Ha megosztod, megoldod.

A Járókelő oldal 2012 óta segít a városlakóknak abban, hogy bejelenthessék a kátyúkat, letört szemeteseket, lekopott zebrákat és egyéb közterületi problémákat a lakóhelyükön.

Berlin úton az autómentesség felé

Berlin úton az autómentesség felé

2020. szeptember 28. - Zágoni Bella

Berlinben nemrég autómentes lett egy nagyon széles, központi utca, a Friedrichstrasse több szakasza. A Friedrichstrasse egy kb. 3 km hosszú út Berlin Mitte (Belváros) elnevezésű kerületében, rendkívül változatos szakaszokkal: rengeteg kávézóval, pékséggel, irodaházzal, lakóházzal és néhány kisebb plázával, valamint számos halk, hangulatos mellékutcával. 

shana-wu-unsplash.jpg

Fotó:  Shana Wu (Unsplash)

Ez az utca már a II. világháború előtt is Berlin fő bevásárlóutcájának számított. Bizonyos szakaszai már alapból forgalomcsillapítottak voltak, bizonyos szakaszait meg már régen sétálóutcává kellett volna alakítani a folyamatos turistatömeg miatt (pl. a legendás Checkpoint Charlie-t, a valaha volt Kelet-Berlin és Nyugat-Berlin határát jelentő környéket).

Ez a vállalkozás tehát nem csak azért üdvös, mert kijjebb kerültek az autók a város szívéből, hanem azért is, mert több kicsi, de határozott lépéssel jutott el eddig a város, mégpedig az autóforgalom fokozatos mérséklésével.  

Mit csinál Berlin másként, mint más városok? 

A berliniek óvatosabban közelítik meg ezt az egész témakört, mint más nyugat-európai fővárosok. 

2020 nyarán a német fővárosban sétálóutcává alakítottak néhány központi utcát, köztük a már említett Friedrichsstrassét. Hasonlóan tették ezt Madridban, Londonban és Bécsben is nemrég egy-egy utcával. 

Azt fontos látni, hogy a Friedrichstrassét két nagyon széles, többsávos út is keresztezi, az egyik ilyen a Leipzigerstrasse, a másik pedig az Unter-den-Linden (itt található pl. a magyar nagykövetség is). Mindkettő impozáns út, széles járdákkal bírnak, viszont hatalmas átmenő forgalomnak is utat engednek. 

friedrichstrasse.jpg

Friedrichstrasse, fotó: Zágoni Bella

Az ilyen változásoknak kereskedelmi szempontból valószínűleg ugyanannyi haszna és értelme van, mint a környezetvédelem és a levegő frissességének tekintetében. Noha egyes üzletek attól tartottak, hogy a korlátozott autóforgalom elriaszthatja a vásárlókat, ezt a félelmet nem igazolta semmi. Nem beszélve arról, hogy az online vásárlás korában érdemes az üzletek környékét hívogatóbbá tenni a vásárlók számára, hogy becsalogathassák azokat az embereket, akik kikapcsolódni, pihenni, beszélgetni indulnak, egy kávézóban szeretnének időt tölteni vagy az utcákon sétálgatva “window shoppingolnának”.

Berlin nem áll le! 

Berlinben konkrét tervek vannak a folytatásra. Ezek között szerepel többek között az is, hogy 2030-ig dugódíj bevezetésére kerülhet sor, és az autókat végleg kitilthatják a teljes Berlin Mitte kerületből. Sőt, a Friedrichstrassét átszelő Unter-den-Linden autómentesítését is tervezik , ami nem lenne kis dolog, hiszen számos nagykövetség és múzeum található ezen a nagy, széles, impozáns úton, ezenkívül szaporodnak rajta a kiülős kávézók, cukrászdák és az éttermek. 

Nemrég aktivisták egy csoportja szervezett demonstrációt azért, hogy egész Berlinből tiltsák ki az autókat. Céljuk a nyugat-berlini Sonnenallee ideiglenes bezárása, ugyanis itt számos kávézó, pékség és étterem várja a vendégeit, akik így nem egy “autópálya” zaját hallgatva tudnának elfogyasztani valamit a barátaikkal. A szervezők szerint ez az akció felhívja a figyelmet arra is, hogy a helyieknek vissza kell szerezniük a saját életterüket az autóktól. 

Egyébként Berlinben az egyik legmagasabb a biciklivel közlekedők aránya az európai fővárosok közül, és valóban, mindenki, aki Berlinben jár, rögtön észreveszi, hogy sokan tekernek, ha esik, ha fúj. És Berlinben nagyon sokszor esik és fúj! A gyerekeket biciklis utánfutókban viszik óvodába, iskolába, de tekernek öltönyösök, kiskosztümösök, diákok, fiatalok és idősek egyaránt, a társasházak biciklitárolói csakúgy roskadoznak a bicajoktól. 

De miért nem történt még több változás? 

Mert Berlinben egyszerűen van hely. Berlin közepéből ugyanis gyakorlatilag semmi nem maradt a világháborúk után, a kibombázott házak helyére pedig főként parkok és játszóterek kerültek, nem pedig újabb társasházak vagy irodaházak. Pedig épült azokból is éppen elég.  

Berlin így tágas maradt. Széles utak, széles terek, sok zöldterület, a kisebb utcákon is széles a járda. A gyalogosok és az autósok között a konfliktusok így sohasem olyan élesek, mint például Budapesten. Az emberek kényelmesen és így feszültségektől mentesen tudják közösen használni az utcákat. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy a berliniek halvérűek! Dehogy! Ha egy taxis rákanyarodik egy biciklisre vagy egy gyalogosra, az szépen megáll mellette és elmutogatja neki, hogy ez itt az én sávom, az ott a te sávod, nézd, ott van a tábla! És mindenki megy tovább a maga dolgára. 

A másik fontos dolog, hogy rendszerint egy átlagos berlini mellékutca járdája is szélesebb, mint a budapesti Ó utca teljes széltében az úttesttel és a járdákkal együtt. Ezt a helyzetet fokozza az is, hogy Berlinnek hiányzik a központi magja, miniközpontok vannak elszórva a városban, és mindezidáig ezek a részek egymással párhuzamosan fejlődtek, de nem együtt.

 szeles_jarda.jpg

Széles járda Berlinben, fotó: Zágoni Bella

Berlinben tehát van hely, van számos tó, rengeteg zöldterület, sok park, és ezért kevésbé szükséges az autós forgalom visszaszorítása ahhoz, hogy tereket nyerjenek az ott lakók más funkciók számára.  A híres Alexanderplatzon például egyenesen annyi hely van, hogy  ha sétálgatunk, hosszú percekig nem találkozunk keresztutcákkal, autókkal, pedig pár méterre a tértől nyugodtan száguldozhatnak a számukra kialakított többsávos szakaszokon. Ez a békés együttélés azonban úgy tűnik, nem akadályozta meg a városvezetést abban, hogy még egészségesebb környezetet teremtsenek a lakosaik számára! 

A bejegyzés trackback címe:

https://jarokelok.blog.hu/api/trackback/id/tr9416213554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

birkamenet 2020.09.29. 09:45:37

Bécsben meg ugyebár amikor a Mariahilferstrassét tették autómentessé, megfejeleve azzal, hogy a környezö utcákban meg csak az ott lakók parkolhatnak, akkor ott az üzletek forgalma rendre 30-40%-kal zuhant be. Mind a mai napig.

UtazóTódi · utazotodi.blog.hu 2020.09.29. 10:01:49

Nagyon helyes, csak lassacskán, lépésről lépésre érdemes az ilyen változásokat végrehajtani, mindig figyelve a visszajelzésekre és tapasztalatokra. Berlinben tavaly voltam utoljára, bár elsősorban nem a város, hanem egy különleges trópusi helyszín vonzott minket: utazotodi.blog.hu/2019/08/24/berlin_i

vwxyz 2020.09.29. 10:18:27

@birkamenet: És így a messzebb lakók nem autóznak odáig, hanem a lakhelyükhöz közelebbi boltokban vásárolnak. Meg online. Gut.

white zimbabwean 2020.09.29. 10:19:26

Brüsszelben a belvárosi Anspach Boulevard jelentős részét alakították sétáló övezetté ez kb. Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky útnak felel meg.

birkamenet 2020.09.29. 11:39:09

@vwxyz:

És így a belváros tradicionális bevásárló központjában a patináns boltoknak a bezuhant kereslet miatt nincsen pénzük elég árukészletet tartanni, a termék választékot akárcsak tartani, nem hogy bövíteni, a munkaeröt fizetni, így szépen elhalnak, kirúgják az alkalmazottakat, majd bezárnak. A belvárosban megszálló turisták meg majd kibuszoznak a külvárosi plasztik bevásárló "központokba", mert majd ott biztos megtalálják ugyanazt a city shoping feeleinget meg áruválasztékot, ami a belvárosban volt. Fasza gyerek az, aki így tervez várost, gazdaságot és turizmust.
Márcsak a külvárosi bevásárló" központokba vezetö autóutakat kell elvenni és átadni a kerékpárosoknak és kész is a legzöldebb autómentes világváros. Ja, a legvaskosabb gazdasági visszaeséssel.

erol 2020.09.29. 11:46:13

@birkamenet: Az élet nem habos torta. Sok esetben pont a nagy autóforgalom csökkenti a boltok forgalmát, pl Rákóczi út. Szerintem kár aggódni a boltok miatt. Boltok akkor is voltak amikor még nem létezett autó.

birkamenet 2020.09.29. 11:47:13

@white zimbabwean:

Se a Bajcsyt, se semmelyik nagy körutat nem a sétálásra találtak ki, hanem a jármüvek minél gyorsabb áthaladására! Ezért 5-10-20 kilométer hosszúak, padok nélkül!

Aki olyan ostoba, hogy pont ezeket az utakat veszi el az autós forgalom elől, az nem hogy zöldíti a várost, hanem koszosítja, ugyanis a forgalmat még jobban lassítja, a dugókat növeli, ráadásul a dugókat betereli a mellékutcákba is, ahol a szennyezett levegő még jobban megreked.

Kívancsi lennék, hogy mit szól ehhez a levegő munkacsoport, hogy a főbb körutakon a kerékpárosok továbbra is szívják be a nem kevesebb benzingőzt, de most már a mellékutácákba is terítették a szmogot. Csak hogy a köutakon félóránként átlag 10 kerékpárossal több tudja boldogan szívni a kipufogógázt.

birkamenet 2020.09.29. 11:53:46

@erol:

A Rákóczi út nem Mariahilfersrasse vagy Kärtnerstrasse, ahova direkt a belvárosi shopping feelingért, az ottani speciális áruválasztékért és szolgáltatásokért stb. járt (múlt idö!)bevásárolni az akármelyik kerületben lakó bécsi. Na meg a magyar a 80-as évektöl akár napjainkig is. A Rákóczi út nem ilyen, de még a Váci utca sem, nem összehasonlíthatóak.

erol 2020.09.29. 11:58:28

@birkamenet: Hol volt szó arról, hogy Budapest főútvonalait el akarják venni az autós forgalom elől?

birkamenet 2020.09.29. 12:03:24

@erol:

melyek Budapest autós főútvonalai?

erol 2020.09.29. 12:31:28

@birkamenet: pl Bajcsy, nagy körút, Rákóczi, miért?

birkamenet 2020.09.29. 15:04:54

@erol:

plusz Bartók út, József körút stb, ahol már Tarlós is elvette az autósok sávját busz meg bicikli sávoknak, cserébe be is áll a dugó abban a napi 3-4-5 órában, de a maredék se kellemesebb. Meg kellene mar érteni, hogy ez itt a 21. század, a motorízációval tarolt, ami által növekszik a termelékenység, ennek megfelelően a fővárosból (sem) bicikli meg sétaparkot kell csinálni, hanem a forgalmat minél gyorsabbá tenni. A Hungi körút a legjobb példa, hogy fel kell engedni a sebességet 70-re és akkor ott ritka állat lesz a dugó. A belvároson át meg épp az ellenkezőjét csinálják, bezúdul a milliónyi autó, erre fel egyre kevesebb utat hagynak meg az autósoknak. Frankó. A buszokat meg a bicikliseket a párhuzmos mellékutcába kell terelni, mi a túrónak kell ezeknek pont a legforgalmasabb utakon akadályozni a forgalmat??????

Amúgy meg aki biciklizni akar meg sétálni, annak ott vannak a parkok, a sziget, vagy hétvégén pakolja össze magát, üljön fel a Hévre és indítson vidéki túrára. Ja, fogadom, annyira mégse környezet imádó egyik se, hogy ilyennel erőltesse magát.

erol 2020.09.29. 15:16:35

@birkamenet: Látom te nagyon szíveden viseled az autós forgalmat, szerintem egyre nehezebb idők jönnek a te szemszögedből.

vwxyz 2020.09.29. 19:17:25

@birkamenet: " Ja, a legvaskosabb gazdasági visszaeséssel." Te csak Lázár János videójából ismered Bécset? Miért nem nézed meg inkább személyesen?

"Meg kellene mar érteni, hogy ez itt a 21. század" Kicsi szívem, te felejtetted magadat a XX. században. A saját öndiagnózisod szerint még a 70+ éves Tarlós is túlzottan haladó felfogású volt neked.

birkamenet 2020.09.29. 19:20:20

@erol:

Majd hülye lennék napi 25-30 kilométert kerékpározni meg sétálni meg 5 átszállással buszozgatni hóban, szarban, hogy rámenjen az a napi 2,5-3 óra. Autóval 1-1,5. De te maradj csak a biciklinél, Kína is így lett világhatalom, hogy senkinek nem volt autója, cserébe viszont mindenki biciklivel járt.

Lelkesz6 2020.09.30. 07:52:33

Én csak hét éve lakom ugyan bel-Berlinben, de ezt a beszámolót hurraoptimistanak és turistasnak látom...
A város zsúfolt, sok helyen dugig autóval. A Sonnenallee mellett lakom, ez a helyi Népszínház utca... Én imádom amúgy.
Rengeteg a közlekedési baleset, leginkább a biciklisták halnak meg. És a kibombazott telkeken mostanában már luxuslakoparkok és irodaházak épülnek...

vwxyz 2020.09.30. 13:05:16

@Lelkesz6: Erre a postra csak birka és egy mániás karácsonyozó talált ide közülük, de forgalmasabb blogokon rendre gyűlnek ugyanazok a magukat a városlakókkal azonosító autómániások, akik már az idei, apró kis fejlesztések miatt is hisztiznek.

Ezek után te leírod, hogy még a Budapestnél jóval előrébb tartó Berlinben is szükség lenne további lépésekre az élhetőbb város felé vezető úton.

Azt akarod, hogy szívrohamot kapjanak, meg akarod ölni őket?

törzsmókus 2020.10.01. 13:23:53

@birkamenet:
> elvette az autósok sávját

több szinten is el vagy te tévedve.
a Bartókon két közforgalmi sávot – ami tehát eddig sem csak az autó(so)ké volt – alakítottak 1 autó + 1 biciklisávvá (miközben egyébként alatta megnyitottak egy nagykapacitású metrót)
másrészt nincsenek autósok és nem vettek el senkitől semmit, te mint ember ugyanúgy mindkét sávot használhatod, az egyiket autóval, a másikat biciklivel.

> Meg kellene mar érteni, hogy ez itt a 21. század,

igen, nem pedig a 20. század hatvanas-hetvenes évei, amikor naivan azt hitték, a motorizáció mindent megold.

> A buszokat meg a bicikliseket a párhuzmos mellékutcába kell terelni, mi a túrónak kell ezeknek pont a legforgalmasabb utakon akadályozni a forgalmat??????

mondom hogy teljesen el vagy tévedve. a busz és a bicikli nem „akadályozza a forgalmat”. a busz és a bicikli maga a forgalom, méghozzá annak hatékonyabb (adott sávszélességen adott idő alatt több embert mozgatni képes) fajtája. ugyanúgy emberek mennek velük A-ból B-be, lehetőleg a legrövidebb úton, nem pedig tekeregve a kedvedért random jobbkezes (és legtöbbször rohadtul nem párhuzamos, hanem ide-oda tekergős) mellékutcákban. ilyen alapon ugyanígy meg lehet kérdezni, hogy te az autóddal mi a túrónak akadályozod ott a forgalmat, miért nem mész te a mellékutcákba.

> Amúgy meg aki biciklizni akar meg sétálni, annak ott vannak a parkok, a sziget, vagy hétvégén pakolja össze magát, üljön fel a Hévre és indítson vidéki túrára. Ja, fogadom, annyira mégse környezet imádó egyik se, hogy ilyennel erőltesse magát.

*facepalm*
tudod az emberek dolgozni, tanulni stb járnak biciklivel meg gyalog, nem környezetimádni. ilyen alapon ugyanígy mehetnél te is inkább a hungaroringre autózgatni hétvégén.

törzsmókus 2020.10.01. 13:25:47

@birkamenet: a kerékpárosok pont ugyanazt a benzingőzt szívják mint te, csak te töményebben, hosszabb ideig, és ráadásul magad is a probléma része vagy. miért emeled ki pont a kerékpárosokat az összes benzingőzszívó városlakó közül?