Ha megosztod, megoldod.

A Járókelő csapat 2012 óta segít a városlakóknak abban, hogy
bejelenthessék a kátyúkat, letört szemeteseket, lekopott zebrákat és
egyéb közterületi problémákat a lakóhelyükön.

A Járókelő követőinek 5 kívánsága

A Járókelő követőinek 5 kívánsága

2018. október 03. - Kemény Gabriella

Két héttel ezelőtt megkérdeztünk Titeket Instagramon és Facebookon, hogy ha változtathatnátok egy dolgot Budapesten, akkor mi lenne az? Szerencsére sokak fantáziáját megmozgatta ez a kérdés, így mi is rengeteg izgalmas választ olvashattunk. Volt azonban öt olyan „kívánság”, ami jóval gyakoribbnak bizonyult a többinél - ezeket mutatjuk most be nektek.

cfb83e0dc187dbc4654d3eb90156cc65.jpg

1. Forgalomcsökkentés a belvárosban

A Sétáló Budapest oldal koncepciójának csillaga felfelé ível, hiszen egyre nagyobb nyilvánosságra tesz szert. Puzsér Róbert közszereplő jövőre elindul a főpolgármester-választáson, hogy valóra válthassa vízióját, amely nagyon is egybevág ezzel az elképzeléssel.  

A terv arról szól, hogy adjuk vissza a fővárost a budapestieknek: teremtsünk összefüggő sétálóövezetet a Budai Várnegyedtől a Deák térig, a Jászai Mari tértől a Fővám térig! Tegyük sétálóhíddá a Lánchidat! Teremtsük meg a város és a folyó szerves kapcsolatát a húgyszagú rakpart helyén bárokkal és kávézókkal! Teremtsünk olyan Budapestet, amit nem a benzinmotor hajt – tiltsuk ki az autóforgalmat a város szívéből!

– írja Puzsér a Facebook oldalán. 

2. Zöldterületek növelése

A zöldterületek hiányát nem csak ti érzékelitek, ez egy nagyon fontos fokmérője egy város élhetőségének. A Budapesti Városvédő Egyesület a Greenpeace-szel közösen megfogalmazott kiáltványában fogalmazta meg két évvel ezelőtt, hogy "sürgősen orvosolandó, rendszerszintű probléma van a városi zöldterületek és zöldfelületek kezelése kapcsán". Ezzel pedig mélyen egyet tudunk érteni. Gondoljunk csak a Városliget beépítésére

3. Hidak átadása a gyalogosoknak

A legtöbben a Lánchidat szerettétek volna gyalogossá tenni. Sajnos erre még biztosan várnunk kell, mivel várhatóan idén ősszel kezdődik a Lánchíd felújítása, és 2021. június végére fejezhetik majd be. "A Lánchíd felújításához kapcsolódik a várhegyi alagút és a Clark Adám tér felújítása is, de ezt csak később végzik el, ha meglesz hozzá a forrás" – írja a HVG.

4. Nyilvános illemhelyek számának növelése

Ezt kiegészítenénk azzal, hogy a meglévőket sem ártana működésbe hozni. A Carl Rutz rakparton például összesen két hétig, a vizes vb ideje alatt volt működő illemhely. Jelenleg zárva tart, és továbbra sem tudni, mikor javítják meg.

5. Szemetelés csökkentése

Egyetértünk, és ez természetesen attitűd kérdése is. De a Szabadság híd hiszti azért túlzás volt. Mindenesetre köszönjük a válaszaitokat, jó volt látni, hogy a követőink is tisztább levegőre, kevesebb zajra és szmogra, nagyobb élettérre vágynak, akárcsak mi.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jarokelok.blog.hu/api/trackback/id/tr9714258133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

élhetetlen 2018.10.04. 01:20:09

Na, egyszer elküldtem, nem jelent meg. Második kísérlet:
1, Puzsér menjen a p—ba, ha nem tudja, hogy a kerekesszékesek, és a jól futók között még van egy széles réteg. Fájós lábúak, idősebbek, akik nem tudnak kilométereket sétálni. Nekik semmi keresnivalójuk a belvárosban, a Budai Várnegyedtől a Deák térig, a Jászai Mari tértől a Fővám térig. Mert, ha azzal jönne, hogy tiltsuk ki az autókat, de előtte hálózzuk be villamossal a belvárost, mint Prágában, azt még megérteném.
2, Zöld felületek kellenének. Ha Fezben meg tudják oldani, hogy a belváros összes utcájában ott van a járda mellet a fasor, és a locsolócső, és nem lopják el, akkor valahogy itt is el lehetne érni ezt. Ha nem, akkor beásni tíz centire, a föld alá, hogy ne látszódjék, mert a magyar lop. Nem beszélve a letérkövezett nagy terekről, ahol a térkő alatt is mehetne a locsolócső, és lehetne x db árnyat adó fa, ha ez valakit érdekelne. (lefele nő a gyökere, nem nyomja fel a követ, csak fajta kérdése).
3, Mint az első, aki ezt preferálja, az vigye át ölben az idős, már nehezen mozgó mamáját, papáját a hídon a túloldalra, mert kocsi sincs, villamos, sincs, és akinek nincs ilyen stramm gyereke, az ne akarjon átmenni a másik városrészbe. Agyrém.
4, Az kellene.
5, Ha nem három háztömböt kéne menni még Belbudán is egy szemetesig, valószínű, hogy kevesebb lenne az utcai szemét.
6, És amiről nem esett szó, ha a hajléktalanoknak biztosítanának, egy, két ágyas zárható szobákat, oda valószínű, hogy bemennének, mert miért ne. De büntetni egyszerűbb.

hunsly 2018.10.04. 02:57:55

@élhetetlen:
1, Budapestnek kiváló a tömegközlekedése. Mármint ellátottság szempontjából Villamos azért erős túlzás lenne. Régóta vannak trolik és mostanság már elektromos busz is elérhető. Csodálkoznék ha belvárosban a megállók kilométerekre lennének egymástól.
2. Amíg rogyásig van a belváros autóval addig a fának nincs helye sajnos.
3. Gondolom az író sem gondolta komolyan hogy lezárna több hidat, főleg tömegközlekedéssel együtt.
5. Legtisztább városokban még ennyi sincs. Kultúra a kulcs.
6. Sajnos BP-n most annak sincs helye aki fizetne. Ezeknek az embereknek segítségre lenne szükségük. Egy részük biztos visszaintegrálható lenne.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.10.04. 06:08:09

A legfontosabb a ballib szellemi környzetszennyezés csökkentése a városban.

különvélemény 2018.10.04. 06:42:49

Az első 3 meg fog oldódni, ha jönnek az önvezető elektromos autók, annál előbb politikus sem fogja megoldani.
Sőt, a 4. is, mert akkor lesz hely nyilvános vécének.

midnightcoder2 2018.10.04. 06:56:17

Érdekes módon, a hajléktalanokat, a szemetet, a kutyagumit, a belvárost átható kutyahúgyszagot valahogy nem említi senki. Ezek vagy nem zavarnak senkit...

fénycsepp 2018.10.04. 07:06:33

Az autók kitiltása szuper ötlet, de sajnos nem lesz belőle semmi. Nem értem, miert fikazzak annyian a BKV-t. Legyen dugó díj :)

Grgabácsi 2018.10.04. 07:30:01

@hunsly: Budapestnek a belvárosban ha nem is kiváló a közlekedése, de legalábbis relatíve jó. Ha nem tették volna tönkre a metróra hivatkozva a villamoshálózatot, akkor pl egész jól lehetne a belvárosban is tömegközlekedni. Viszont ha már a külvárosokból akarsz bejutni, akkor bizonyos irányokban kifejezetten szopóág van. Csak hát ugye a belvárosi értelmiség hajlamos elfelejteni, hogy a város nemhogy a Nagykörútnál, de még a Hungáriánál sem ér véget.

@különvélemény: az önvezető elektromos autók kb semmit sem fognak megoldani, sőt, még több egyéni közlekedési igényt fognak generálni.

Amúgy messze az első helyen kéne állnia a rettenetesen balkáni állapotú köztereknek és aluljáróknak. Ilyen még a lesajnált Bukarestben sincs. Ehhez jönnek hozzá főleg a pesti oldalon a nagyobb csomópontokat ellepő lecsúszott tömegek, bezombult népségek, akik egyrészt szédületes tempóban lakják le a tereket, másrészt eléggé aláássák a komfortot.

Malac Passat 2018.10.04. 07:33:42

A szemetet már nem szállítják el Zuglóban...

gigabursch 2018.10.04. 07:43:13

@Grgabácsi:
Akkor a fonódó villamosok kialakítása mi a szösz?
Azt pont a metróval egyidejűleg oldották meg...
(most ne kezdj el tornászni a plusz két éven - ha lehet kérni)

2018.10.04. 07:46:32

@különvélemény:
Az 1-es független az elektromos autóktól, a szűkebb értelemben vett belvárosba csak áruszállító autókat és a tömegközlekedést szabadna beengedni akkor is, ha az autók elektromosak. A szmog ugyanis csak az egyik probléma.

2018.10.04. 07:48:14

@Grgabácsi:
A külvárosokból is nagyon jó abejutás, más európai nagyvárosokhoz viszonyítva is. Sőt, meglepő módon külvárosokban egész jó keresztjáratok vannak a szomszéd, szintén külső kerületek felé.

Mentol frász 2018.10.04. 07:51:24

Olyan vezír kéne, aki nem a saját, hanem a város jövőjével foglalkozik! A múlt itt maradt kísérteteit meg temessük már (TI).

midnightcoder2 2018.10.04. 07:54:32

@Grgabácsi: Az egyetlen normális tömegközlekedési megoldás a metró, csak sajnos túl kevés van belőle. A metró nincs tele hajléktalannal, gyors, megbízható, nem szakad le a vezeték, és általában véve is sokkal kevesebb vele a műszaki vagy a forgalmi gond mint a villamosokkal. Csak sajnos drága.

midnightcoder2 2018.10.04. 07:57:50

@fénycsepp: Nos: koszos, büdös, muzeális járműparkja van. A tömegközlekedés pedig általában véve azért szar, mert ahhoz hogy A pontból elérj B pontba általában meg kell kerülnöd a fél várost, jó pár átszállással ami +- 5-10 perc átszállásonként. Ami azért ha naponta csinálod, elég sok idő. Az egyéni közlekedés viszont a dugók miatt szar. A város mint olyan eleve szar találmány, de sajna csak itt van normálisan megfizetett meló.

különvélemény 2018.10.04. 08:02:43

@Zabalint: @Grgabácsi:

Akkor kibontom.
Ha megjelennek a valóban önvezető autók, akkor nagyon sokan fognak átállni a bubi stílusú autózásra.
Ez rengeteg parkolóhelyet fog felszabadítani.

New Yorkban is ez a helyzet, csak ott még taxik jelentik a megosztott autót.
Ahogy mész befelé Manhattan felé, úgy csökken az autót birtokló lakosság, Manhattanben már csak kevesebb, mint 25% az autótulajdonos háztartások aránya.

Exploiter 2018.10.04. 08:13:56

@Zabalint:

Ja. Hát, ha valakit nem zavar, hogy napi három órát ingázik anélkül, hogy elhagyná a városhatárt, akkor tényleg egész jó.
Lényegében minden négyzetcentimétere a városnak, ami nics sétatávra egy metrótól felejtős.

Exploiter 2018.10.04. 08:17:54

@különvélemény:

Több tanulmány is van erről. Ha egyszerre csak mindenki átállna carsharingre, akkor igen, a parkolóhelyek 90%-a felszabadulna. Viszont az utakon a forgalom kb 200%ra nőne. Mert hol lenne az a kocsi, ami nem parkol? Mozogna egész nap. A reggeli esti csúcshoz meg pont ugyanennyi kocsi kéne, mint most, mert mindenki kb ugyanakkor használná.

különvélemény 2018.10.04. 08:49:39

@Exploiter:

Parkolna, de egyrészt csak átmenetileg, mert úgy is beleül valaki (ugye most 9 órát áll egy helyben az autó), másrészt lehetne nagyon gazdaságos parkolóházakat építeni, full automatákat a kis sharinges autóknak, vagy akár átépíteni.

Az MI, ami az autók disztribúcióját vezérli megoldja a legtöbb gondot a forgalommal kapcsolatban, tudja úgy mozgatni az autókat, ki-be a városból, ki-be a parkolóházból, ahogy arra szükség van.

A forgalom is gyorsabb lenne, mert egyrészt nem lennének kereszteződésbe beragadt autók, ami ma mindennapos, másrészt közel egyszerre indulnának az autók a zöldnél, harmadrészt az utak kihasználtsága is egységes lenne.

2018.10.04. 08:52:32

@különvélemény:
Csak pont a legsúlyosabb problémát, a túlzott autóforgalmat nem oldja meg, sőt ha a parkolási gond megoldódik, a forgalom akár növekedhet is, hiszen jelenleg sokan csak azért nem autóznak be a belvárosba, mert szívás parkolóhelyet vadászni.

2018.10.04. 08:56:44

@Exploiter:
Hát ha a város egyik végén dolgozol, a másikon meg laksz, akkor így jártál de nem tilos közlekedni sem. Vidéken ekkora távolság sok esetben eleve leküzdhetetlen tömegközlekedéssel.

Simán a metrókon kívül is van élet. Ahol lakok, bár sok a panasz a tömegközlekedésre, de csúcsidőben 6-7 percenként, azon kívül 10 percenként megy befelé a busz, nagyrészt buszsávban, meg van hév is, a mostani és az előző munkahelyemre is lassabb volt autóval.

2018.10.04. 08:57:42

@midnightcoder2:
A villamos is teljesen jó, ha nem viszik rá egy úttestre az autóforgalommal.

2018.10.04. 09:05:50

@különvélemény:
Tehát az optimalizálás miatt nőne a belvárosi utak áteresztőképessége, vagyis tovább nőne a forgalom csúcsidőben. Biztos, hogy ez így jó cél? Miközben az ország egyik legforgalmasabb területéről van szó, ahol egy nagyon sűrű tömegközlekedési rendszerhez is megvan a mérethatékonyság? Biztos, hogy az egyéni közlekedést kellene csúcsra járatni?

Grgabácsi 2018.10.04. 09:11:32

@gigabursch: A budai fonódó melyik metróvonallal párhuzamos?
A 70-es években megcsonkított villamoshálózat jelentős része pedig pont olyan vonal, ami ma is megélne akár metró (vagyis felett) is. Lásd pl. a Deák és a Lehel tér között.

Grgabácsi 2018.10.04. 09:13:21

@Zabalint: Melyik európai nagyvároshoz viszonyítva? Mert az általam ismert európai nagyvárosokhoz (Bécs, Berlin, München, Hamburg, Drezda, Prága) képest kifejezetten rossz, bár vannak talán rosszabbak is.

különvélemény 2018.10.04. 09:13:49

@Zabalint:

Azzal arányosan szűnnének meg a parkolóhelyek, nőnének helyettük fák, meg nyilvános budik, erről szólt az első posztom, próbáljunk már meg nem csak az utolsó kommentre reagálni, mert fárasztó.

Sokan most azért nem viszik el a kollégát, aki útba esik, mert nem akarják rászoktatni a "szívességre", viszont ha ezzel spórolni lehet, mint a taxinál, akkor máris optimalizálnak az emberek és együtt mennek, úgy sem a saját kocsijuk, és kényszer sincs.
Simán megoldható, hogy ki be csippantanak az utasok, így az együtt megtett km. elosztódik.

MACISAJT1 2018.10.04. 09:25:38

"mivel várhatóan idén ősszel kezdődik a Lánchíd felújítása, és 2021. június végére fejezhetik majd be. "A Lánchíd felújításához kapcsolódik a várhegyi alagút és a Clark Adám tér felújítása is, de ezt csak később végzik el, ha meglesz hozzá a forrás" – írja a HVG."

A puzsérkedés, hvg-zés és egyéb marhaságok helyett
talán inkább tájékozódni kellene...Ugyanis már megvan a pénz és az új dátum, másfél év múlva kész:

hu.euronews.com/2018/09/26/masfel-ev-alatt-kesz-lesz-a-lanchid-felujitasa

MACISAJT1 2018.10.04. 09:31:21

Ja és tessék végre már befejezni az M0-ás körgyűrűt...

2018.10.04. 09:35:39

@Grgabácsi:
Ezekben a városokban nézted a külvarosi tömegközlekedést is? Nem, nem az S-Bahn vonal közelében foglalt szállással, hanem random helyen. Mert a turista ezekkel ritkán találkozik, megmondom őszintén, én Budapesten is kb. a Nagykörúton belül ismertem, amíg vidéken éltem, most meg bőven a Hungárián kívül lakok, de más irányba is ismerem.

Pl. sokkal gyérebb a külvárosi tömegközlekedés Osloban, Szófiában, Zágrábban, Pozsonyban. Pl. Frankfurtban is jártam, ott nehezen értelmezhető a külváros, mert valójaban Frankfurt egy metropolisz belvárosa, de ha azt nézem, hogy ugyanolyan messze a központtól, akkor ott is sokkal gyérebb. Hangsúlyozom, hogy ha az S-Bahnok vonalát nézed vagy pl. Szófiában a külvarosokat jobban érintő metrót, akkor más a helyzet, csak ez a lakosság kis részét érinti, 10 perc alatti buszjárat sűrűséggel peremkerületekben nem központ, hanem keresztirányban eddig kizárólag Budapesten találkoztam. Osloban lekésed a külvárosban a metrót és 15 perc múlva jön a következő, és akkor ez még frekventált irány, a buszokról nem is beszéltünk. Budapesten ahol lakok, még "nyanyajárat" is bemegy a lakótelep közepére, hogy ne kelljen 200 métert gyalogolnia az idős és beteg embereknek.

nemecsekerno_007 2018.10.04. 09:38:39

Túl nagy és túl sokan laknak ott sok autóval, az Isten pénze nem lenne elég, hogy élhetővé tegyük. Azért költsünk rá, hogy még többen költözzenek oda, az ország egyes részein meg csak a közmunka van. Így is nagyon torz a gazdaság térbeli szerkezete, meg az infrastruktúra.

2018.10.04. 09:40:12

@különvélemény:
Vagy az első nagy dugó utan az eddigi parkolóhelyeket is megnyitják a forgalomnak. De enélkül is, még egyszer minek oda a nagy forgalom, mikor ott a legjobb a mérethatékonysága a tömegközlekedésnek, és forgalomkorlatozás esetében ez még tovább is javítható. Jó dolog a car sharing, de a legszűkebb keresztmetszetek forgalmi problémáit nem oldja meg.

A korábbi kommentjeidet is figyelembe vettem, mikor az előzőt írtam.

KissGecihuszár 2018.10.04. 09:49:37

én személy szerint -hál istennek, már egy jódieje nem élek ú.n életvitelszerűen a vízfejben, de tagnap volt szerencsétlenségem ott járni, de volt annyi eszem, hogy az állandó lakcímeműl szolgáló Bartók LTP-n hagytam az AUTÓM és a 133E-vel, majd a Gellérttől a 19-es villingerrel közlekedtem be Belbudára, tekintve hogy olyan helyre kellett mennem, ahol tutira esély sincs normális parkolóhelyet találni, továbbá nem tudtam, mennyi ideig fogok ott tartózkodni, s mert flottás mobilom van, ezért a mobilparkolás nem játszik! visszafelé utazva már a 19-esen láttam, hogy masszívan áll mind 2 rakpart, Az Őrzse híd, a Gellért tér környéke, aztán a 133E-ről kipillantva láttam a Kőrtérig tartó sort a Karinthy-n, majd mind 2 irányban az Okt. 23-on, természetesen számosan az Okt. 23 -Budafoki kereszteződésbe is "bennragadtak" ,így megbénítva azt is. Majd elhagyva az Okt. 23 keresztet, mi is araszoltunk kifelé és -szokás szerint- állt a Dombóvári,aeddig a szem ellát, bedugítva ezzel a Budafoki befelé vezető oldalát is! Azonban a legsokkolóbb a full dugós Leányka felüljáró volt, ami már a Kitérő +-től araszol a Leányka lámpáig!- a vízfej méretét, lakosságszámát csökkenteném, hasonlóan az agglomerációhoz, azaz 8-10 év alatt irodaházastól, sulistól, ovistól, lakóparkostól átköltöztetnék alsó hangon 1-1.5 millió embert a mára kb. 2.7 milliósra hízott "központi" régióból az Eger-Miskolc-Nyíregy-B.csaba-HMV-Baja-Mohács-Szexárd-Pécs-Kaposvár-Nagykanizsa városok alkotta "félholdba", ezáltal egy igazi win&win szitut teremtve. Ezáltal ugyanis ismét esélyt, gazdasági potenciált kaphatna a Keleti és Déli régió és egyúttal élhetőbb, szellősebb, a lebontott panel LTP-k, irodaház falanszterek, plazák helyén kialakított hatalmas ligetekkel, parkokkal ismét érzékelhetően nőne a momentán a vízfejben legrosszabb zöldfelület / lakos arány, mely aránynál egész Európában jobbak ezen számok! Be kéne látni, hogy elkúrtuk, nem kicsit; NAGYON az elmúlt 30 év vízfejközpontú gazdaságfejlesztési politikáját, melynek nap mint nap a pofánkba vágó súlyos következményeit full time "élvezhetjük" szinte az egész országban, kivéve tán Győrt (az is bőven megérne 1-2 misét, mert ott sincs már életminőség a mindent ellepő autóáradat miatt) és Kecskemétet. Remélhetőleg a BMW kapcsán most sorra kerülő Debi vezetése nem követi el ugyanazokat a hibákat, mint Győr és Kecske, hanem észszerűbb (közösségi)közlekedés és városfejlesztéssel veszi elejét a borítékolhatóan 15-20%-al megnövekvő lakosságszám okozta k.osznak?!
Ami Budapestet illeti; prioritást kell élvezzen az V. kerület BELVÁROSI részének totális autómentessé tétele, melynek legfontosabb kelléke a 44-es villinger reinkarnációja a Pólus-Ferenciek tere útvonalon (az Őrzse hídi átvezetés, tehát a Budai irányba történő továbbvezetés a jelen állapotok szerint némileg SCI-FI). Ezzel egyidejűleg komoly forgalomcsillapítás kell a Baross tér-Rákóczi-Blaha-Astoria-Kossuth-Ferenciek útvonalon, ami annyit tesz, hogy jelenlegi Buszsáv elvesz, helyette széles promenád sok fával, bokorral, növényekkel, legbelső sávok átavanzsál villinger + buszsávvá és a jelenlegi középső marad a CÉLFORGALMÚ járművek számára, tehát szűnjön meg a Rákóczi út tranzitút jellege!

élhetetlen 2018.10.04. 09:50:15

@hunsly: Ügyi vagy. Nem tűnt fel, hogy a felvetésekről írtam? Ha kitiltanák az autókat, és ha lezárnák a hidakat a közlekedés elől, akkor ez kinek okozna gondot? A villamos jelképes volt, csak arra akartam célozni, hogy nem működne egy tömegközlekedés nélküli belváros. Nekem tök mindegy, hogy villamos, vagy elektromos busz. Fák meg lehetnének a nagyobb tereken, ha nem az lenne, hogy csak elültetik, aztán hagyják megpusztulni.

alien 2018.10.04. 10:32:08

minek gyalogos híd? a járdán nem fér el?

alien 2018.10.04. 10:36:53

@maxval balcán bircaman: nem értem reménytelen harcodat az szdsz ellen a mostani rendszerben és a ballib média túlsúly mellett beláthatnád, hogy nem győzhetsz.
nem kedvellek

alien 2018.10.04. 10:37:36

@Dr Gregory House: borzalmas a tag olyan mint a 444 en sóváry meg wally

body_andras 2018.10.04. 14:27:26

Amit én (még) szeretnék:
6. Új hidak! Csillaghegy - Megyer (Mátyás K út - Fóti út); Újpesti vasúti híd kiegészítése; Margitszigeten kis hidak gyalogos, biciklis, esetleg kisbuszos forgalomnak (Dráva u - Szépvölgyi út); Kossuth tér és Bem rakpart között a Parlamenttel összhangban, szimmetrikusan két híd (itt is autók nélkül, kivéve taxi); Vígadó - Várkert Bazár (metró, gyalogos, bicajos); BME - Nehru part (gyalogos bulihíd a Szabadság helyett); ELTE Lágymányos - Haller utca; Etele út - Kvassay; Galvani u - Illatos út; Savoya - Csepel - Gubacsi.
7. Déli pu - Nyugati pu alagút, mindkét fejpályaudvar lefokozása max 4 peronos megállóvá.
8. Új központi pályaudvar a Hungexponál.
9. Felhőkarcoló projektek a több hektáros rohadó mezőkön és rozsdatelepeken.
10. Közösségi autóflotta a BKK-nál.
11. Több P+R a város szélén, metrók minden irányba az M0-ig.
12. Kész M0 körgyűrű.
13. Még legalább 1 gyorsforgalmi út felüljárón az M0-n belül!

Csak ennyi kérek, a Sétáló Belváros mindettől függetlenül jó ötlet, ha tisztán tudjuk tartani.

erol 2018.10.04. 14:39:01

Szerintem már az is hatalmas előrelépés lenne, ha a kedves kutyatartók nem tekintenék a várost egy nagy WC-nek.

Avarga 2018.10.04. 14:52:01

Az ötletek jók, lehet hogy tényleg élhetőbb lenne a belváros... ami viszont csupán egyszer merült fel, pedig gyakorlatilag az összes autómentes elgondolásnak az alapja: néhány tízezer P+R építáée tömegközlekedési csomópontok vagy azok közelében. Örs, Kelenföld szintű tömegközlekdési ellátottság, de azoknál sokkal kijjebb stb stb
A CSOK miatt iszonyúan megnőtt (és még folyamatban van a növekedés) az agglomerációból bejáró autósok száma, ami már nem csak a belvárosban, hanem a bevezető utakon is hatalmas dugókat okoz reggel. Ezt csak a közigazgatási határon vagy azon kívül levő parkolóházakkal/parkolókkal lehet megoldani szerintem

KissGecihuszár 2018.10.04. 17:48:14

@Zabalint: Ha olyanként, aki egyérszt 30x évig élt a vízfejben, élete legutóbbi 3 és 1/2 évét a "történelmi" NSZK számos nagyvárosában élte, némileg finomítanám az általad elmondottakat. Tehát München "tömköze" gyaksira tökéletes, bár a Müncheniek aszondják, hogy a '72-es olympia színvonalán ragadt, ami az U-bahn szerelvények nagyobb részére valóban igaz, azok ugyais tényleg a '60-as évek végén, a '70-es évek elején készültek, de ettől még megbízhatóan és főként kellő sűrűséggel jönnek-mennek. Villamoshálózat is jónak mondható, de a buszhálózat kiterjedtsége, követési intenzitása sem rossz. Sőt, az MVV olyan szóló MAN buszokat üzemeltet, melyekhez csúcsidőben hozzákötik a pótkocsit, így növelve a megnövekedett utasszám miatti férőhelyet. Stuttgart (SSB) sem rossz, bár ott az U-bahnok csak a szigorú értelembe vett belvárosban mennek a felszín alatt, majd -főként Stuttgart speciális geológiai adottságai miatt- a felszínen, nagyrészt az autóforgalomtól elzárt pályán haladnak. Buszhálózat is igen jó, bár nem olyan sűrű a követés, mint Münchenben, de azért nem kell csúcsidőben 15-20 perceket várni, ha az orrunk előtt ment el. Hamburg is jól kiépített U-bahn és buszhálózattal rendelkezik és úgy általában az összes Német nagyvárosra elmondható, hogy kiterjedt a DB által működtetett S bahn hálózat is, bár Münchenben sajnos gyakoriak a járat kiesések.
BKK abszolút okés, nyilván az M3 tatarozás egy ideig számos kényelmetlenséget fog okozni, de pl a tervbe vett M1 meghosszabbítás,mely egészen az Istvántelki főműhelyig hosszabbítja az M1 vonalát, illetve az oda beszerzendő zsírúj szerelvények ismét egy nagy minőségi ugrást fognak eredményezni.
A Déli és Nyugati PU valóban kívánatos alagútas összeköttetése 80 év után talán elkezdődhet, csakhát az a 400 MRD legyen meg, mert della nélkül ez a buli esélytelen...

UNIOHID · www.uniohid.hu 2019.01.12. 15:44:58

A Sétáló Budapest oldal koncepciójának csillaga felfelé ível,..."

UNIOHID
2018. október 18. ·
Most, hogy végre (ha nem is a tervezett módon, de) érdekes lett a 2001-ben - a www.UNIOHID.hu révén - jelzett vízióm, összeszerkesztettem a MÉDIAUNIÓ-nak ajánlottakat a "sétáló Nagy-Belváros" ügyében:

2008-ban:
1. Az alábbi témát, ügyet javaslom a Média Unió Kuratóriumának figyelmébe:

Az UNIOHID révén - szerves fejlődéssel - kialakuló,
a jelenlegi szűken vett Belváros és a turisztikailag szintén szigetszerű Várnegyed "egyesüléséből" adódó
SÉTÁLÓ NAGY-BELVÁROS (www.UNIOHID.hu).

Indoklás:
süti beállítások módosítása