a járdán tekerhet csak, én meg kövessem az útról, vigyázz jön a néni, itt kell jobbra kanyarodni, stb. Vagy azért büntetne meg a rendőr, mert nem a Rákóczi út buszsávjában kászálódok le a keróról, mert megérkeztem a fagyizóhoz, hanem pont felgurulok a járdára az előző zebránál és ott szállok le a bolt előtt.
A törvényhozó belátta valószínűleg, hogy mindenki jobban jár, ha némi forgalmat felterel a járdára a nagyon necces utakról. Egy gyalogos-kerékpáros ütközésnek egyértelműen kisebb a sérülési kockázata, mint egy kerékpáros-csuklósbusz balesetnek.
Kb öt éve volt a Blahán egy ilyen vicces sztori. Kb. 15 feketéző árult virágot a járdán anyák napján, két nyeszlett rendőr meg egy 60 éves nénit vegzált, mert a járdán gurult a bringájával.
Egyébként magam továbbra is autósnak tartom elsősorban. Bringázni terepen szoktam, járdán évente félszer megyek max.

Alick 2018.07.29. 14:35:10

@easy mango: Kresz 54. Par. (4.)

Vitatott az értelemzése:

wiki.startlap.hu/a-kresz-szerint-le-kell-szallni-a-kerekparrol-es-tolni-kell-azt-az-uttesten-zebran-atkeleskor/

Láthatóan ráférne a KRESZ-re egy kis gyomlálás, egyértelműsítás - és nem csak a bringások vonatkozásában.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.07.29. 15:55:04

@easy mango: Mo-n nincs precedens jog... Ezért két totálisan azonosnak látszó és valóban azonos ügyben is dönthet a bíróság ellentétesen...

easy mango 2018.07.29. 20:47:28

@Alick: ugyanerre az eredményre jutottam én is, az érvek-ellenérvek ütköztetése során.
Egyébként pont az álltalad linkelt cikknek van pár jó kulcsmondata, miszerint a kresz évekkel késve követi a megváltozó társadalmi, közlekedési szokásokat, és nagyon sok olyan többrétegű kérdés van, aminek a szabályozása felesleges és egzaktul lehetetlen is.
Ha valaki rutinos, kellően gyors és ismeri az autósok mozgását, és együtt tud táncolni a körülőtte alakuló forgalommal, tekerjen az úton bárhol, nem lesz zavaró. Aki meg bizonytalan, lassú, ismeretlen a terepen, ha lehet kerülje el. Ha a járdán megy vigyázzon a gyalogosokra. Menjen távol a kapuktól, ne rongyoljon bele egy kereszteződésbe, mert ott nem számítanak rá, stb.
Szóval itt megint az egyéni felelőség jönne elő, mint tényező, de hát itt, nálatok, Magyarországon ugye...

easy mango 2018.07.29. 20:48:38

mind a múltbéli, mind a jövőbeni elütéseimért elnézést.
Túl nagy ujjak, túl kicsi betűk...
süti beállítások módosítása