A Hosszúréti-patak és a Kőérberki-tó környékéről egy fotós természetjáró szemével.
A patakon a környéken élők mindennap átkelnek, mégis csak kevesen ismerik túl azon, hogy egy útszéli csatornameder. A Hosszúréti-patak Újbuda egyetlen és árvízi szempontból igen kiemelkedő szerepű vízfolyása, ráadásul nagyban hozzájárul Újbuda látképéhez.
Bár a patak forrása messze fent a Torbágyi-erdőben található, mely folyamatos vízhozamot biztosít, mégis leginkább a környező városok esővízének elszállításáért felelős, ezáltal erősen ki van téve a természet szeszélyének. A Hosszúréti-patak a Kőérbereknél található csodálatos megállóhelyével a Kőérberki-tóval. Varázslatos és családias környezetet biztosít a környéken élőknek, miközben a kutyát tartók és horgászok kedvelt központja a tó; folyamatos halállománya és a vízcsobogás nyugtató hatása miatt.
Sajnos sok pozitív tulajdonsága mellett a Hosszúréti-patak könnyen nevezhető Újbuda egyik szégyenfoltjának, mivel nagyon erősen elhanyagolt terület, szemét és egyéb, olykor káros anyagot tartalmazó tárgyak kerülnek ide, ezáltal időnként rossz illatú, habzik és zavaros a felszíne.
A patak sanyarú sorsa abban lelendő, hogy bár régóta Dél-Buda részét képezi, a városiasodás eluralkodott rajta és köré nőtt egy város. Egyre több és több helyről vezették bele az esővizet – jó esetben csak esővíz és a forrásvíz ömlik bele. A növekvő vízhozam ellenére semmilyen szabályozás nem épült ki a mentén, a patak pedig igyekszik a megnövekedett igényekre szabni a medrét, azaz folyamatosan mélyíti, és mivel sok helyen köves, iszapos az alja, egyre szélesebb lesz a meder, ami azzal jár, hogy folyamatosan közeledik a patak mentén fekvő házakhoz, és az új, fonódóként közlekedő 41-es villamosvonalhoz.
Gabion kosár. Fotó: Pál András
A patak évek óta sok gondot okoz a városüzemeltetésnek, több helyen épült már úgynevezett gabion kosár. Ez egy egyszerű dróthálós kosár, melyet kisebb-nagyobb kőhordalékkal töltenek meg, majd akár egyéb kötőanyaggal is feltölthető, így a víz ellen erősen védő falat képez. Sok esetben az anyagiak miatt, vagy csak felelőtlenségből ez az intézkedés elmaradt. Így járt a villamos Ifjúsági parki végállomása is, ami a korábbi forgalom miatt 3 sínpárral is rendelkezik, majd 2 megy tovább Budapest felé. Az utóbbi időben ezekből csak 1 használható, mivel egyes helyeken a patak már-már veszélyesen megközelítette a sínt. Ez nem újdonság se a BKV, se Újbuda számára. Kb. 1,5-2 évvel ezelőtt esett át kisebb felújításon a vonal kissé délebre, ahol gabion kosaras megerősítést kapott a víz közelsége miatt. Már-már úgy tűnik, semelyik fél sem akar tudomást venni a patak állapotáról az esetlegesen felmerülő költségek miatt, viszont a patak nem felejt, és az utóbbi nagy esőzések hatására egyre jobban fog közeledni mind a sínekhez, mind a házakhoz.
A helyzet komolyságára és a hely elhanyagoltságára nagyon jó példa, ha valaki egyszerűen csak végigsétál az amúgy is ritkán közlekedő villamos vonala mentén. A vízsodrás sok helyen darabokra szedte a gátnak szánt képződményeket, vagy elsodorta őket, vagy csak alájuk ásott és kidöntötte őket, ezáltal mögéjük folyt. A rózsavölgyi szakaszon a partszéli fák negyede az utóbbi években kidőlt, mert korábban túlságosan megdőltek, vagy a gyökerük körül eltűnt a talaj, így eltűnt az alátámasztás is. Ma egy részük a patak felé dőlve várja az elkerülhetetlent.
Nem csak a természetkedvelők szomorkodhatnak, sok helyen már már a patak szélén élők kerítései is befelé néznek, vagy a rájuk dőlt fa hozza őket a patak felé. A villamos és patak páros szakaszának legvégén, közel a Budafoki elágazáshoz található az egyik talán legfrissebb, vagy legjobban felépített gát, ami egy tényleges gát: homokzsákokból emelt fal a part mentén.
Fotó: Pál András
Itt is beüt a hanyagság és nemtörődömség: a fal még áll, viszont tulajdonképpen fél-1 év alatt 1 szinttel alacsonyabb lett. A felső sorban lévő homokzsákok szinte mindegyike kiszakadt mára, a homok fele kiszóródott, feltehetőleg jó része a patakba folyt, ezáltal még jobban eliszaposítva a medert.
Bár nem teljesen a patakhoz kapcsolódik, de mivel a patak keresztülfolyik rajta, osztozik a sorsán a Kőérberki-tó. A tó sajátossága, hogy fiatal vízterületről beszélünk, melyet egy nagyravágyó cég építtetett ki, nagy lakóparkot, városközpontot és hosszú patakot álmodtak a környékre. Ám mind a gazdasági válság, mind a kedvezőtlen lakáseladások éket vágtak a tervekbe és csak a lakópark egy része, az uszodaközpont és igen, a tó jött létre.
A tó nem teljes körültekintéssel lett kiépítve, miközben csak azt tartották szem előtt, hogy a lakóközösség számára szép és hangulatos helyet alakítsanak ki. E célt szolgálják több ponton a „vízesések”, a szigetnek szánt földképződmények, ezek és az egyéb hiányosságok nem tették lehetővé a tó öntisztulását, hozzájárulva a tó iszappal való feltöltődéséhez, a szemét fennakadásához és lerakódásához a mederben. Az eredeti tulajdonos, a MAC Kft. az építési tervek kudarcát látva hamar eltűnt, és leadta a tó kezelését is az Essex Tókezelő Kft.-nek, akihez később csatlakozott a Hosszúréti-patak Környezetvédelmi Nonprofit Kft., és vele közösen az évek alatt annyit elértek, hogy a patak legalsó, a lakóterülethez a legközelebb lévő részénél rendbetették a környezetét. A víz tisztaságával és iszaposságával kapcsolatos problémák továbbra is jelen vannak.
Mind a tulajdonosok, mind az önkormányzat tehetetlensége miatt a tó környezete folyamatosan romlik. Kb. 2 éve a lakóparkban élők már indítottak egy pert a cég ellen, sérelmezve a tóból eredő szagot, illetve a víz magas károsanyag tartalmát – azóta sem született bárminemű megoldás. A tó szélén és nagyon sok más helyen is csurig van náddal a környék, és bár a nád jótékony hatású mind a víz tisztítása, mind az állatvilág szempontjából, mivel főleg mivel ember alkotta vízterületről van szó, a tulajdonos feladata lenne a náddal is foglalkozni, ám ennek hiányában túlnőtt, eldőltek a szárak, és sok helyen feltehetőleg el is haltak réges-régen. Így további akadályt képeznek a vízben, hiába szűrik a vizet, az iszapot felhalmozzák. A tó közepén fekvő egyik sziget tulajdonképpen megközelíthetetlen, nem csupán a híd hiánya miatt, a felszíne teljesen be van borítva faágakkal, kidőlt fák rönkjeivel, egyebekkel.
A természet itt is visszavette, amit az ember magára hagyott. A tó gyéren látogatott, csak horgászok és néha kutyasétáltatók járják. A tulajdonos és építtető nem akar tudni róla, törődni vele, így a legkülönbözőbb madárfajok költöztek be, hogy az esetlegesen arra úszó halakból, illetve a tó melletti földterület magas pocok- és egérállományából éljenek. A nagyravágyó tervek miatt nagyterületen van teljesen kiépített úthálózat, utcai világítás és a későbbi felhasználásra szánva nagy mennyiségű földkupac – ezek jó részét a természet szintén birtokba vette.
Az előbb listázott problémák (iszapos meder, túlnőtt, elhalt nádas, elhanyagolt környezet) mellett, valójában a környék legnagyobb problémája továbbra is maga az ember, a környéken élők és arra járók, illetve a tónál halászók. Szomorú látvány végigjárni a kedvelt horgászhelyeket, ahol több rekesznyi sörös doboz, ruhadarabok és egyéb szemét van lerakva. A tó is tele van különböző üveggel, dobozzal, félig vagy teljesen elkorhadt hordókkal, itt-ott az építtető által álmodott dolgokban fennakadt faágakkal, melyekben aztán a szemét is fennakad. Az üresen álló réten szemétkupacok, a villamosmegálló mögötti dombon szeméthegyek láthatók (bejelentés a Járókelőn). Az onnan vezető kitaposott út szintén egy szemétlerakóhoz vezet.
Biztos sokak álma, hogy a tavon átívelő hidakról lenézve ne úszó szemét, iszapsziget, elhalt nádszigetek, zavaros, darabos, átláthatatlanul sötét színű víz köszönjön vissza, hanem egy tiszta, halban gazdag tó, melyet a madarak is szívesen látogatnak és tökéletes pihenőhely lehet hétvégén a családnak.
Elnézést kérek, ha esetlegesen valamelyik állítás nem állja meg a helyét, a cikk mindössze egy, 1 éve a környékbe beleszeretett fotós/túrázó szemével látott helyzetet tükröz. Reménykedve és bizakodva a Járókelő segítségével fordulok az önkormányzathoz, a tó kezelőjéhez a tó és a patak állapota miatt, illetve a BKV-hoz a 41-es villamosvonalat érintő problémák miatt. Remélem, hogy 1-2 évvel később, erre a cikkre visszanézve boldogan állapíthatom meg, hogy megmenekült egy erősen sérült terület, mely lehetne Újbuda következő természeti központja.
A bejegyzéshez Zsidai Péter „Tó helyett mocsár" című cikkéből vettünk át információt. Szerző: Pál András.
H Z fotója 
