Ha megosztod, megoldod.

A Járókelő csapat 2012 óta segít a városlakóknak abban, hogy
bejelenthessék a kátyúkat, letört szemeteseket, lekopott zebrákat és
egyéb közterületi problémákat a lakóhelyükön.

Arcuk és nevük van, családjuk és barátaik

Arcuk és nevük van, családjuk és barátaik

2023. július 19. - szaszl

Annak ellenére, hogy július 1-jén az Árpád hídon történt halálos gázolás áldozata éppen kerékpárral közlekedett, és a közlekedés biztonságáért a Magyar Kerékpárosklub biciklis tüntetést szervezett, fontos látnunk, hogy a közúti gyorsulási versenyek felszámolása, a közlekedésbiztonság növelése és a szabályok betartatása nem kerékpáros ügy, hanem mindannyiunk érdeke.

gazolas.jpeg

Fotó: Clark Van Der Beken, Unsplash

A júniusban a Serfőző utcánál, majd július elején az Árpád hídon történt halálos gázolás előtt 2017-ben a Dózsa György úton autóval, idén februárban a Harminckettesek terén gyalog illetve villamossal közlekedő emberek estek ámokfutók áldozatául.

Egyesületünk felületén keresztül is számos bejelentést kapunk jelentős sebességtúllépéssel, illetve illegális gyorsulási versenyekkel kapcsolatban. Ezek amellett, hogy közvetlen életveszélyt okoznak, aludni sem hagyják a környéken lakókat. Azonban a bejelentések nyomán megtett intézkedések messze nem elegek ahhoz, hogy elrettentő erővel bírjanak. Beszédes, hogy miközben az idei év első negyedévében országos szinten minimálisan csökkent a személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma 2022 hasonló időszakához képest, Budapesten ez a szám 11,5%-kal nőtt.

A közúti halál megelőzhető. Ehhez viszont határozott lépésekre és teljes szemléletváltásra van szükség a rendőrség, a kormány és az önkormányzatok részéről. Felelősséghárítás, áldozathibáztatás és egymásra mutogatás helyett hatékony és összehangolt intézkedéseket várunk az illetékesektől. A közel húsz civil szervezet által aláírt petíció pontjait részletesen nem ismertetjük, de néhány, általunk fontosnak tartott megoldási javaslatot kiemelünk.

A rendőrségtől többek között az utcai autóversenyek felszámolását és a sebességkorlátozások betartásának jóval szigorúbb ellenőrzését várjuk. Mindaddig, amíg a sebességmérés kampányokban és pontszerű mérésekben merül ki, nem számíthatunk javulásra. Jelentős változást hozhat viszont az átlagsebesség-mérés bevezetése. Ez azt jelenti, hogy nem elég a VÉDA kapun való áthaladás néhány másodpercére lelassítani, hanem ha bármely két kapu között mért átlagsebességünk meghaladja a megengedett sebességet, automatikusan érkezik a bírság. Az átlagsebesség-mérés nemcsak a városokban, hanem lakott területen kívül is nagyban növelné a közlekedésbiztonságot, ráadásul a VÉDA rendszer alkalmas is rá.

A kormány feladata a közlekedésbiztonság javítását segítő jogi és pénzügyi háttér biztosítása. Ennek része többek között a valóban elrettentő erővel bíró büntetések bevezetése, ami jelentős mértékű sebességtúllépés esetén az autó elkobzását is jelentheti. Ezt néhány gyorsulási verseny miatt történt halálos baleset miatt 2021-ben bevezették Dániában, Ausztria pedig 2024-ben tervezi bevezetni.

A közútkezelő pedig nem elégedhet meg azzal, hogy kihelyezi a sebességkorlátozó táblákat, ha a széles, nyílegyenes, többsávos utakon semmi sem akadályozza meg a száguldozást. Mivel nem lehet elvárni, hogy a rendőrség mindenhol jelen legyen, sokkal hatékonyabb megoldás lenne a főútvonalakon olyan, a megszokottól eltérő geometriájú fekvőrendőrök, illetve kiemelt gyalogátkelőhelyek alkalmazása, amik lehetővé teszik a megengedett 50, vagy akár 70 km/h-val történő haladást, de megakadályozzák a gyorshajtást.

Minden élet számít. Az áldozatok nem statisztikai adatok, hanem hús-vér emberek. Arcuk és nevük van. Családjuk, barátaik számára pótolhatatlanok.

Elég volt a közlekedési emberáldozatokból! Egymásra mutogatás helyett összehangolt és azonnali cselekvésre van szükség. Kilépésre a megszokott keretek közül, együttműködésre a rendőrség, a kormány és a Főváros között. Az elmúlt hetek eseményei után nem kérdés, hogy gyökeres változásokra van szükség, és ezeket számon is fogjuk kérni az illetékeseken.

A bejegyzés trackback címe:

https://jarokelok.blog.hu/api/trackback/id/tr9618171761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása