Ha a budapesti Kossuth tér környékén, a Zoltán vagy a Garibaldi utcában járunk, észrevehetünk egy mindkét oldalról pollerekkel lezárt keresztutcát, a Garibaldi közt. Felkeltette az érdeklődésemet, hogy vajon mikor, és miért zárták le ezt a kis utcát, így utánajártam kicsit a dolognak.
Ha megnézzük a Google Street View szolgáltatást, akkor láthatjuk a 2014 májusában készült felvételeken, hogy már ott vannak a pollerek, de ha magába az utcába is belekattintunk, akkor egy 2013 júniusi felvételen az utca nincs lezárva, sőt, még autók is parkolnak rajta. Ebből arra következtethetünk, hogy az önkormányzat a Garibaldi közt valamikor 2013. július és 2014. május között zárhatta le a forgalom elől.
Az interneten nem sok információ található erről a talán nem túl sokak által ismert utcáról, de ha jobban megnézzük a Belváros-Lipótváros önkormányzata által feltöltött dokumentumokat, akkor találhatunk egy vállalkozói szerződést 2013 szeptemberéből, amely az önkormányzat és a Colas Alterra Zrt. között köttetett, és a Garibaldi köz útburkolatának teljes cseréjének kivitelezéséről szól. Ha tovább böngésszük az oldalt, láthatjuk ugyanezen szerződést megszüntetését is, melyben az olvasható, hogy az utcában álló házak pincéinek födémszerkezete nincs olyan állapotban, hogy elbírják az ott közlekedő autók terhelését. (Vállalkozási szerződés a burkolatcseréről, Vállalkozási szerződés megszüntetése)
Te mit gondolsz erről? Ha találkoztál már hasonló esettel, írd meg nekünk, hogy hol!
Szerző: Tasnádi Márton