Történt az, hogy a vénasszonyok nyarát kihasználva két teljes hétig csak biciklivel közlekedtem szeretett fővárosunkban. A Bringázz a munkába kampányról ugyan lemaradtam, de tettem egy kísérletet több szempontot figyelembe véve. Így hát következzenek a tapasztalataim és tippjeim erről a korántsem unalmas és akadálymentes két hétről.

0. Készülj rá (legalább egy keveset)!
Természetesen felkészülten vágtam neki a kalandnak (legalábbis azt hittem), átolvastam a KRESZ bringásokra vonatkozó szabályait, átnézettem a járgányom (utólag kiderült, hogy nem elég alaposan), összeszedtem a lámpákat (pót elemeket nem árt betárolni), kiválogattam a sportosnak gondolt ruháimat, utánanéztem a különböző parkolóhelyeknek, szállítási díjaknak – tehát mondhatjuk azt, hogy minden rendben volt, amikor elindultam.
1. Nézz utána a szállításnak!
Néhány dolog, amit megfigyeltem a szállítással kapcsolatban: alaphelyzetben vonattal és metróval utazok minden nap az egyetemig, a metrót a kísérlet idejére a biciklim váltotta fel. A költséghatékonysági szempontokat tekintve, ha úgy döntenék, hogy minden nap szeretném Budapestig a vonaton szállítani a biciklimet, akkor a szállításhoz szükséges bérlettel drágábban jönnék ki egy hónapra, mint a vonat bérlet+Budapest bérlet kombinációval. Ezért úgy döntöttem, hogy tárolási lehetőség után nézek. A Nyugati pályaudvaron zártam le a bringám, majdnem mindig találtam szabad helyet, és az épségben maradt járgányomért mentem vissza minden alkalommal, aminek igazán örültem. Készítettem egy táblázatot, amiben igyekeztem feltüntetni, hogy milyen költségekre lehet számítani különböző utazási módok esetén.
2. Minden kezdet nehéz!
Nem kell megijedni, ha az elején dupla annyi időt vesz igénybe az, hogy eljuss az egyetemre. Ez az idő napokon belül le fog csökkenni és minden normális lesz!
Az első napon elég bátortalanul közlekedtem, sokszor álltam meg, kerestem a bicikliutat, néhányszor azt éreztem, hogy a reggeli pörgésben csak hátráltatom a többi bringást. 2-3 nap után viszont már rutinszerűen ment, hogy mikor hova kell kanyarodni, egészen hamar bele lehet jönni.
3. Fogadd el a segítséget, barátkozz bringásokkal!
Kedden a Krisztina térre kellett tekernem, át a hídon, napsütésben, leizzadva de elégedetten érkeztem meg. Hazafelé különösen nagy élmény volt az alagútban száguldani, sötétben, lámpákkal, minden ismét remekül működött egészen a Lánchíd kellős közepéig, ahol a láncom felmondta a szolgálatot. Így már a kísérlet második napján haza kellett vinnem a biciklimet egy gyors szerelésre, ami már majdnem a vonaton megoldódott. Egy kedves úriemberrel utaztam, aki segített rögzíteni a biciklimet a vonaton, később beszélgetni kezdtünk és felajánlotta, hogy ránéz a problémás területre. Adott néhány hasznos tanácsot, ajánlott néhány kiegészítőt, elmesélte, hogy ő milyen utakon teker. Így bennem keletkezett enyhe csalódottság és idegesség hamar elmúlt, és a hazautam is jól telt.
4. Réteges öltözködés
Például vigyél magaddal esőkabátot, még akkor is, ha hét ágra süt a nap. De tényleg. A kudarcos kedd után újult erővel keringtem a városban, és természetesen akkor szakadt rám az ég, amikor pont biciklire pattantam. Nem esett volna rosszul egy esőkabát.
5. Gyakorlatilag bármilyen bicikli megfelel kezdésnek!
Én a gyerekkori, már kicsit kinőtt, de annál szívesebben használt biciklimen utaztam a kísérlet során.
6. Próbáld meg tavasszal is!
Úgy döntöttem, hogy tavasszal már némi tapasztalattal rendelkezve újra nekivágok egy biciklis kihívásnak.
7. A mozgás olykor többet tud adni, mint a kényelem!
Persze nem mindig esett jól izzadtan megérkezni valahova, de sokkal jobban éreztem magam úgy, hogy mozogtam egész héten. Egy hosszú egésznap-ülős egyetemi nap után jól esett tekerni.
Futár app biciklis útvonaltervezője
8. Budapest egyébként látványos!
A fenti térképrészleten látszik, hogy az uszodától az egyetemig tartó útvonal szinte végig a Duna mellett halad. Egészen más élmény volt az utazás, mint metróval.
A bejegyzést Fetter Dóra Eszter, az ELTE kommunikáció és média szakos hallgatója írta.