Most, hogy állítólag London a második legnagyobb magyar város, érdemes megnézni, milyen az a hely, amihez a hazalátogató, vagy hazaköltöző honfitársak hasonlítják Budapestet.
A norvég Aftenposten napilap a londoni piros metróvonalat, a Central line-t mutatta be hétvégi cikkében, felhívva a figyelmet arra, hogy a várost nyugat-keleti irányban átszelő vonal milyen szépen megmutatja, mekkorák a társadalmi különbségek a városon belül.
A Central line nyugati vége. Rózsaszín vonal: várható élettartam, zöld: jövedelem,
kék: a 16 év alattiak aránya a helyi lakosságban. Forrás: Aftenposten
Tények a Central line-ról:
- - A várható élettartam percenként 2 hónappal csökken az első négy megállón végighaladva.
- - Northoltnál, a negyedik megállóban mind a gyereked tanulmányi eredményei és az egészségi állapotod jelentősen romlanak, a jövedelmed pedig csökken.
- - A vonal hosszán akár 10 év eltérés is lehet a várható élettartamot tekintve az egyes megállókban: a keleti Leyton megállónál 76 év, a legjobb helyeken – például Queensway-nél, St. Paul's-nál és Banknél – pedig 86 évig is elélnek az emberek.
- - A gyerekek aránya is változó az egyes megállóknál, míg Northoltnál négyből egy városlakó biztosan 16 éven aluli, addig Tottenham Court Roadnál a gyerekek aránya csak 4%.
Forrás: Danny Dorling, The 32 Stops
- - A White City nevű megállónál a legsúlyosabb a gyermekek szegénységének mértéke, majd két megállóval arrébb, Holland Parknál laknak az egész piros vonalon a legjobb tanulók.
- - Az üzleti negyed megállóinál, Chancery Lane-nél, St. Paul's-nál és Banknél a havi jövedelmed 1,5 millió forint is lehet, míg Bethenal Greenben és Stratfordban kicsit több mint 350 ezer forintot érő fontból kell gazdálkodnod.
A szupergazdagok persze aligha járnak metróval, de az tuti, hogy van lakásuk Londonban. A Knight Frank ingatlancég szerint egy New York-i, Los Angeles-i, vagy berlini lakás mellett kötelező Londonban is vásárolni egyet, ha valaki tehetősebb. Több mint 4300 olyan lakója van Londonnak, akinek a vagyona több mint 8 milliárd forintra rúg.
A Central line keleti vége. Rózsaszín vonal: várható élettartam, zöld: jövedelem,
kék: a 16 év alattiak aránya a helyi lakosságban. Forrás: Aftenposten
- - Mile Endhez érve már nem olyan jó a helyzet, az "East end" London problémásnak titulált része. (Ez mondjuk a norvégoknak ez azért érdekes, mert Oslót is szokás gazdag nyugati részre és szegény, bevándorlók lakta keleti részre osztani.
Az Aftenpostennek Nida Broughton, a Social Market Foundation nevű agytröszt közgazdásza elmondta, hogy a gazdasági válság után a londoni gazdagok 64 százalékkal növelték megtakarításaikat, míg a lakosság legszegényebb rétegeinek felére csökkent a vagyona. A válság utáni helyzet összesítésében a vesztesek a 25 és 35 év közti londoni fiatalok, és a jövedelmet tekintve az alsó 20 százalékhoz tartozók. Ezeknek a csoportoknak a válság óta még az adósságaik is nőttek.
Danny Dorling geográfus, a "The 32 Stops" című könyv szerzője szerint a középosztály egyre kisebb Londonban: 1980 és 2010 között 64,7-ről 37,1 százalékra csökkent a városban azoknak az aránya, akik nem hagynak hátra az utódaiknak semmilyen vagyont, vagy szegénynek számítanak.