Ha megosztod, megoldod.

A Járókelő csapat 2012 óta segít a városlakóknak abban, hogy
bejelenthessék a kátyúkat, letört szemeteseket, lekopott zebrákat és
egyéb közterületi problémákat a lakóhelyükön.

A Nagykörút jövőjéről kezdeményezünk közös gondolkodást

A Nagykörút jövőjéről kezdeményezünk közös gondolkodást

2020. augusztus 15. - Járókelők

A Járókelő csapat is csatlakozott ahhoz a civil csoporthoz, ami a Nagykörút jövőjéről kezdeményez közös gondolkodást. 

screenshot_2020-08-15_at_17_06_50.jpg

Tizennyolc városfejlesztéssel, közösségszervezéssel, helyi ügyekkel, közlekedéssel és fenntartható fejlődéssel foglalkozó lokális, budapesti és országos civil szerveződés írt közös levelet a főváros és a belső kerületek vezetőinek. Azt kérik, hogy induljon el egy a lakosságot és széleskörű érintetteket bevonó folyamat a Nagykörút komplex újratervezésére, hogy ez a szebb napokat látott közlekedési folyosó a belváros kapuja helyett újra pezsgő életének része, Pest főutcája, egy vonzó úticél, a közelben élők és dolgozók, alkotók közösségi tere, egy igazi városi korzó lehessen.

A főpolgármesternek, a főpolgármester-helyetteseknek, a főépítésznek, a belső kerületek vezetőinek, a fővárosi közgyűlés frakcióvezetőinek és a fővárosi közlekedésszervezés illetékeseinek is elküldött levélben megfogalmaztak egy közös célt, aminek elérése Budapest következő 10 évének kiemelkedő közös története lehetne.

A Nagykörút elsősorban ne az átmenő gépjárműforgalmat szolgáló tengely, hanem Pest kulturális, kereskedelmi, vendéglátó főutcája, zöld, árnyas korzó, a Hungária gyűrű és a Kiskörút közötti terület fő találkozóhelye legyen. Ennek érdekében leendő forgalmi és közterületi kialakításnak garantálnia kell a közlekedők biztonságát, biztosítani kell a levegő és zajszennyezés jelentős csökkenését és elő kell, hogy segítse a környék kulturális, gazdasági és környezeti megújulását.

A nyílt levél:

Tisztelt Főpolgármester Úr!
Tisztelt Közgyűlés!

Az elmúlt időszakban a belvárosi és azon belül a nagykörúti forgalomcsillapítás kapcsán elsősorban a közlekedéssel kapcsolatos szempontokról esett szó, háttérbe szorítva más, az élhető és mindenki számára élvezhető város megteremtése szempontjából ugyancsak kiemelkedően fontos tényezőket. Meggyőződésünk, hogy komplex várospolitikai kérdésre nem lehet csupán a közlekedést figyelembe vevő választ adni. Egy olyan jelentős, reprezentatív városi főutcán, mint a Nagykörút, nem lehet csupán egy elemet, jelen esetben a kerékpárforgalmat megoldani, a végleges kialakításnak a többi városi funkciót is kell szolgálnia.
László János, a Magyar Kerékpárosklub örökös tiszteletbeli elnöke így fogalmazott, amikor a Nagykörút kerékpárosbarát fejlesztéséről kérdezték:

“Nem az a kérdés, mit festünk föl rá, hanem hogy >>mi lesz<< a Nagykörútból. (...) Át kell értékelni a gyűrűn belül lévő teljes terület funkcióit, vissza kell adni a forgalmat az embereknek, és akkor marad majd hely mindenre: sétálásra, kerékpározásra, villamosközlekedésre és a szükséges mennyiségű gépjármű közlekedésére. Nincs önmagában kerékpárosközlekedés-megoldás.”

A Budapest 2030 hosszútávú városfejlesztési koncepció szerint a Nagykörútnak katalizátor szerepe lehet a belső városrész funkcionális, minőségi fejlesztésében a továbbgyűrűző hatások révén.
Ennek megfelelően együttműködést indítottunk számos belvárosi kötődésű civil szervezettel és a városfejlesztés sokféle területével foglalkozó szakmai szervezettel, hogy közös komplex javaslatot tegyünk az élhetőbb belváros, valamint az élettel telibb, emberközpontúbb Nagykörút érdekében.

Közös álláspontunk Nagykörút elsősorban ne az átmenő gépjárműforgalmat szolgáló tengely, hanem Pest kulturális, kereskedelmi, vendéglátó főutcája, zöld, árnyas korzó, a Hungária gyűrű és a Kiskörút közötti terület fő találkozóhelye legyen. Ennek érdekében leendő forgalmi és közterületi kialakításnak garantálnia kell a közlekedők biztonságát, biztosítani kell a levegő és zajszennyezés jelentős csökkenését és elő kell, hogy segítse a környék kulturális, gazdasági és környezeti megújulását.

A Belvárosi civil együttműködés az alábbi témákban tesz javaslatot:

1. Védtelen közlekedők előnyben részesítése, közterületek akadálymentesítése
2. Gyerekbarát, fogyasztási kényszer nélküli közösségi terek
3. Több és jobb minőségű zöldfelület és közterület, gondos fenntartás, tulajdonosi szemlélet erősítése
4. Levegőminőség és zaj
5. Kultúra
6. Helyi gazdaság élénkítése, vonzó vásárlási, vendéglátási környezet megteremtése
7. Tájékoztatás, szemléletformálás, részvételiség
8. Menedzsment

A Belvárosi civil együttműködés az alábbi részletesebb pontokat fogalmazta meg a belváros és a Nagykörút revitalizációja érdekében:

1. Védtelen közlekedők előnyben részesítése, közlekedési felületek akadálymentesítése

Védtelen közlekedők, közterület-használók alatt a gyalogosokat, kerékpározókat, egyéb mikromobilitási eszközökkel járókat, köztük is kiemelten a gyerekeket, időseket, mozgáskorlátozott személyeket értjük. Ha az ő igényeiknek megfelelően tervezzük a közterületeket, szervezzük a közlekedést, akkor az mindenki számára kellően vonzó, biztonságos lesz. A járdákon férjenek el kerekesszékkel, babakocsival vagy egymás mellett sétálva akár két gyerekkel is az emberek. Legyen hol megpihenni, legyen árnyékot adó növényzet.
Minden korosztály és minden közlekedési mód számára meg kell teremteni a hozzáférhetőséget és a biztonságos közlekedés feltételeit. (1988. évi I. törvény 8. § (1a))

A Nagykörútra nézve ez olyan magas komfortszintű gyalogos és kerékpáros felületek igényét támasztja, ahol gyerekkel, kerekesszékkel is kényelmes közlekedni, közösségi közlekedési megállókat, metróállomásokat elérni egymás akadályoztatása és veszélyeztetése nélkül. Ebből adódóan a Nagykörúton nem készülhet sem kerékpárút, sem parkoló vagy rakodóhely a járda, berendezési sáv rovására, e helyett az autóforgalom csökkentésével, kerékpársávval kell biztosítani a kerékpározás feltételeit.

2. Gyerekbarát, fogyasztási kényszer nélküli közösségi terek

Ahhoz, hogy Budapest belső része vonzóvá váljon a gyermekes családok számára is – a szétterült, távoli agglomerációval szemben – olyan tereket kell biztosítani a lakóhelytől sétatávolságban, legfeljebb 500 méterre, ahol a játék biztonságos, és zöldfelületeket, közösségi tereket találhat több korosztály is. Az utcák kialakításából adódjon, hogy lakóutcában ne lehessen 30 km/h-nál vagy 20 km/h-nál gyorsabban közlekedni. Legyen újra élettér az utca, ahol lehet sétálni, barátokkal, szomszédokkal találkozni, beszélgetni, játszani. Ahhoz azonban, hogy az utca lehetővé tegye, hogy az emberek gyakran találkozzanak, beszélgessenek, ami rendkívül fontos a lelki és testi egészség szempontjából is, lehetőség szerint forgalomtól védett, kontrollálható, passzív felügyelettel rendelkező, rendezett terek szükségesek. Fontos, hogy legyen árnyék, le lehessen ülni, és kellően rugalmas legyen ahhoz, hogy befogadjanak különböző felhasználói igényeket. Ne legyen túl nagy a zaj, ne kelljen a szmogban ülni, lehessen hallani egymást beszélgetés közben.

A Nagykörúton a gépjárműforgalom csökkentése, a parkolósáv, növényzet által adott védettség és a fogyasztási és nem fogyasztási terek tervezett elrendezése, igényes utcabútorok, játékok, rugalmasan használható terek tervezése szükséges. 

3. Több és jobb minőségű zöldfelület és közterület, gondos fenntartás és tulajdonosi szemlélet erősítése

A klímaváltozás hatásainak mérséklése, a közterületek természetes hűtése érdekében elengedhetetlen, hogy több zöldfelületnek szorítsunk helyet a közterületeken. Emellett a fenntartáson is szükséges javítani, és erősíteni kell a helyi lakosságban a tulajdonosi szemléletet, mivel így hosszútávon jobban megőrizhető a szép, rendezett környezet.
A Nagykörúton a berendezési sávban bővíteni szükséges a zöldfelületeket és gondosokni kell a fák védelméről a fizikai és vegyi hatások ellen. A homlokzatok menti 50 cm-es sávban is lehetőséget lehet adni növények elhelyezésére, a kapualjak környezetében ez lehetne kifejezetten az ott lakók személyes gondozású tere. A belső udvarok “zöldítése” és megnyitása is lehetőséget ad arra, hogy növényzet által hűtött tereket nyissunk meg a Nagykörút közönsége előtt az erre alkalmas házakban.

4. Levegőminőség és zaj

A kevesebb zaj és jobb levegő szükséges azoknak, akik a Nagykörúton laknak és szellőztetni szeretnének, szükséges ahhoz, hogy kellemes legyen sétálni, találkozni, vásárolni, kiülni egy teraszra. Túl nagy zajban nem lehet beszélgetni. A gépjárműforgalom mennyiségének csökkentésén túl a sebesség csökkentése is segíti ezt. Éjszaka, vagy torlódásmentes órákban gyakori a lámpától lámpáig gyorsítás majd fékezés Budapest több főútvonalán, amit sebességkorlátozással és rendszeres ellenőrzéssel meg kell fékezni. A régi szennyező dízel járművek, majd egyéb szennyező járművek fővárosi tilalmát ki kell dolgozni. 

5. Kultúra

A Nagykörút funkcionális összetételét tudatosan kell formálni, erősíteni kell a kultúra szerepét mind a nagyobb intézmények (színházak, mozik), mind üzlethelyiségek szintjén, mind a szabad terek programozásával, valamint a környékbeli kulturális szereplők összehangolásával.

Meg kell jeleníteni, hozzáférhetővé kell tenni az épített örökséget, világörökséget, azzal kapcsolatos információkat. Maguk a nagykörúti épületek olyan értéket képviselnek, amik világhírű brand alapját képezhetnék, mégis a hétköznapi használat során kevesen gondolnak erre.

 6. Helyi gazdaság élénkítése, vonzó vásárlási, vendéglátási környezet megteremtése

Közismert jelenség, hogy a bevásárlóutcák hanyatlásának egyik fő oka a személygépjármű-forgalom megnövekedése volt, ezért a Nagykörút revitalizációja sem képzelhető el az autóforgalom csökkentése nélkül.
Az itt található üzletek és vendéglátóhelyek számára szükség van koncentrált rakodóhelyek kialakítására, valamit a rövid idejű és mozgáskorlátozott parkolóhelyek is szükségesek.

A Nagykörút gyalogos- és kerékpárosbarát átalakítása elősegítheti a helyi gazdaság megerősítését is. A gyalog és kerékpárral közlekedők jellemzően helyben vásárolnak, összességében többet az autóval közlekedő vásárlókhoz képest.

Gondoskodni kell az üres üzlethelyiségek hasznosításáról, a különböző funkciókat tudatosan kell vegyíteni, mágnes-szolgáltatókat kell találni. A bevásárlóközpontok taktikáját célszerű követni, melyek fő vonzerejét a biztonságos, rendezett tér adja, amihez nagymértékben emelni kell a közterületek, kirakatok minőségét, és csökkenteni kell a zavaró hatásokat, mint a nagy autóforgalomból adódó zaj, légszennyezés, veszélyérzet, javítani kell a közbiztonságot. Fontos továbbá az utcai zavarok felszámolása, illemhelyek és pihenési lehetőségek biztosítása, a közterület-felügyelet proaktív, hibabejelentő közreműködése.

Kapjon külön figyelmet a gyermekes családok számára hasznos szolgáltatások megtelepülésének önkormányzati ösztönzése, amit a villamosmegállók közelségének köszönhetően sokan tudnak használni akár különösebb kitérő nélkül.

A vásárlás, szolgáltatások egy másik fontos szegmense a helyi lakók mindennapi igényeit kell, hogy kiszolgálja. A nagykörúti kereskedelem, vendéglátás fejlesztése a helyi gazdaságot erősíti, helyben teremt munkahelyeket, és jobb szolgáltatásokat biztosít a környéken élők számára.

A vendéglátás a Nagykörút bulinegyeddel határos részein a leginkább aktív, de néhány kivételtől eltekintve alacsony színvonalú. A közterületi minőség emelése hozzájárulhat a magasabb színvonalú vendéglátás megtelepedéséhez, de úgy, mint a vásárlás esetében, itt is tudatosan és proaktívan érdemes alakítani a palettát önkormányzati részről.
Összefoglalva: az önkormányzati üzlethelyiségek kezelését egy profi bevásárlóutca menedzsment szervezetre kell bízni.


7. Tájékoztatás, szemléletformálás, részvételiség

A társadalmi szempontból hasznos szokások népszerűsítése, ezzel kapcsolatos aktivitás és igények felkeltése, érzékenyítés, a passzivitás, érdektelenség feloldása, érdeklődés felkeltése szükséges ahhoz, hogy a városlakók a városfejlesztésnek tevékeny résztvevői és ne csak passzív elszenvedői legyenek. Ehhez közérthető, a hétköznapi életben értelmezhető módon kell bemutatni egy-egy célkitűzés hasznát, a meghozandó áldozatokról őszintén kell beszélni. és gyakorlatias információkkal kell segíteni a szokások, életmód változását.

Nem lehet fejleszteni, döntést hozni a nagykörútról a helyi érintettek megkérdezése nélkül, és különösen koherens jövőkép közös megfogalmazása nélkül. A helyi lakók, közösségek, civil szervezetek az igazi szakértői a lokális igényeknek. Természetesen a városban sokféle érdek ütközhet, ezt tudatosan kell oldani mediálással, a közös nevező keresésével.

8. Menedzsment

Mindez nem képzelhető el a Nagykörút menti hat kerület és a Főváros együttműködése, vagy még inkább, egy közös utcamenedzsment szervezet létrehozása nélkül, aminek feladata a jövőkép részvételi kialakításánál kezdődik, harmonizálja a különféle szabályozásokat, kidolgozza az egyes szakaszok profilját, ügyel a helyi identitás megőrzésére, szabályozza a kívánt funkcionális mixet és a folyamatos üzemeltetés, monitorozás és visszacsatolás rendszerében felügyeli és fejleszti a Nagykörút működését.

Reméljük, hogy a Nagykörút jövőjéről szóló döntés kialakításakor a közlekedésen felül a fenti szempontok hangsúlyos szerepet kapnak.

Köszönettel:


Civilek a Palotanegyedért
C8 Civilek Józsefvárosért
Energiaklub
Greenpeace
Járókelő Közhasznú Egyesület
Kortárs Építészeti Központ, Budapest100
Kulcs a Városhoz
Közlekedő Tömeg Egyesület
Levegő Munkacsoport
Magyar Kerékpárosklub
Magyar Közlekedési Klub
Mindspace
Miutcánk
Rehab Critical Mass
Színes Erzsébetváros
Újlipótváros - Szuperblokk
Valyo
Velo Budapest

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jarokelok.blog.hu/api/trackback/id/tr5916162616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

birkamenet 2020.08.17. 11:04:11

Ti aztán fordítva ülitek meg a lovat! A Nagykörútnak már a nevében is benne van, hogy mi célt szolgál: NAGY, hogy pont a forgalom miatt legyen elegendő hely, ne a szűk mellék utcában álljál fél napig a dugóban. KÖRÚT, mert ez vezet körbe a városon, itt lehet a leggyorsabban haladni a város két ellentétes pontja között.

Sajna, agyilag még sokan nem fogták fel, hogy a világ megváltozott, az autósok száma a töbszörösére emelkedett, így nem hogy megosztani kellene az utakat kerékpárosokkal, sétafikálgató szabadidö rajongókkal stb, hanem bővíteni kellene a sávok számárt. Na prsze ez se megy, mert a házakat nem rakhatod arrébb, de az se megy, hogy a meglévő sávokból elveszel az autósoktól, majd odaadod a busznak amely negyedóráküent elvisz (napi átlagban) 20 utast, meg odaadod a kerékpárosnak, amelyekből 10 percenként áthalad 5. Ennyi idő alatt minimum 100 autó tudta volna használni a sávot, ezzel csökkenhetett volna a légszennyeződés, gyorsult volna a forgalom stb.

A Nagykörútra (és egyéb nagy utakra) már pont csak azért is való a heavy közlekedés, mert ott van a legtöbb üzlet, irodaház, így pont ott van a hétköznapi magánélet a legkevésbé szennyezve. A buszt meg a kerékpárosokat a mellékutcákba kell bevinni, marhára nem fogja őket zavarni, ha egy utcával a legforgalmasabb utak mellett fognak haladni.

Nancsibacsi 2020.08.17. 11:16:25

1. A nagykörúton kb 5 méter széles lenne a járda, ha azt nem az étkezdék kirakott asztalai foglalnák el.
2. A belváros a kocsmaturisták (és kocsmázó egyetemisták) miatt SOHA nem lesz vonzó a gyerekesek számára.
3. Majd az Angol AirBnB-sek két hányás között biztosan muskátlit fognak ültetni a járdára:-D
4. Nem a 30-as táblától lesz kisebb zaj/szennyezés, sőt, még baleset sem, de hát felőlem: RAKJÁTOK.
5. Aha, és vajon ki fog majd azokba a színházakba járni, ha nem lehet autóval behajtani? Az angol kocsmaturisták, 2 berúgás között elmennek operába? :-D
6. Most komolyan: miért menne az ember a nagykörútra bevásárolni, családi időt tölteni, amikor azok az üzletek drágábbak, gyengébbbek, és autóval megközelíthetetlenek?
7. Ja, csak ehhez nem ilyen álcivil szervezeteket kellene megkérdezni, akik képviselnek összesen vagy 30 embert.
8. Ez az, újabb karikeri alpolgármesteri poszt: még egy liberó nem marad éhen!

Teljesen totál tévedésben vagytok a Nagykörút szerepével kapcsolatban. Amit ti szeretnétek azt úgy hívják hogy mellékutca - abból kell sétálóutcát, meg bevásárlóutcát csinálni. A gond csak az, hogy a belváros élhetetlensége, és brutális ára miatt ezek is döglődnek, és csak a turisták lehúzására specializálódtak. Ez nem azon múlik hogy autómentesítitek-e a Nagykörutat - mert a 30-as tábla kvázi ezzel egyenlő: ott a végén 2 híd, és mégse fogja senki se használni. Ez azon múlik, hogy a GAZDAG külvárosiak egyszerűen már NEM AKARNAK a Nagykörúton belül menni. Egyszerűen azért mert rossz oda bejutni, mert 2-3 karigeri által simogatott hajléktalan bebüdösít egy teljes Combinot, amit éjszakai szállásként és mellékhelységként használnak. Azért mert a járdákon lévő emberszart az ember csak itt kell hogy kerülgesse - a külső kerületekben ez nem jellemző. Egy normális, családos, nagykörútiakhoz képest GAZDAG (értsd: van pénze elszórakozni) ember ma már nem jár a Nagykörútra, és azon belülre, mert egyszerűen TASZÍTÓ a környéketek. Ez van öregem - nem az autók miatt nem megyünk oda.

Nancsibacsi 2020.08.17. 11:18:55

@birkamenet: A Nagykörúton nem a házakkal van a gond, hanem a Pizza Hut elé kipakolt 2 asztallal meg 8 székkel, amik elvesznek egy sávot az egyébként 5 méteres járdából - ellenben hoz egy kis pénzt a konyhára. És innen kezdve le van szarva a kerekesszékes gyalogos - oldja meg ahogy akarja, de az éttermek kipakolt székei-asztalai azok maradnak!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.17. 12:27:08

Szerintem Kari Geri(nctelen) tiltson ki mindenkit a városból, aki nem homokos vagy pedó, sőt ezeket is, ha nem kerékpároznak.

Ekrü 2020.08.17. 15:23:10

@Nancsibacsi: 10/10
Azt felejtik el sokan,hogy ugyan miért menne bárki a Nagykörútra vásárolgatni,mikor ősszel/télen megfagy,megázik az ember,nyáron megsül,a cuccokat meg cipelheti kézbe ha nem lehet kocsival behajtani.Erre a célra sokkal jobb egy plaza.A Váci utca még ok,hisz a Vörösmarty tér szép,a Duna part közel,de bőven elég is. Ugyan a Nagykörúton mégis mi a fenét nézelődik az ember?A betondzsungelt?A kávézók/éttermek szintén elvetélt ötlet ha nem lehet kocsival megközelíteni.A fiatalok még szívesen mennek metróval/busszal egy-egy jó buli kedvéért,de az én korosztályom biztos nem fog bemetrózni,mert akkor inkább elmegy a saját kerületébe,ahol parkolni is tud a saját kocsijával.A családosok meg minek buszoznának/metróznának be a kertvárosi külső kerületekből,ahol a jó levegőn zöldövezetben tudják sétáltatni a gyermekeiket.

toncsi64 2020.08.17. 15:38:22

Itt lakom a Körúton immár 50 éve. Nem akarom elkeseríteni a Nyílt levél íróit, de a Körút anno(a zöld területeket leszámítva) majdnem olyan volt mint amit most vizionálnak. Sajnos ez az idők során megváltozott, de ennek semmi köze az autós forgalomhoz. Olyannyira nem, hogy az akkori "békebeli" állapotok egy körúti buszjárat (12-s) mellet is jól érzékelhetőek voltak. Ezt inkább egyrészt a városon BELÜL épült üzletközpontok által megfojtott kis üzletek folyamatos elhalása, másrészt a lakosság összetételének megváltozása miatti folyamatos állagromlás okozta. Azt talán mondanom sem kell mennyit "gyorsított" a folyamaton a bulinegyed.
De ha már írok, megragadom az alkalmat és megkérdezem (hátha valaki tudja a választ) miért problémás a kerékpárosoknak a környező mellékutcák használata ha már - csak az Ő igényeik miatt - tetszés szerinti irányba közlekedhetnek rajtuk fittyet hányva néha a józan észnek is ?!

Tsteinar 2020.08.17. 16:07:19

Bicikli sávot nem ecsettel kellene festeni, hanem építeni. Mondjuk a kihasználatlanul széles járdák helyén. Gyalogos nem a kocsik miatt nincs, hanem az átalakult vásárlói szokások miatt.
A körút arra van kitalálva by default, hogy be- és elvezesse a forgalmat. Bárhogy is nézem, nem látok másik közlekedési folyosót. Nem lassítani kellene, hanem biztosítani a folyamatos áthaladást. Egy kocsi több káros anyagot tol ki a levegőbe, ha döcög 20-szal.
Amíg nincs elég P+R, addig ez csak a problémát eszkalálja nem megoldja. Nem mindenki 20/30as yuppie, hogy biciklizzen mert trendi és qrvára ráér.
Jah, és nincs kocsim BKV-zok.

Tangooo 2020.08.17. 16:46:28

Nem tudom mit nem értenek az aláírók azon, hogy NAGYKÖRÚT?
Nem véletlenül nem hívják Nagyerdőnek, virágos rétnek, vagy velodromnak.

Maxim Tsigalko 2020.08.17. 17:35:36

" A Nagykörúton nem a házakkal van a gond, hanem a Pizza Hut elé kipakolt 2 asztallal meg 8 székkel, amik elvesznek egy sávot az egyébként 5 méteres járdából"

+1. Sose értettem azokat, akik kiülős hely jeligével a nagykörúti dugóban pöfékelő kocsisor mellé kb. másfél méterrel huppannak le sörözni/gyrosozni. Mi ebben a jó? Büdös, hangos, egészségtelen, nyeled a szmogot ezerrel.
Múltkor éjszakai busszal mentem haza a Blaháról Óbudára, van olyan megállója a busznak (asszem a Wesselényi utca), ahol konkrétan a kiülős asztaloknál piálgató fiatalokra nyílnak az ajtók. De ezt tényleg úgy kell elképzelni, hogy leszállsz és ott egy asztal négy székkel tőled 10 centire

nincs1agy 2020.08.17. 18:32:27

Egy mesterséges Duna-ágat lehetne létrehozni a Nagykörút helyén,, ahogy eleve is tervezték. A tk. természetesen hajókkal történne.

Mazsika1 2020.08.17. 19:08:21

Alapvető hiba volt ezt a kerékpáros sáv dolgot nyomni a körúton. Akárhogy is erőlködnek a tisztelt illetékesek, végre tudomásul kellene venni a következőket:

1. A gépkocsi forgalmat - ez a XXI. századi motorizáció fejlődése nyomán teljesen világos- a gépkocsik számának növekedésével, az autók sebességének fokozódásával jár, nem lehet innen elterelni. Még a 2 sáv is kevés, de ha már 2 sáv van, ennek a két sávnak az áteresztőképességét kell maximalizálni. ( 1.b) oly módon, hogy ne tekintsük az autót Combinónak, állítsák vissza a zöld hullámot. Így sokkal kevesebb károsanyag kerül a levegőbe, és nem pufog ki 200 autó pont a villamosmegállóban a szerencsétlen gyalogosokra alapjáraton 10 x-es CO adagot. Ne fékeztesse le a lámpaprogram az éppen közlekedési sebességre gyorsult autókat csak azért, mert a Combino üteme eljött, lehet hogy éppen nem is jön a villamos, de a kocsik a piros lámpánál megállnak, okádva a fékbetét immár ugyan azbesztmentes, de a szállópor-koncentráció szemszögéből tekintve jelentős fékbetét-porát. És ebbe a levegőbe eresztik be a kerékpárosokat, akiknek már elnézést, de nem sok esze van, ha be is megy. Forgalom-szervezők, figyelem!!! Ez a LEHETŐ LEGROSSZABB!!!! Tehát a megoldás: Nagykörúton kerékpárral behajtani tilos, a lámpák zöldhullámra programozva, legalább 3 x Combino-megállóciklus-ütem időtartamra, és esetlegesen a kerékpár közlekedést megfelelő formában, újraszabályozva felengedni a járda kijelölt részére. Így a forgalom a töredék idő alatt lefolyik, kb tizedakkora légszennnyezéssel, torlódás, dugó, keresztező útra beálló és onnan a zöld jelzés időtartama alatt távozni nem képes autóoszlop miatt az erre keresztirányú forgalom blokkolása megszűnik (állandó dudálások stb), sokkal kevesebb baleset lenne.

2. Esetlegesen felmerülhet a napi időszakfüggő rugalmas-progresszív lámpaprogramozás. A leghosszabb zöldeket a 6- fél 9 reggel, illetve a du. 3-6 ig kellene biztosítani az átáramlás idejének lehető legoptimálisabb értéken tartása végett. Külön kiemelendő itt, hogy az intelligens rendszerekbe már simán beépíthető az időjárásfüggő vezérlás, ami pl. este hóesésben, vagy hatalmas esők idején megfelelő - modellkísérlettel meghatározott- korrekciót hajtana végre.

3. Fokozottabb rendőri jelenlét és szükség esetén azonnali beavatkozás a torlódás megakadályozása érdekében.

Ha ezek megvalósulnak, akkor még az a szép álom is valósággá válhat, hogy a tizedakkora szennyezésben, sokkal kisebb zajban ki lehet ülni az emeleti teraszra, erkélyre stb.(nem gyorsít
a sok autó eszeveszetten hogy átférjen a zöldön, és nem fékez csikorogva, mikor megkapja a sárgát)

AlexAston 2020.08.17. 20:44:09

@Maxim Tsigalko: + még egy.
Én sem értem mi a jó ott a bűzben, koszban, nulla zöld mellett leülni enni, inni.
És valóban, a bicikli elférne a széles járdán, vagy a környező utcákban. Meg jobb is nekik, mert csendesebb, kevesebb a szmog.

has 2020.08.17. 21:04:56

Csak végig kell menni most a járvány után.Tele van bezárt boltokkal. még a szexshop is bezárt.
Mit akarnak itt fejleszteni?
A Váci utcán és az Andrássy út 900 méteres szakaszán kívül sehol nem maradnak meg hosszabb ideig nívós boltok, szórakozó helyek.

Vén motoros 2020.08.17. 21:08:17

Ez mind szép és jó. De! Ha Budapestből kivonjuk a Rákóczi utat meg a nagykörutat, akkor az ország 4 felé esik autóközlekedés szempontjából, de maga Nagybudapest is.
Autópálya nagyságú forgalom van mindkét irányban. Ezt nem lehet "atombombával" megszüntetni. Újyra kellene gondolni a Főváros közlekedését, új uatakat nyitni, de ez ezer milliárdos fejlesztés lenne. Inkább többezer milliárdos.
Aki ezt az autóforgalmat el akarja innen terelni, az nézze meg a Hungáris körgyűrűt. Az még rosszabb, mint a nagykörút az új biciklisávokkal.
Ami meg a kerékpározást illeti: B...-meg, de nem mindenki kerékpár kompatibilis. Én 69 vagyok, se az izületei, se a szivem ne bírja a bringát, de mi legyen pl. MOST, amikor itt Lágymányoson ömlik az eső és villámlik, vagy mi legyen télem hóban-fagyban?
Ez az egész autómentesítés engem a Prokrusztész ágyára emlékeztet: ha túl rövid az ágy, ALÁBAKAT KELL LEVÁGNI.

nincs1agy 2020.08.17. 22:07:21

@Vén motoros: A vízi közlekedésnek kellene utat engedni a városon belül is, hisz itt a Duna.

kárárámaispj 2020.08.17. 23:22:05

Öröm látni, hogy balszéltől jobbszélig mindenki egyöntetűen küld el titeket agyatlan várostervezőket a kurva anyátokba.

Úgy azért felhívnám a figyelmét mint a 18 gittegyletnek az olyan apróságokra, mint:
- Marha szép a sétálgatás a körúton, de ez az évnek mondjuk 15 napján van így. A többin vagy meleg van, vagy hideg, vagy esik, vagy fúj. Ez a biciklire is érvényes.
- A szerencsétlen növénynek nem elég, hogy azt mondod, hogy legyen több zöldfelület, annak föld, víz és napfény is kéne. Az udvarokban meg a szűk mellékutcákban pedig nem él meg a növény.
- A kultúra persze rohadt fontos. A helyi lakosok mondjuk ingyen mehetnek színházba? Ja, nem. Kedvezményt kapnak? Ja, azt sem. Bármi hasznuk van a 6-7 ker lakosainak az ott lévő színházakból? Meg a többi kultúrális szarból is annyi jutott nekünk anno, hogy ott bulikázott a fél város, mi meg szoptunk.
- Az emberek többsége nem az utcán él, nem akar bokrokat meg közösségi tereket, hanem haza akar menni. Az összes ilyen szart nem a helyi lakosoknak csináljátok, de ők szopnak.

kárárámaispj 2020.08.17. 23:28:50

@nincs1agy: Jaja. A Duna az fasza, hogy itt van. És a Blaha Lujza tér - Köki viszonylatban hogyan használod ki?

Ja, van még egy kérdésem. Vágod azt, hogy egy hajómotor mekkora, mennyire szennyező, mennyire hatékony dolog 30-40-50 embert hajókáztatni úgy, hogy közben mozgatsz 50-70 tonnát a vízen?

Ménár Atya 2020.08.18. 06:29:32

Ez egy kamu nyílt levél.
Karigeri holdudvara, egy kisebbség 19. századi képet szeretne varázsolni a város egyik fő közlekedő útjából. Gondolom konflisokkal, meg cilinderes urakkal,és napernyős szoknyás habosbabos hölgyekkel, akik kivonulnak a körútra korzózni.............
B+, ez egy kétmilliós főváros, ahol közlekedni kell autókkal, adót parkolást, és minden mást fizetünk ezért, nem lezárni kell, hanem segíteni kell az autósokat, egy pár biciklis kedvéért szivatják az embereket, soha nem fognak a körúton vásárolgatni az emberek, mert ma plázákba mennek inkább, ez csak egy kamu duma, hogy megindokolják a hülyeségüket.
De jó a lista a végén, legalább tudom, ki a normalitás ellensége.

apro_marosan_petergabor 2020.08.18. 07:38:30

A nagykörút feladata a városi forgalom bonyolítása.
A forgalom (autós) lassítása növeli a környezet szennyezést. Rossz hangulatot kelt. Olyan megoldás kell ahol a tömegközlekedés, az autósok, kerékpárosok stb. egyaránt biztonságosan, relatíve gyorsan, akadálymentesen tudnak közlekedni.
Az út legyenek jóminőségü, ezért csendes!
A mai (modern) autók környezetszennyezése relatíve csekély (belvárosba E6-nál gyengébb autókat nem engednék - erre adnék 1-2 év határidőt).
Az új elektromos autóké pedig gyakorlatilag semmi (ott, ahol közlekednek, biztosan az). Biztonságos kerékpársávokat kell kialakítani (nem sávot elvenni az autóktól), s új parkolási lehetőségeket teremteni a házak alatt. Amellett olyan villamos pályákat kell építeni (lehet), amelyeket nem kell évente felújítani, s emiatt a forgalmat korlátozni (biztos ez pár ember nyerészkedését csökkentené).
A nagykörúton a járdák elég szélesek, jó, tiszta állapotban kell tartani azokat, több fával és virággal - a villanyrollereket pedig ki kell tiltani róluk - mert veszélyesek a sétálókra!
A busz állományt fokozatosan le kell cserélni elektromos buszra, vagy modern trolikra(ezek már sokat tudnak menni felsővezetés nélkül is - sok ilyen van már Budapesten - az elmúlt 10 évben sok MODERN villamos és troli került ide).
A trolik villamoshálózatát ki kell cserélni visszatáplálósra (a fékezési energia visszamehessen a hálózatba, ha úgy adódik akár szakaszonként), ez igaz a metróra is (beruházás igényes). Hajrá EU-s pályázatok!
Ki kell tiltani a kétütemü járműveket - mert azok valóban környezet szennyezők - pizza futár stb. Egy kétütemű pizzafutár több zajt, bűzt csinál, mint 20 autó - legyenek elektromos, vagy négyütemű, E6-os pizzafutárok, kitiltandók, büntetendők a hangos motorok, járművek. Aki gépjárművet üzemeltet, az gondoskodjon annak a megfelelő állapotáról, minőségéről!
Budapest(körút) nem a gyalogosoké, nem a kerékpárosoké, nem az autósoké, s nem a villanyrollereseké - hanem mindekié!
Persze ehhez hozzáértő városvezetés kellene, nem bölcsésznek is gyenge Karigeri, s fáradt, túlélő kommunisták, hozzá nem értő, képzetlen, amatőr LMP-sek, gerinc nélküli jobbikosok, hatalommániás, gátlástalan, bukott DK-sok, zéró hátterű Párbeszédesek...
A modern technológiák lehetőséget adnak a zaj, környezet szennyezés csökkentésére, de érteni kell azokat, ehhez képzett városvezetés, szakemberek kellenek!
És olyan civil szervezetek amelyek ilyen tagokkal (sok, hozzáértő, értelmes mérnökkel) rendelkeznek - nem pedig száj-karatésekkel!

Dan da Man 2020.08.18. 07:55:30

Tényleg nem értem én sem ezt a kezdeményezést. (És érdekesnek tartom, hogy a hozzászólók relatíve kulturáltan, de mind ugyanazt az álláspontot képviselik: a megvalósíthatatlanságét.)

Mert arra az egyetlen, mondhatni elég fontos kérdésre mintha elfelejtett volna kitérni, hogy: és mi lesz az autókkal? Mármint hol fognak a Nagykörút HELYETT közlekedni. Amíg ugyanis erről nem gondoskodnak, addig minden erőlködés felesleges. Ha ezt megoldják, akkor viszont bármire nyitottak lennének az autósok is. De azért, mert szopás a dugóban ülni, nem fog senki sem biciklire vagy BKV-re pattanni, akinek az autó SZÜKSÉGES. Akkor inkább szopik a dugóban és anyázik.
Lássunk tehát alternatívákat azoknak, akiket a kérdés SZINTÉN érint, és aztán lehet nagyívű terveket szőni a - lássuk be - kisebbség érdekeinek is...

kárárámaispj 2020.08.18. 09:17:51

Úgysem olvassa el egyik sem:
Index Erzsébetvárosi káoszról. Cikk vége:

"A Közlekedő Tömeg úgy tartja, hogy valószínűleg a lakók körében is sokkal népszerűbb lesz az intézkedés, érteni fogják, miért volt rá szükség, ha az önkormányzat fellép a gyalogos közlekedést akadályozó szabálytalan parkolás ellen, illetve élhetőbbé teszik a közterületeket: szélesítik a járdákat, fákat, növényeket ültetnek, közösségi időtöltést lehetővé tevő utcabútorokat telepítenek, lehetővé teszik a vendéglátóhelyeknek a teraszok kialakítását."

Fingjuk fogalmuk nincsen ezeknek tényleg arról, hogy a lakóknak van otthon bútoruk, és nem akarnak lemenni utcabútoron ücsörögni a festői Akácfa utcába? Hogy a lakók az autóikkal szeretnének megállni a házuk előtt, nem gyalogolni kilométereket? Hogy a lakó soha nem látogatják a kocsmákat? Hogy a teraszokon bulizók pont jobban zavarják a lakókat mint a parkoló autók?
Idióta libbant bölcsészhorda, aki annyit tud a városvezetésről, hogy kávéztak kétszer Barcelonában..

nincs1agy 2020.08.18. 09:45:30

@kárárámaispj: Hogyhogy hogyan? Az autóutak helyére kellene bevezetni a Dunát.Köztudott, hogy a vízi szállítás a leggazdaságosabb, és megszűnhetne az autóközlekedés is. Ugyanúgy lehetne elektromosan, mint a buszoknál. Vízibusz.

kárárámaispj 2020.08.18. 10:10:30

@nincs1agy: Igen, hogy ez senki másnak nem jutott eszébe.
Mi sem egyszerűbb mint a Dunát végigvinni a Nagykörúton.
És bár még nincs elektromos hajó a világban, de majd hamarosan biztos lesz. Tényleg az a leggazdaságosabb, hogy 40 ember x 80 kiló . 3,2 tonna szállításához mozgassunk 40 tonnát a vízen.
Bármibe lefogadom, hogy lenne olyan ember a fent felsorolt 18 gittegyletben aki komolyan is venné ezt.

Egyébként a vízi szállítmányozás az olcsó, nem pedig a vízi tömegközlekedés. A szállítmányozás is leginkább azért, mert az üzemanyag árait nem nagyon terheli az adó. Cserébe viszont rohadtul szennyező.

nincs1agy 2020.08.18. 10:34:38

@kárárámaispj: Csak szándék kérdése. Nincs lehetetlen, csak tehetetlen..

kárárámaispj 2020.08.18. 13:56:24

@nincs1agy: Mondom, ne hangoztasd, mert még komolyan veszik ezek az idióták, aztán nekiállnak. Méghogy karigeri tehetetlen lenne...

Ménár Atya 2020.08.18. 17:26:26

Szorítsunk ki még egy sávot, kell a hely a gördeszkásoknak is!!

Ahoj- 2020.08.19. 14:32:25

Köszönjük de a kiülős helyekből most már épp elég. A sok suttyó részegen ordibál éjszaka, az utcák összehányva, összehugyozva, a lakók meg tűrjék.

Ebből nem kérünk. Majd ha lesz ingyenes P+R meg parkolóházak a metró /HÉV állomásokon akkor támogatható. Egyelőre nem. Könnyen ossza az észt az összes civil szervezet a Rózsadombról. Nyilván nekik ez az érdekük.... Talán meg kellene népszavaztatni a lakosságot, nem ilyen álcivil, kerékpáros gittegylet agymenéseire hallgatni.

Sebaj szeptembertől duplázódik a légszennyezettség, hála az egysávos dugóban állásnak, meg a sebesség korlátozásoknak. Jól sikerült, gratulálok. Karácsonyra soha többet nem szavazok!!!

arozsas 2020.08.19. 16:17:22

A Nagykörút széles járdája simán alkalmas lenne, hogy a szélére, a fák melletti részen felfessenek és pl. korláttal elválasszanak biciklisávot. Szegeden szinte minden járda osztozik a biciklisávval és elég nagy bicikliforgalom mellett haladnak a gyalogosok is. Mondjuk, ha a székek és asztalok nem foglalnák el a fél járdát még hely is lenne bőven mindenkinek.
A múltkor mentem arra kocsival, mert kisbabát vittem orvoshoz, egyébként nem szoktam arra járni kocsival. Hát elég katasztrofális volt végigzötyögni.
Szeritem a környék betelepült lakossága mellé senki nem fog kisgyerekekkel, nagycsaláddal ide betelepüni csak azért, hogy kiülhessen korzózni vagy sétafikálni a Nagykörútra. Igaza van azoknak, akik úgy vélik, ennek az útnak az a funkciója, hogy átvezesse a forgalmat. Inkább a parkolást kéne másképp megoldani, hogy ne foglalják el a szélső sávot. Így eggyel több sáv lenn az autósoknak, sokkal hamarabb végigérni mindeki és nem lenne akkora a dugó.

apro_marosan_petergabor 2020.08.30. 13:18:37

Summa:
- gépjármű forgalomra való, a jelen az E6-os járműveké, a jövő a villanyé
- kerékpársávot a járdára kell festeni (nem az utakat nyomorítani)
- több parkolót
- kevesebb plázát (ezt Demszky rontotta el), élénkülni, szépülni fognak a kiskereskedelmi üzletek
süti beállítások módosítása