A városokat szépítő programokat általában úgy mutatják be a helyi lakosoknak, mint a hétköznapi életük fejlesztését szolgáló lehetőségeket. A közterületeken elhelyezett elemeket – legyen az a közvilágítás, padok, parkolásgátló oszlopok, szökőkutak, virágágyások vagy akár a köztéri megfigyelő rendszerek – a közterek felújítására és díszítésére is használják.
A tervezők ezekre gyakran városi bútorokként hivatkoznak, és a projektek - amelyekhez ezeket használják - célja általában a közösségi kapcsolódások erősítése, a közbiztonság növelése, a hozzáférhetőség és úgy általában a városi élet minőségének javítása.
Néhány kutató azonban amellett érvel, hogy ezek a szépítő kampányok kizárólagosabbá is tehetik a városi tereket. Ha ezek a projektek, a hirdetett ígéretek ellenére, figyelmen kívül hagyják a helyiek igényeit, a lakosok kevésbé érzik képesnek vagy hajlandónak magukat arra, hogy használják azokat.
Fotó: Viktor Talashuk, Unsplash
A városokat nem csak a szobrai és ikonikus épületei fémjelzik. Könnyen megkülönböztethető New York Palermótól, ha akár csak azt megnézzük, hogy mit csinálnak az emberek az utcákon. A new yorki-i látkép valószínűbb, hogy egy gördeszkázót mutat burrito evés közben, míg a palermói egy csoport férfit, amint focimeccset néznek egy kirakatban.
A köztér az a hely, ahol a városi gyerekek tanulnak és játszanak, diákok olvasnak, emberek dolgoznak, sétálnak és kikapcsolódnak. E különféle tevékenységek által teremtődik meg minden egyes város egyedi kultúrája.
Hogy hogyan néz ki egy város, az a tervezésen múlik, így ez egy erőteljes eszköz. Építészek, infrastruktúra- és tértervezők nagy odafigyeléssel alakítják az épített környezetet - a városaink szerkesztett textúráját -, és ez hosszútávú hatással bír arra, hogy hogyan használjuk vagy lakjuk be őket.
A világ különböző városaiban - Algírtól Aucklandig és Chicagótól Hanoiig, Mexikóvárostól Szöulig - a kutatások azt mutatják, hogy a közterek kialakítása markánsan befolyásolja az emberek ott végzett tevékenységének sokszínűségét.
Algírban, Algéria fővárosában a kerületeket a 70-es évek merev, modern stílusában tervezték. A tervezés olyan részletei mint az árnyékot adó fák, a padok és az éjszakai fények, kényelmet nyújtanak az embereknek kártyázáshoz, beszélgetésekhez, de az óriási épületektől, széles utaktól és túl nagy terektől az emberek bizonytalannak és elveszettnek érezték magukat. Továbbá a környezet kialakítása olyan homogén módon történt, mint ahogy más nagyvárosokban is, mint például Los Angelesben, Aucklandben és Sydney-ben. Ezek a túlzóan nagyléptékű és nem kontextuális kialakítások az antiszociális viselkedéssel is összefüggésbe hozhatók.
A mexikóvárosi Alamada Central Park városrészben végzett kutatás szintén rávilágít arra, hogy a városrész átalakítása hogyan vezetett egyes társadalmi csoportok elidegenítéséhez, kirekesztéséhez. A 2013-as átalakítás után érzékelhetően csökkent a lakosok által folytatott tevékenységek sokszínűsége (családi és vallási összejövetelek; utcai művészet; zene; informális árusok). Ezek helyett az aktuális jogszabályok a turisztikai tevékenységeket helyezik előtérbe a helyi lakosság mindennapi szükségleteivel szemben, és lehetővé teszik a hatóságok számára, hogy zéró toleranciát alkalmazzanak minden olyan aktivitással szemben, amelyet zavarónak ítélnek. Az árusok nem szívesen látott személyekké váltak, akik a rendőrséggel való konfrontációt elkerülve összepakolnak és elbújnak amint a hivatalos szervek a közelben vannak.
A dél-koreai Szöul Cheonggyecheon-Euljiro városrészben az átépítés 50 éves műhelyek lebontásához vezetett. Ez veszélybe sodorta a helyi lakosság történelmi és kulturális értékeit, és széttördelte a társadalmi kapcsolatokat.
Hogyan alakítsuk közösen a városainkat?
Henri Lefebvre francia marxista filozófus és szociológus 1968-ban megjelent The Right to the City című könyvében a várost közösen létrehozott térként írta le. A szerző szerint a város olyan találkozóhely, ahol a polgárok közösen építik a helyi életet, ami ellentmond a kapitalista megközelítésnek, ami a városi tereket megvásárolható és eladható áruként definiálja.
Az ún. magántulajdonban lévő közterületek arányának növekedésével az elmúlt években egyre inkább megkérdőjeleződött az az elképzelés, hogy a közterület olyan közös tulajdon, amely mindenkié. A londoni parkok többsége (összesen nagyjából 42 négyzetkilométernyi zöldterület) a City of London Corporation, azaz a London városát irányító önkormányzati szerv tulajdonában van, de a parkot érintő újabb fejlesztések által az átalakított terek egyre inkább vállalatok tulajdonába kerülnek.
A városkutatók régóta elemzik a város kialakítása és a városban zajló élet közötti kapcsolatot. Az amerikai tudós, Jane Jacobs az elsők között fogalmazta meg, hogy a városok akkor veszítenek a legtöbbet, ha nem mindenki számára tervezik őket. Jan Gehl dán építész munkássága pedig következetesen az általa épületek közötti életnek nevezett térre összpontosít.
Ahogy Gehl kifejtette, ahhoz, hogy egy város minél élhetőbb legyen, a tervezésért felelős személyeknek tisztában kell lenniük azzal, hogy a lakosok hogyan használják a várost, milyen tevékenységeket folytatnak a terekben. Ha sikeresnek szeretnénk látni a várost, a tervezés során az emberek mindennapi életére kell összpontosítani és ahhoz kell igazodni. Gehl szerint egy várost a gyalogosok számára – gyaloglással elérhető léptékben - tervezve lehet egészségessé, fenntarthatóvá, élettel telivé és vonzóvá tenni.
Amikor a köztereket használjuk, még ha csak rövid időre is, gyakorlatilag kisajátítjuk őket: a várostervezők és építészek ideiglenes kisajátításként jellemzik azokat az egyéni vagy csoportos tevékenységeket, amelyek révén ezeket a tereket igénybe vesszük. A kutatások arra is kitérnek, hogy ez mennyire lehet demokratikus. Ez csak akkor valósulhat meg, ha a tereket a lakosokkal közösen tervezik meg. Ha ezzel ellentétben, egy közterület megtervezése a lakosság igényeinek figyelembevétele nélkül történik meg, akkor azt kevésbé fogják használni.
Az 1970-es évek óta a városkutatók hangsúlyozzák, hogy a lakosok csak azokat a köztereket használják, amellyel azonosulni tudnak, ahol képviselve érzik magukat. A várostervezés során elengedhetetlen, hogy odafigyeljünk arra, hogy a helyi lakosok valójában mit gondolnak a saját városukról.
A fordítást Tibold Nóra, Ghira Zsófia és Tatai Károly, a Járókelő Közhasznú Egyesület önkéntesei készítették a The Conversation eredeti cikke alapján.
A Járókelő Közhasznú Egyesület működteti a Járókelő.hu közterületi hibabejelentő oldalt, amely segít a városlakóknak abban, hogy bejelenthessék a kátyúkat, leszakadt szemeteseket, lekopott zebrákat, összetört megállókat, az elhagyott autókat és sok más problémát, amelyet közterületen tapasztalnak. Ne menj el a problémák mellett! Jelezd nekünk, és segítünk, hogy a panaszod, a kérésed eljusson a megfelelő illetékeshez. Légy részese a megoldásnak, te is tehetsz a környezetedért!
