Két hét telt el a 3-as metró északi szakaszának átadása óta. Tarlós István átadta, a városlakók pedig birtokba vették a felújított állomásokat. Néhány napig vártam a részletesebb beszámolót, a felújított állomások építészeti bemutatását, de hiába. Aztán úgy döntöttem, hogy további várakozás helyett inkább leírom, milyennek látom az állomásokat.
Visszakeresve, hogy korábban mi hangzott el az állomások utasforgalmi tereinek felújításával kapcsolatban, több portálon is az alábbi mondatot találtam: “az építészeti tervezés fő célkitűzése az utasforgalmi terek általános műszaki és esztétikai megújítása, frissítése, a vonalra jellemző egységes arculat kialakítása, az állomások egyedi jellegének részbeni megtartásával”.
Az állomások valóban tisztábbak és korszerűbbek lettek, számomra mégis fájóan hiányzik az egységes arculat. A burkolatokat, bútorokat és a világítási koncepciót tekintve alig van hasonlóság az állomások között - kérdés, hogy ha az első hat ennyire különböző lett, mire számíthatunk a hátralévő tizennégy állomáson?
Jogos az a megközelítés is, miszerint a 2-es metró állomásai a felújítás során egységes arculatot kaptak, de ez sokkal inkább kárukra vált, így örülhetünk, hogy a 3-as metró északi szakaszán ezt a hibát nem követték el. Ennek ellenére lenne olyan eszközkészlet, ami teret ad az egyediségnek, mégis kapcsolatot teremt az állomások között. Például lehetnének egyformák a padok, hat-nyolcféle álmennyezet helyett két-három különböző típus elég lenne, és még folytathatnánk a sort.
Az 1990-ben átadott állomások (Forgách utca, Gyöngyösi utca, Újpest-városkapu, Újpest-központ) színinformációs rendszerét annak idején a BME Rajzi Tanszéke tervezte. A feladathoz kapcsolódóan Nemcsics Antal, a Coloroid színrendszer (amely a nemzetközileg is elismert három színrendszer egyike) megalkotója elkészítette a teljes vonal színtervét. A színrendszer színei a négy északi állomáson jelentek meg, ahova még tanulmányutakat is szerveztek külföldi diákoknak. Sajnos az állomások jellegzetes színei a felújítás során eltűntek, viszont örvendetes, hogy a tanszék munkatársai által készített zománcképek nagy része megmaradt. Ezeket restaurálták, így ismét eredeti állapotukban láthatók.
Az általános észrevételek után érdemes az egyes állomásokról külön-külön is szót ejteni. Mivel ezek megítélése alapvetően ízlés kérdése, itt óhatatlanul megjelenik a személyes véleményem. Igyekszem mégis olyan szempontokat hozni, amelyek segítségével bárki megfogalmazhatja a saját álláspontját.
A megújult Dózsa György úti állomáson a piros szín dominál, igazodva Szász Endre Dózsa-pannójának reprodukciójához. Az árnyalatbeli eltérések azonban zavaróak: a narancspiros székek elütnek az álmennyezet tűzpiros színétől. Minden más meglehetősen szürke, ezalól csak a kijáratok környékének sárga álmennyezete jelent kivételt. Kár, hogy ilyen álmennyezet a többi állomáson nem fordul elő, ahogy a vékony kerámia falburkolat sem látható máshol. Miközben az állomás próbál kortárs lenni, nem igazán értem, hogy kerülnek ide retro székek - ráadásul a padlóra állítva, így a lábak körül garantáltan nehéz lesz takarítani. Az állomás akadálymentesítése még várat magára, addig is elégedjünk meg a mozgólépcsőkkel és az aluljáróból a felszínre vezető, az akadálymentesség követelményeit nem teljesítő rámpákkal.
Az Árpád hídi állomás lett talán a legelegánsabb. A padló és a falak burkolatai tartósságot sugallnak, a vágányok fölött átnyúló rácsos álmennyezetnek köszönhetően pedig tágas térben érezzük magunkat. A rozsdamentes acél padok jól mutatnak, szívesen látnám ezeket minden állomáson. A falra felfutó burkolati minták szerintem nem sokat adnak hozzá az állomás értékéhez, de ez legyen a legnagyobb baj. A bejárat fölötti zománcképek megmaradtak és restaurálva lettek. Ennek a látszólag apró gesztusnak köszönhetően sikerült kiemelni és megmenteni az 1984-ben átadott állomás egy értékes elemét. Az aluljáró azonban továbbra is siralmas állapotban van. A Váci út túloldalára átvezető mozgólépcsők felújításának nemrég álltak neki, az akadálymentességet pedig egy rámpa és az 1-es villamos liftjei hivatottak biztosítani. Így kerekesszékkel akár 16 percbe is telhet a villamosról a metróra való átszállás.
A Forgách utcai állomás egyszerű, letisztult belsejét egyesek talán túl sterilnek tartják. A fehér fém falburkolat és álmennyezet, illetve a fém padok mellett rozsdamentes acél hajlított csövek is megjelennek, amelyek valószínűleg a korábbi, 1990-ben elkészült tipizált állomás terét próbálják visszaidézni. Pozitívum, hogy ezekbe sikerült a világítást is integrálni. A padok fölötti műalkotások az egykori Láng Gépgyárra utalnak, ahol hatalmas mennyiségű turbina készült. Ezek jól ellensúlyozzák a peronok semleges anyag- és színhasználatát, az állomáson zajló élet tükröződései pedig egy újabb, állandóan változó réteget jelentenek. A peronon egy helyen elkezdett felpúposodni a padlóburkolat, és máshol is óriási szín- és mintázatbeli különbségek vannak. Csak remélni tudom, hogy ezek minél előbb javításra kerülnek.
A Gyöngyösi utcánál az északi oldalon található aluljáró jóval érdekesebb, mint a peronok világa. Az itt található tűzzománc képeket (Miskei László, Nemcsics Antal és Zalakovács József alkotásai) csak ajánlani tudom. A liftek felépítményei is jól sikerültek – ezek egyedül a Gyöngyösi utcánál készültek látszóbetonból. A felszín feletti építmények merész és kortárs anyagválasztásához képest a peronon állva már nem érzékeljük ezt a bátor és nagyvonalú tervezői hozzáállást. A falburkolatok mintáját minden kétséget kizáró módon a Duna közelsége inspirálta. A végigfutó kék hullámot azonban rozsdamentes acél csövek szakítják meg, így a tér hosszirányú vonzása nem érzékelhető. A hullám és az ajtók kék színe zavaróan elüt egymástól. Álmennyezet nincs, a többi állomástól eltérően itt kilátszik a bordás födém, a világítást pedig az acélcsövektől független rendszerben oldották meg. A padok színükkel idomulnak a falhoz, formájuk mégis teljesen idegen ebben a környezetben.
Újpest-városkapu meghatározó színeit nem kellett sokáig keresni. Az állomás visszafogott, mértéktartó lett, szerintem jól sikerült. A lila-fehér fém falburkolathoz fehér fém álmennyezet társul, a világítás pedig az álmennyezetben kapott helyet. A valóságban és a képeken is úgy tűnik, mintha a lámpák nem lennének párhuzamosak. Ez csak optikai csalódás, de zavaró tényező az egyébként kifejezetten nyugodt állomási térben. A vágányzóna fölötti, sokadik típusú álmennyezet félkésznek hat. A taktilis (“vakvezető”) burkolati jelek több állomáson következetlenek, azonban olyan sehonnan sehova vezető jelzések, mint Újpest-városkapunál, máshol nem jellemzők. Az újonnan épült liftekkel kényelmesen elérhető a vasúti peron és a volánpályaudvar is. A metróból felérve azonban bezárt pénztárak, használaton kívüli telefonfülkék és elavult utastájékoztató elemek fogadják az utasokat.
Újpest-központban a falak kőburkolatot kaptak. Megjelennek a hajlított acélcsövek is, amelyek ezen az állomáson korlátban végződnek. A falburkolat vízszintes fugái a csövek vonalában “ugranak”, ami nem túl elegáns megoldás. Furcsa a kőburkolat és a rozsdamentes acélcsövek párosítása is: a csövek éppen a felújítás előtti könnyűszerkezetes világot idézik fel, itt viszont tartós kőburkolat mellett jelennek meg. A rozsdamentes acél padok megnyugtatóan ismerősek más állomásokról - kérdés, hogy az érkező oldalon valóban szükség van-e rájuk. A hangszórókat nem túl diszkrét módon a falra szerelték. A liftek felépítményei a Forgách utcaiakhoz hasonlóan kőburkolatot kaptak. A csomópont a felszínen továbbra sem átjárható, így a mozgáskorlátozottak jelentős kerülőkre kényszerülnek.
Összességében úgy gondolom, hogy az állomásoknak jót tett volna, ha a tervezők – igazodva az eredeti koncepcióhoz – valóban fontosnak tartják az egységes arculat kialakítását. Jelenleg a hat állomáson hat teljesen különböző világ fogadja az utasokat, ami kaotikussá válhat, ha a vonal többi részének felújítása is ebben a szellemiségben folytatódik.
A mozgáskorlátozottak és látássérültek sem lehetnek maradéktalanul megelégedve. Egy állomást (Dózsa György út) egyáltalán nem akadálymentesítettek, két másiknál pedig (Árpád híd, Újpest-központ) továbbra is óriási kitérőkre vannak ítélve a kerekesszékes utasok. A taktilis burkolati jelek több helyen veszélyt jelző pöttyözés nélkül futnak neki a lépcső közepének, vagy el sem vezetnek a lépcsőig. A biztonsági sávok anyagukban és színükben alig különülnek el a peron többi részétől, ami szintén balesetveszélyes.
Véleményem szerint a rekonstrukció akkor válhat teljessé, ha sor kerül az aluljárók felújítására, a kijáratok környezetének rendezésére és élhetőbbé tételére, valamint fedett kerékpártárolók telepítésére. Annak érdekében, hogy a felszíni csomópontok akadálymentesen átjárhatók, az aluljárók pedig éjszakára lezárhatók legyenek, a csomópontok átépítésére és új gyalogátkelőhelyek kijelölésére van szükség.
Szász László
a szerző építészmérnök és a Járókelő aktív felhasználója
Olvass tovább!
Beszélgetés Nemcsics Antallal a metróvonal színdinamikájáról
Interjú a zománcképek további két alkotójával
A Közlekedő Tömeg posztja az akadálymentesített metróvonalról
