Ha megosztod, megoldod.

A Járókelő csapat 2012 óta segít a városlakóknak abban, hogy
bejelenthessék a kátyúkat, letört szemeteseket, lekopott zebrákat és
egyéb közterületi problémákat a lakóhelyükön.

Milyen a gyermekbarát város?

Milyen a gyermekbarát város?

2021. július 21. - Járókelők

"Egy új államba való költözés senkinek sem könnyű. Tisztában voltunk azzal, hogy egy ilyen döntés teljesen fel fogja borítani a kilenc és tizenkét éves gyermekeink életét, amihez születésük óta hozzá voltak szokva. De arra, hogy szabadságot és önállóságot tudjunk nekik adni, az autókkal teli East Vancouver nem volt alkalmas hely. Így 2019-ben úgy döntöttünk, hogy lecseréljük a British Columbia állam dombjait Dél-Hollandia alföldjeire" - Chris és Melissa Bruntlett saját tapasztalataikat osztották meg a gyerekbarát városok kapcsán.

gyerekbarat1.jpg

Franz W. képe a Pixabay -en. 

Az amszterdami egyetem városföldrajzi docense, Lia Karsten szerint manapság a gyerekeket a földrajzi helyzetük szerint két csoportba sorolhatjuk: benti gyerekek - azok, akik az idejük nagy részét bent töltik és a hátsó ülés generáció - azok, akiket a hátsó ülésen ülve egyik programról a másikra hurcolnak a szüleik. Ahogy nőtt az autók száma a 20. század második felében, úgy szorultak ki a gyerekek a közösségi helyekről és privátabb, biztonságosabb helyekre kényszerültek mint az udvar vagy a játszóterek - míg korábban az utcákon játszottak a barátaikkal, és a szomszédok éber tekintete “felügyelte” őket.

A benti gyerekek és a hátsó ülés generáció egyik legnagyobb hátránya, hogy elszigetelődnek a körülöttük lévő világtól. Amikor nem tudják önállóan felfedezni az utcákat gyalog vagy biciklivel, akkor az ismerős zónák közötti tér hatalmas óceánná válik, amin lehetetlen átkelni a kísérők segítsége nélkül. Dr. Karsten úgy nevezi ezt, hogy “szigetvilág város”, ahol a gyerekek utazása olyan szinten kontrollált az állandó kíséret által, hogy nem tudják, hogyan tudnak egyedül eljutni az otthonuktól a szokásos úticéljaikhoz. 

gyerekbarat2.jpg

Tim Mossholder fotója a Pexels oldaláról

A vancouveri otthonunk minden oldalról körül volt véve négy- vagy hatsávos utakkal, amelyeken napi szinten 40000 autó közlekedett. Kevés olyan átkelőhely volt, ahol nyugodt szívvel engedhettük a gyerekeket egyedül közlekedni - a megfakult zebrák és a számtalan jelzőgomb ezt nem tette lehetővé. 

A biztonságos tervezés hiánya mindenütt káros hatással van a gyerekekre, mégpedig a súlyosan csökkent aktivitás formájában. Kanadában a gyerekek 93%-a nem mozog annyit, mint az ajánlott napi mennyiség. Ezen nagyságrendekkel javítana a mindennapi biciklizés vagy a gyaloglás az iskolába. Ahol 1959-ben az amerikai gyerekek 50%-a gyalog vagy biciklivel járt, ott most csak a 13%-uk tesz így.

De ennek nem kell így maradnia! Hollandiában az általános iskolás gyerekek kétharmada biciklizik vagy sétál az iskolába, a középiskolásoknak pedig háromnegyede. Ez az évtizedekkel ezelőtt meghozott rendelkezéseknek köszönhető, amelyek az utcákon való biztonságosabb közlekedést támogatták. A mostani városunkban, Delftben egy 1970-es Közlekedési Terv külön kiemelte az autók mennyisége és gyorsasága miatti biztonsági krízist. Az alapgondolat az volt, hogy minden gyerek képes legyen biztonságban elsétálni az iskolába, egy baráthoz, a boltba és az ezeket a helyszíneket összekötő útvonalakon anélkül, hogy nagyforgalmú úton kelljen átkelniük. Azzal, hogy megakadályozták, hogy az autók átjárásra használják a lakóterületeket, olyan környezetet hoztak létre, ahol évtizedekkel később is biztonságosan közlekedhetnek a gyerekek. 

gyerekbarat3.jpg

Pavel Danilyuk fotója a Pexels oldaláról

Delft biztonságos utcái lehetővé teszik, hogy a gyerekeink a városon belül és kívül is önállóan tudjanak közlekedni a barátaikkal. Többet mozognak, több időt töltenek a társaikkal és boldogabbak, mivel nincsenek bezárva az otthonukba, és nincsenek állandóan anya és apa felügyelete alatt. Amikor az amerikai gyerekek 5-10%-ánál depressziót állapítanak meg, a városok segíteni tudják a magány és a mozgáshiány leküzdését azzal, hogy olyan utakat terveznek, amelyek lehetővé teszik, hogy a gyerekek közelebb érezzék magukat a közösséghez.  

A kellő mennyiségű mozgás, annak a lehetősége, hogy szülők nélkül, önállóan is megtapasztalják a világot, és a kapcsolatok, amelyeket a társaikkal való biciklizés vagy sétálás közben építhetnek, kulcsfontosságú tényezők a gyerekek egészsége és boldogsága szempontjából.

Az olyan városkialakítás, amely ezeknek a tényezőknek a mentén történik, alapvető kellene hogy legyen minden gyerek, nem csak a holland gyerekek számára. Ehhez viszont szükséges az az elhatározás, hogy előtérbe helyezzük a legkisebbek biztonságát, és megadjuk nekik azt a lehetőséget, hogy újra kimenjenek a szabadba, és úgy tapasztalják meg a világot, ahogy azt igazán szeretnék.

A fordítást Dorogi Dávid, a Járókelő Közhasznú Egyesület önkéntese készítette. Az eredeti cikket itt olvashatod.

A Járókelő Közhasznú Egyesület működteti a Járókelő.hu közterületi hibabejelentő oldalt, amely segít a városlakóknak abban, hogy bejelenthessék a kátyúkat, leszakadt szemeteseket, lekopott zebrákat, összetört megállókat, az elhagyott autókat és sok más problémát, amelyet közterületen tapasztalnak. Ne menj el a problémák mellett! Jelezd nekünk, és segítünk, hogy a panaszod, a kérésed eljusson a megfelelő illetékeshez. Légy részese a megoldásnak, te is tehetsz a környezetedért!

A bejegyzés trackback címe:

https://jarokelok.blog.hu/api/trackback/id/tr5316629790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boar. 2021.07.22. 17:17:34

Egy rókáról egy bőrt lehet lehúzni. Ahhoz, hogy széthúzzuk a városok népsűrűségét, sokkal nagyobb területet kellene beépíteni, az eget is le kellene betonozni. Viszont a nagyobb területtel növő távolságok miatt megnőne az igény mégtöbb gépjárműre.
Másrészt a mai közbiztonság mellett nem csak a forgalom miatt nem engedi ki az ember a gyerekét az utcára.
Szóval a szokásos, közhelyeket puffogtató bullshit az írás...mint mindig ezen a blogon.

horex · http://horex.uw.hu/ 2021.07.22. 18:40:50

az amerikai gyerekek 5-10%-ánál depressziót állapítanak meg, a városok segíteni tudják a magány és a mozgáshiány leküzdését azzal, hogy olyan utakat terveznek, amelyek lehetővé teszik, hogy a gyerekek közelebb érezzék magukat a közösséghez."

Hát hogyne, különösen az USA-ban ahol minden utcasarkon sport termek vagy bandák állomásoznak
Felmérés az USA gyermekek mentális problémáirol
"What is the main cause of depression among the youth?
Magyarul
"Számos tényező növeli a tinédzser depresszió kialakulásának vagy kiváltásának kockázatát, többek között: Olyan problémák, amelyek negatívan befolyásolják az önbecsülést, például elhízás, kortársproblémák, hosszú távú zaklatás vagy akadémiai problémák. Erőszak, például fizikai vagy szexuális bántalmazás áldozata vagy tanúja."
Na ezen milyen zöld város segit?
Hagyjuk már ezt a marhaságot
Most Karácsony fákat ültet a pesti alsó rakpartra
Segit ez a fiatalkorúakon? Semmit
E-nélkül is lejártunk a Duna partra, kijártunk a Margit-szigetre
csavarogtunk könnyedén a városban

midnight coder 2021.07.23. 06:26:28

Na ja. Semmilyen nagyvárosban nem lehet egy kisgyereket kiengedni egyedül az utcára, úgymond "felfedezni a várost". És ebben a közlekedésbiztonság a legkisebb probléma.

Járókelők 2021.07.26. 13:34:34

@Boar.: Kedves Boar! Ezen a blogon külföldi portálokon megjelent cikkek fordításait szoktuk megjelentetni a legtöbbször. Sajnáljuk, hogy szerinted minden külföldi oldal újságírói,szakértői, várostervezői vagy éppen magánszemélyek, mint ebben a cikkben is, közhelyeket puffogtató bullshit cikkeket írnak. Megköszönjük, hogy ajánlasz olyan cikkeket, amelyek szerinted nem ilyenek. Szívesen fordítunk általad minőséginek, érdekesnek tartott tartalmakat, amelyeket a külföldi sajtóban olvasol. Előre is köszönjük a segítségedet! :)

Járókelők 2021.07.26. 13:38:29

@midnight coder: Ha elolvasod a cikket, akkor éppen az derül ki, hogy vannak városok, amelyek erőfeszítéseket tesznek a városvezetés, a várostervezés szintjén arra, hogy a gyerekek biztonságát biztosítsák, ezáltal lehetővé tegyék, hogy a gyerekek egyedül át tudjanak ugrani a barátaikhoz, le tudjanak menni a játszótérre vagy iskolába tudjanak menni önállóan. Szerintünk minden nagyvárosban vannak egyedül közlekedő gyerekek, nyilván bizonyos életkor felett tudnak egyedül közlekedni, de éppen ezért azt gondoljuk, fontos az ő közlekedésbiztonságukkal foglalkozni.

Járókelők 2021.07.26. 14:33:08

@horex: Kedves Horex! Az USA-ban, ami elég nagy területen, elég sok államot, ezen belül nagyon sok várost és kisebb települést foglal magába, sincsenek minden utcasarkon bandák. :) Mi azt gondoljuk a cikkel egyetértésben, hogy egy város, egy település szerkezete, kialakítása, a lakókörnyezetünk nagyban meghatározza a mindennapi hangulatunkat, lelki- és egészségi állapotunkat. Ezt kutatások is alátámasztják. Az, hogy egy lakóhely mennyire gyerekbarát, nagyon sokat számít. Gyerekes szülők nem véletlenül költöznek inkább olyan környezetbe, amely élhetőbb, zöldebb, biztonságosabb, ahol van a gyerekek számára játéktér. A cikk amerikai szerzői egy másik kontinensen megtapasztalták, hogy egy város kialakítása a mentális jólétünkre igenis nagy befolyással van.

Boar. 2021.07.26. 22:49:26

@Járókelők: Értem. Az, hogy "külföldi" az egy varázsszó. Ami külföldi, az csak igaz lehet.
Nem jelent semmit. Ott is vannak ugyanilyen rózsaszín álmokat dédelgető barmok akik nem hajlandóak tudomásul venni a realitásokat, nem vizsgálják több aspektusból a csodálatos ötleteik következményeit csak tolják a mantrát arról, hogy minden embernek joga van zöldövezetben élni hatalmas házakban és messze a szomszédoktól.
Ja, hogy sokan vagyunk és nincs hely? Dehogynincs, hiszen a TV-ben látták.
Nincs hely öreg. Egyre kevesebb van és egyre többen leszünk arra a kevésre.
Azt is makacsul figyelmen kívül hagyod amit a többiek is írtak, hogy egy egyedül kószáló gyermekre nem a közlekedés jelenti a legnagyobb veszélyt hanem a többi ember.
(Az már csak hab a tortán, hogy a kertvárosokban több SUV van mint bármelyik faluban ahol akár indokolt is lehetne)

Járókelők 2021.07.28. 18:02:14

Kedves @Boar.: Nem a külföldi volt a "varázsszó", ezt te értetted félre. :) Azt próbáltuk jelezni, hogy különös számunkra, hogy általánosságban bullshitnek nevezel mindent, ami ezen a blogon megjelenik, miközben sokszor közlekedésszakértők, várostervezők, szakemberek írásait fordítjuk, tehát inkább a szakember volt a "varázsszó". De olyan külföldi példákat is megosztunk, amelyek vitaindítóak lehetnek, semmiképpen nem gondoljuk, hogy ami külföldi az automatikusan jobb, meglepő számunkra, hogy ezt gondolod motivációnak a fordításokkal kapcsolatban. :) Szerintünk gondolkodni, vitatkozni, más példákat elemezni előremutató dolog, automatikusan mindent átvenni nem lehet irány, de talán elutasítani sem érdemes mindent zsigerből. Ezért arra biztatunk, hogy próbáld meg te is így szemlélni az itt megjelenő cikkeket. Lehet, hogy időnként te is találsz hasznosat a szakértői ötletek között. :) Az utolsó felvetésedre válaszolva, a városok kialakításától nem független az sem, hogy egy környék mennyire biztonságos, vagy milyen ott a biztonságérzetünk. Gondolj csak arra, hogy milyen a közvilágítás, vagy az utca elrendezése, mennyire belátható, átlátható, sétálnak az utcán vagy csak autósok közlekednek, egy gyalogosnak mennyi lehetősége van segítséget kérni stb. Egyébként ebben a témában is voltak korábban írásaink. Szeretettel ajánljuk a figyelmedbe. :) Azt nem gondoljuk, hogy minden városban és minden kerületben annyira rossz volna a közbiztonság, hogy ne lehetne kiengedni a gyerekeket az utcára a veszélyes polgártársaink miatt. Ez szerintünk egy eléggé túlzó általánosítás még akkor is, ha előfordulnak olyan helyek, ahol ez valódi probléma lehet. És azt sem gondoljuk, hogy a közlekedésbiztonság javításával azért nem kell foglalkozni, mert a közbiztonság valahol esetleg nem megfelelő. Ha gy van, akkor mindkettőn kell javítani.
süti beállítások módosítása