Ha megosztod, megoldod.

A Járókelő csapat 2012 óta segít a városlakóknak abban, hogy
bejelenthessék a kátyúkat, letört szemeteseket, lekopott zebrákat és
egyéb közterületi problémákat a lakóhelyükön.

A varázsszó: forgalomcsökkentés, avagy itt a nemzeti gyalogos minimum

A varázsszó: forgalomcsökkentés, avagy itt a nemzeti gyalogos minimum

2020. március 18. - jarokelo kata

Készül a jelenlegi KRESZ módosítása. Az erről szóló szakmai egyeztetésre pedig a Járókelő is meghívást kapott, mert a döntéshozók végre úgy érezték: az autóval és biciklivel közlekedők csoportja mellett ideje meghallgatni a járókelők szempontjait is. Az egyeztetésen Sebők Máté humánökológus képviselte a Járókelőt. Itt olvashatjátok, hogy milyen szempontok szerint. 

296645-5e36c1520a209.jpg

Miért fontos, hogy ott lehettünk?

Folyamatosan zajlanak a jelenlegi KRESZ-szabályozás megújítását célzó megbeszélések a különböző döntéshozói, szakmai és társadalmi szervezetek részvételével. Örömünkre szolgál, hogy az egyeztetésekre immár a Járókelő.hu is meghívást kapott, így az eddigieknél jóval nagyobb lehetőségünk van azon dolgozni, hogy a jövő közlekedési szabályainak kialakításakor kiemelten jelenjen meg a legvédtelenebb közlekedők, azaz a gyalogosok érdekeinek védelme is. A megbeszéléseken minden olyan jogszabálytervezetet támogatunk, melyek hatékonyan segítik elő a gyalogosok által használt felületek, úgymint a gyalogátkelőhelyek és járdák biztonságosabbá tételét, valamint a gyalogosok és a más módon közeledők közötti konfliktusok minimalizálást. Az alábbiakban összefoglaltuk azokat a pontokat, melyeket leginkább fontosnak tartunk annak érdekében, hogy a mainál sokkal biztonságosabb és komfortosabb környezet jöjjön létre a legvédtelenebb közlekedők számára.

15055762_10157736226455324_6387389086676762752_n.jpg

Sebők Máté humánökológus, a Járókelő önkéntese

Nem lehet több halálos áldozat

A statisztikai adatok alapján csak 2019-ben 969 baleset történt kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, ebből 39 végződött halállal. A balesetek körülbelül 90%-a fényjelző nélküli gyalogátkelőhelyen történt. A közel ezres érték rendkívül magas, főleg, ha abból indulunk ki, hogy ma már vannak olyan városok a világban, mint Oslo vagy Helsinki, ahol a tavalyi év során már egyetlen halálos kimenetelű baleset sem történt. Ebből kifolyólag Magyarországon is célul kell kitűzni, hogy senki ne haljon meg se az utakon, se a gyalogátkelőhelyeken. A külföldi városok és országok példája, valamint számtalan, a témában készült tanulmány eredménye is azt mutatja, hogy az egyik legcélravezetőbb eszköz az utak biztonságosabbá tételében a járművek sebességének csökkentése.

Amíg 30km/h vagy az alatti sebességnél körülbelül 10% az esélye annak, hogy egy gázolás halállal végződjön, addig 50km/h-nál ugyanez az érték már közel 85%! Ezért szervezetünk álláspontja az, hogy a jó gyakorlatot mutató külföldi példákhoz hasonlóan itthon is mielőbb csökkenteni kellene a városon belüli sebességhatárokat.

A belvárosi, sűrű beépítettségű területeken, valamint a lakóövezeteken belül kivétel nélkül 30km/h vagy az alatti sebességhatárokra van szükség, hiszen itt nagy valószínűséggel kell számítani az utcán kisgyerekes családokra, fiatalokra vagy lassabban mozgó idős emberekre, akikre jobban kell figyelnie a járművezetőknek. Emellett ezeken a környékeken a gyalogosforgalom is jóval sűrűbb, ami megnöveli a balesetek kockázatát. Ezzel párhuzamosan a többi, városon belüli útvonalon pedig maximum 50km/h sebességhatárt kell bevezetni (ideértve a többsávos főútvonalakat is, ahol adott esetben ma még 60-70km/h is engedélyezett).

kreszklub.jpg

Fotó: Kreszklub

A legfontosabb: a gyalogosnak mindig elsőbbsége van

A sebességhatárok csökkentése mellett szükség van annak az egyértelművé tételére is, hogy mikortól kell a gyalogosnak megadni az elsőbbséget a gyalogátkelőhelyen, hiszen a jelenlegi szabályozás mind a gyalogosokra, mind a gépjárművezetőkre nézve ellentmondásosan van megfogalmazva. „Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni”, mondja a jelenlegi KRESZ, azonban a gyalogosnak a járda szélén még nincs elsőbbsége, és az úttestre is csak akkor léphet le, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Ennek értelmében a gyalogos-átkelőhelyhez közeledő járműnek mindaddig elsőbbsége van amíg a gyalogos a járdán tartózkodik, a gyalogos pedig köteles is egészen addig a járdán tartózkodni, amíg meg nem győződött arról, hogy biztonságos lelépni az úttestre.

Lényegében tehát a mostani KRESZ-szabályozás a gépjárművezetőknek ad elsőbbséget, hiszen, ha a járművezető elég gyorsan (akár teljesen szabályosan a sebességhatáron belül) közelíti meg az átkelőhelyet ahhoz, hogy az már veszélyes legyen a gyalogosra nézve, akkor a gyalogos kénytelen a járda szélén várakozni akár hosszú perceken át, egészen addig amíg nem jön több autó vagy egy járművezető le nem lassít. A gépjárművezető azonban jelenleg nincs kötelezve arra, hogy a járdán várakozó gyalogost átengedje az úton (még akkor sem, ha az átkelési szándék teljesen egyértelmű), valójában az csak a sofőr kedvességén múlik, hogy megteszi-e.

Éppen ezért a KRESZ-módosítást úgy kell megfogalmazni, hogy abban már egyértelmű legyen a gyalogosok elsőbbsége a gépjárművekkel szemben, már akkor, amikor az úttesten átkelni szándékozó gyalogos a járda szélére ér, de még nem lépett le az úttestre. A cél az, hogy a járművek úgy közelítsék meg a gyalogátkelőhelyeket, mintha egy elsőbbségadás kötelező táblával ellátott kereszteződést közelítenének meg; tehát úgy válasszák meg a sebességet, hogy ha gyalogos ér a járda szélére, akkor minden gond nélkül meg tudjanak állni a gyalogos-átkelő előtt - ahogy teszik azt most is egy oldalról érkező jármű esetén, megadva annak az elsőbbséget.

Elég a beparkolt járdákból (és zebrákból)!

Jelenleg még olyan helyekre is jelölnek ki járdán parkolóhelyeket, ahol emiatt 1-1,5 méter sincs biztosítva a gyalogosoknak. Ez nem csak csökkenti a gyalogosok komfortérzetét (van, ahol csak oldalazva lehet elférni), de roppant balesetveszélyes is, hiszen így a babakocsit toló kismamáknak vagy a kerekesszékkel közlekedőknek is az úttesten kell haladniuk. Ehhez kapcsolódóan a Járókelő.hu is napi szinten kap bejelentéseket, épp emiatt tisztában vagyunk vele, hogy mennyire sürgető problémáról van szó. Fontosnak tartjuk, hogy az átdolgozott KRESZ-szabályozásba kerüljön be, hogy a járdákon ne lehessen úgy parkolóhelyet kialakítani, hogy legalább 1,5 méteres távolságot nem biztosítanak a gyalogosoknak. Ezen túlmenően, a gyalogosok védelme érdekében fontos lenne, hogy oktatási, egészségügyi és más közintézmény közelében egyáltalán ne lehessen járdán parkolóhelyet kialakítani. Ezeket a szabályozásokat természetesen a mikromobilitási eszközök (roller, e-roller, kerékpár stb.) számára kijelölt fizikai vagy virtuális parkolókra is szükséges kiterjeszteni, hogy azok ne a járdából vegyenek el felületet (adott esetben ugyancsak az úttestre kényszerítve a babakocsival, kerekesszékkel és nagyobb csomaggal közlekedőket, valamint az idős embereket), hanem a járda melletti úttesten kerüljenek kialakításra.

Szerző: Sebők Máté

A bejegyzés trackback címe:

https://jarokelok.blog.hu/api/trackback/id/tr8215496054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eßemfaßom meg áll 2020.03.19. 11:55:33

"Amíg 30km/h vagy az alatti sebességnél körülbelül 10% az esélye annak, hogy egy gázolás halállal végződjön, addig 50km/h-nál ugyanez az érték már közel 85%!"

Ha pedig nem sétálok le a járdára amikor lassitás nélkül jön egy autó akkor 0% az esélye a gázolásnak.

"A legfontosabb: a gyalogosnak mindig elsőbbsége van "

A legfontosabb: mindenkinek akkor van elsőbbsége ha azt megadják neki. Egyébkét csak sírkőfelirat.

eßemfaßom meg áll 2020.03.19. 12:01:29

Múltkor a tök üres úton két nő álldogál a zebránál és trécselnek, láthatóan nem akarnak elindulni. Én nyugisan, óvatosan megyek, satufékre készen de elgurulok előttük. Erre hallom, hogy valamit ordibál az egyik nő meg látom a tükörben, hogy mutogat nekem. Ott a zebra előtt állva a járdán. Még akkor se indult el egyik se.

ötköb 2020.03.19. 12:05:14

"A zebra az a hely, ahol a gyalogos abban a boldog tudatban hal meg, hogy övé volt az elsőbbség" - mondta édesapám 35 év közlekedési bíráskodás után. Ez régen volt, de ma még inkább igaz.

2020.03.19. 12:33:49

Én viszont a körforgalmak esetében JOBBAN meggondolnám, hogy kinek, és mikor van elsőbbsége, ugyanis nagyon gyakori az, hogy a körforgalomban átkelő gyalogos miatt, az autók koccanásos balesetet szenvednek. Ennek oka kettős.

Először is a nálunk megszokott "tapadj a seggére vazze!" mentalitás, mert egyrészt ha már két méterre lemaradsz az előtted levőtől, máris van olyan paraszt, aki be akar sorolni eléd;

Másodszor a sávváltások indexelés nélkül, illetve az előbb ismertetett esetek, amikor fékezni kényszerülsz, de a mögötted lévő a seggedbe van, ami okán beléd is száll.

Na és a gyalogosok, akik ott tökölnek a járda szélén vagy mobilozik, és közben se jobbra, se balra nem néz, mert Ő aztán tudja, hogy elsőbbsége van. Ami igaz, csak még egyszer: ha fékezésre kényszerülsz, a mögötted lévő vadbarom, ha nem figyel, vagy túl közel van, már beléd is szállt.

Ezért én a körforgalmak esetében kicsit átgondolnám a kinek és mikor legyen elsőbbsége kérdést.

Normális 2020.03.19. 12:34:20

"A gyalogosnak akkor van leginkább elsőbbsége, ha bedugaszolt fülekkel, a lapostelefonjába temetkezve, azt maszturbálva alvajáróként gördül le az úttestre..."
Miért nem ezt javasoltátok, ha valójában erre vágytok?! - egyenesebb beszéd lenne.

A Mestered 2020.03.19. 12:37:09

Ez lassitgatás hülyeség.
* Láthatóbbá kellene tenni a zebrákat.
** Néhány évtizedenként nem ártana újrafesteni.
** A táblákat jól láthatóvá tenni, mert a sok fa eltakarja őket.
** lehetőleg az oszlopok se takarják el a táblát
** nem ki táblázni az előtte lévő néhány métert egyéb táblákkal
* Néhány kereszteződésben annyira sok mindenre kell figyelni, hogy az is csoda ha a zebrát észreveszed, nem hogy a gyalogost, aki éjjel, esőben full feketében bujkál.
* Szigorítani a büntetéseken mindkét oldalon.
* Én elvenném tőlük az elsőbbséget, mert az emberek csak ezt az egy szót tudják és jegyzik meg, de azt nem tudják, hogy ez pontosan hogyan is működik. Valahogy úgy kellene megoldsni, hogy oda állnak a zebra elé egyértelműen, nem pedig 10 méterre szédelegve. Ekkor már az autósnak kötelező lenne megállnia. És csak ezután indulhatna el a gyalogos ha az autó megáll. Persze sokkal szigorúbban büntetve mindkét oldalt ha megszegik a szabályokat.

Európai téridő 2020.03.19. 12:41:05

Azért akadnak intelligens autósok, akik már akkor lassítanak, amikor látják, hogy a gyalogos nyilvánvalóan a zebrán akar átkelni. De a tahó autósok megérdemelnének egy-egy jókora büntit.

0.5 bit 2020.03.19. 12:48:15

"Én elvenném tőlük az elsőbbséget, mert az emberek csak ezt az egy szót tudják és jegyzik meg, de azt nem tudják, hogy ez pontosan hogyan is működik. Valahogy úgy kellene megoldsni, hogy oda állnak a zebra elé egyértelműen, nem pedig 10 méterre szédelegve. Ekkor már az autósnak kötelező lenne megállnia."

Régen ez volt a szabály. Amikor a gyalogos lelépett az úttestre akkor volt elsőbbsége.

"Amíg 30km/h vagy az alatti sebességnél körülbelül 10% az esélye annak, hogy egy gázolás halállal végződjön, addig 50km/h-nál ugyanez az érték már közel 85%!"

Viszont ha állnak a járművek (0 km/h) akkor 0% esélye egy gázolásnak.

octy 2020.03.19. 12:48:49

Sosem fogják betartani a 30-at, most se tartják be. Se az 50-et, se a 60-at vagy 70-et.
A fejekben van a probléma, mindkét oldalon. Autós és gyalogos oldalán is.
Amúgy sem vagyunk egy szabálykövető nemzet, de ez még butasággal és tahósággal is párosul.

Lengyel barátainknál még azt sem sikerül megérteni, hogy ha valaki megáll a zebra előtt az egyik sávban, nem azért teszi, mert lerobbant, hanem mert átengedi a gyalogost. A szomszédos vagy a szembe sávban simán döngetnek el 50-70-el az autók és ugrálnak vissza a gyalogosok az álló autó elé a biztonságba.

De a gyalogos birkák is mennek fülhallgatóval mint a vakegér, nem nézve semerre, simán át 8 sávon lehetőleg ott ahol gyalogátkelő sincs.

A legnagyobb marha pedig az aki biciklivel megy át a zebrán és elvárja hogy az autós annyi idő alatt észlelje és adjon neki elsőbbséget, amennyi idő alatt a gyalogosnak, pedig 2-6x gyorsabban ér oda a semmiből mint egy gyalogos. Ha egy gyalogos közelít a zebrához a járdán de még az úttal párhuzamosan haladva, azt lehet látni, és gyanakodni arra hogy át akar majd kelni. De egy biciklis pár másodperccel korábban még 20-30 méterre is lehet a zebrától.

De ezt nem fogják fel mert nincs hozzá agyuk.

0.5 bit 2020.03.19. 12:49:58

Néhány hetes hír volt, hogy a rendőrség kampányba kezdett, mert ha jól emlékszem 9 esetből 6-ban a gyalogos volt a hibás, mert pl. a telefonjába merülve piroson féktávolságon belül lépett a jármű elé.

octy 2020.03.19. 12:53:08

Londonban jártam, a Temze partján sétáltam és épp a GPS-en néztem merre kellene indulnom. Eközben odakeveredtem a zebra közelébe de még mindig a GPS-t néztem, viszont szemem sarkából feltűnt, hogy a rakparti úton mindkét irányból megállt a forgalom. Rájöttem hogy miattam. Át akartak engedni pedig nem is kerestem szemkontaktust a sofőrökkel úgy, mint itthon. Szégyenemben átmentem a túloldalra. Nem voltam felészülve ilyesmire.

Így is lehet csinálni. Nem volt 30-as (20 mph) tábla, mégis működött a dolog.

Hozzáállás kérdése ez.

Eastwater 2020.03.19. 13:03:51

@eßemfaßom meg áll: Na az ilyen helyzeteket utálom, amikor a zebra előtt álldogál a gyalogos, oda se figyel, át se akar menni. Valami minimális felelősségük nekik is kellene lenni!

szombi 2020.03.19. 13:06:15

Amikor valamelyik koszos hippi zebrát követel egy kutyaház vagy bokor elé, vegye figyelembe hogy oké, de 250 méteren belül se jobbra, se balra gyalogos nem léphet az úttestre! Márpedig az ilyen "szürkezónás" helyeken még megvan az a szabadság hogy ott kel át ahol akar, és a hamis biztonság érzetébe sem ringatja magát. És abban a pillanatban, amikor egy ilyen kikönyörgött zebrát felfestenek, odaállítanám sorfalba a környék összes rendőrét és addig bírságolnám a renitens gyalogosokat, amíg meg nem tanulják használni azt, vagy a korábbival azonos vagy hangosabb kántálással nem kezdik el követelni a zebra beszántását és az eredeti állapot visszaállítását!

Bmw 2020.03.19. 13:14:55

Egyelőre a gyalogátkelőhelyen van elsőbbsége a gyalogosnak. Meg kéne tanítani az embereket hogy kell átkelni a zebrán. Mert én toleráns vagyok, de nem látnok és gondolat olvasó. A gyalogos ne telefonálhasson a zebrán, az úttest része, én se telózok vezetés közben. Nézzen körül mielőtt lelép. Tegyenek minden zebrához nyomógombos lámpát, és akkor nincs vita.

Eastwater 2020.03.19. 13:28:56

@eßemfaßom meg áll: Na az ilyen helyzeteket utálom, amikor a zebra előtt álldogál a gyalogos, oda se figyel, át se akar menni. Valami minimális felelősségük nekik is kellene lenni!

Gösser söralátét 2020.03.19. 13:51:33

Ezek a gyalogosfetisiszta hülyegyerekek pár éve már át akarták verekedni ezt a zebra szélén is elsőbbsége van faszságot, szerencsére akkor nem sikerült. Reméljük most se fog. Gyalogos figyeljen oda, teljesítse az összes kötelességét ami vonatkozik rá, és biztonságosan átkelhet.
Amíg a halálos gázolásokért a zebrán 70-80%-ban a gyalogos a felelős addig felesleges könnyítgetni a jogaikat, inkább a büntetésüket kellene nagyobb számban elvégezni, aztán ha megtanultak közlekedni akkor lehet kérni, de akkor már minek.

eßemfaßom meg áll 2020.03.19. 13:52:10

@octy: azért az is egy beteg dolog, hogy 20tonna vasat állóra fékeznek majd elégetnek egy liter benzint elinuláskor csak mert te ott ténferegsz az út szélén. Ehhez a környezetmegmentők mit szólnak?

octy 2020.03.19. 13:56:55

@eßemfaßom meg áll: a helyiek nyilván rutinosan úgy csinálják ahogy kell, nekik ez már egy mindennapos össznépi játék. Én voltam ott az "idegen" akinek fogalma nem volt erről, hogy ez így megy ott.
Legközelebb már én is tudatosan közelítettem meg a zebrát, határozottan jelezve a mozgásommal is hogy át akarok menni.

midnight coder 2020.03.19. 15:15:48

@octy: Mondjuk ha a 30 kilométer / órás korlátozás mondjuk 10 kilométerrel való átlépését a jogsi elvételével díjaznák, amit csak újravizsgázással lehetne visszaszerezni (= kresz vizsga + gyakorlati, a kötelező órák levezetésével mintha nulláról indulnál) nagyon gyorsan lecsökkenne a gyorshajtók száma.

De ennek igazából akkor lenne értelme, ha Európa minden városában bevezetnék, és városon kívül sem mehetnének mondjuk 60-nál gyorsabban a járművek csak autópályán. Mindjárt nem kellene a polgárnak másfél tonna vasat gyorsítani és lassítani minden kereszteződésnél csak azért, hogy ne öljék meg a többiek. Pesten belül teljesen felesleges lenne 50 köbcentis mopednél erősebb járművel szaladgálni a polgárok 90 százalékának.

névtelen hozzászóló 2020.03.19. 15:24:51

Friss jogsisként (tavaly tanultam vezetni) csak annyit tennék hozzá, hogy az átkelési szándékra adott elsőbbséget is számonkérték a vezetés során és vizsgán is. Tehát ki kellett találni a gyalogos gondolatát, hogy át akar-e kelni a zebrán, vagy csak ott beszélget, várakozik valakire, stb. Ha látszódott, hogy a zebra felé tart és egyszerre fogunk odaérni, akkor lassítani kellett, hogy át tudjam engedni. Szerencsére meg nem buktattak emiatt, de megjegyezte az oktató néhány esetben, hogy át kellett volna engednem a gyalogost.

Gösser söralátét 2020.03.19. 15:35:06

@midnight coder:

" Pesten belül teljesen felesleges lenne 50 köbcentis mopednél erősebb járművel szaladgálni a polgárok 90 százalékának. "

Ez hajszálpontosan így van, de a két tonnás vas alattiakat lassan lelökik az útról, ha a 40-es táblánál valaki nem megy minimum 80-at azt lelökik az útról, és az sem ártana ha a kétszemélyes autókat amik japánban meg a távol keleten bevált szerkezetek itthon (és euban is) lehetne használni, és nem kerülne annyiba mint egy felsőkategóriás terepjáró.
Azért olvasva az eddigi többéves megszólalásaid te is habzó szájjal sivalkodnál ha át kéne ülnöd egy ilyen varrógépbe és bevezetnék azt, hogy 4 személyes autóval kizárólag taxis és városon kívüli forgalom, a határig is max. 20-as tempóval mehet ki, és városon belülre csak ezek a kis szerkezetek lehessenek használatban. Egyből csökkenne a zsúfoltság, a szennyezés, nyugodtabb lenne a város (egyik ostoba troll se hisztizzen a mostani motorja miatt, olyat kell tenni bele ami megfelel) Engem nem zavarna, egyedül, max. ketten ellennénk benne, a te fajtád van oda azért, hogy a gyereket csak 2, lassan 3 tonna tonna fölötti vassal, terepjáróval lehet az óvodáig elvinni.

Gösser söralátét 2020.03.19. 15:37:02

@névtelen hozzászóló:

Az érdekes, nem ártana ha az oktató megtanulná a kreszt és nem az önjelölt kreszprofesszortól okosodna, mert jelenleg sehol nem található a ráutaló magatartás elsőbbségére vonatkozó passzus.

kontrapunkt 2020.03.19. 15:50:19

1976-ban vizsgáztam le autóvezetésből, és azóta is vezetek, méghozzá balesetmentesen.
A gyalogos kontra autós viszony akkor is ugyanez volt. Azóta sem változott semmi sem.
Egyrészt a KRESZ ugyanolyan toldozott-foltozott, vannak nem egyértelmű szabályok is.
A legnagyobb baj az, hogy a közlekedők (a szabálykövetőket kivéve) idióták.
Minden lámpaváltásnál van legalább két autós, aki a piroson hajt át. Ezek felöl bármit írhat a KRESZ, úgysem fognak megállni a zebra előtt. Azokról nem is beszélek, akik képesek a zebrán megállni, csak mert az közelebb van az óvodához,iskolához, bolthoz, stb...
A társadalom viselkedéskultúráján kellene javítani, és nem újabb és újabb szabályokat hozni.

midnight coder 2020.03.19. 15:51:52

@Gösser söralátét: 1. Nincs gyerekem, és a korom miatt már nem is igen lesz. 2. Ha valaha olvastál volna tőlem hsz-t a témában, akkor tudhatnád hogy más fórumokon is ezt propagáltam. Kifejezetten utálom a túlméretezett vasakat amiben egy valaki pöfögi végig a várost totál feleslegesen, különösen ha dízeltraktorral teszi ezt.

midnight coder 2020.03.19. 15:59:16

@kontrapunkt: Kis hazánkban amúgy is legalább kettő az egy főre eső taplók száma. Az egyik ilyen, aki gyakorlatilag bárhol megáll, kikúrja a vészvillogót és elmegy mondjuk cigit venni a "nemzeti" dohányboltba. Aztán van a büntetőfékezés, a levillogás az autópályán a képes vagy csak 140-nel cammogni a sietős "úriember" előtt, illetve az a szép déli szokás, hogy a duda a kurvaanyázás kihangosítására szolgál, nem a balesetveszély elhárítására.

CyberPunK 2020.03.19. 16:09:56

@Gösser söralátét: Ez azért van, mert idióta vagy, és az elsőbbségadást összekevered a nem ölöd meg kifejezéssel. Érdekes módon ugyanez a baromság jobbkéz esetén nem merül fel, és valahogy senki se hangoztatja azt a baromságot, hogy csak akkor kell azt megadni, ha már beért a kereszteződésbe a másik.

CyberPunK 2020.03.19. 16:17:32

@Gösser söralátét: Btw, hogy az istenben szereztél jogosítványt, mikor a szituációs kérdéseket jellemzően út mellett álló gyalogosokkal illusztrálják kb időtlen idők óta?

2020.03.19. 16:19:48

Gondolom, a sok ideförmedő soha nem jár gyalog.

csárlszbrunzol 2020.03.19. 16:20:01

@Látens Inszinuáció: Tehát még véletlenül sem a kövtáv nem tartása a gond? Más helyzetekben nem kell lassítani, vagy - uram bocsá! - megállni?

csárlszbrunzol 2020.03.19. 16:23:01

@A Mestered: "Én elvenném tőlük az elsőbbséget, mert az emberek csak ezt az egy szót tudják és jegyzik meg, de azt nem tudják, hogy ez pontosan hogyan is működik. Valahogy úgy kellene megoldsni, hogy oda állnak a zebra elé egyértelműen, nem pedig 10 méterre szédelegve. Ekkor már az autósnak kötelező lenne megállnia. És csak ezután indulhatna el a gyalogos ha az autó megáll. Persze sokkal szigorúbban büntetve mindkét oldalt ha megszegik a szabályokat. "

Kamionos vagyok. Én elvenném a személyautóktól az elsőbbséget, mert csak ezt az egy szót tudják és jegyzik meg, de azt nem tudják, hogy ez pontosan hogyan is működik. Valahogy úgy kellene megoldani, hogy odaállnak a kereszteződés metszéspontja elé egyértelműen, nem pedig 10 méterre sunnyogva. Ekkor már az kamionosnak kötelező lenne megállnia. És csak ezután indulhatna el az autós ha a kamion megáll. Persze sokkal szigorúbban büntetve mindkét oldalt ha megszegik a szabályokat.

csárlszbrunzol 2020.03.19. 16:24:48

@0.5 bit: A poszt is leírja, hogy ez pont azt jelenti a gyakorlatban, hogy nincs elsőbbsége a gyalognak. Csak tudnám, hogy akkor minek fárasztjuk magunkat zebrák kijelölésével, felfestésével, kitáblázásával.

csárlszbrunzol 2020.03.19. 16:28:13

@Eastwater: És erről a járművezetők tehetnek. Hosszú, szívós, kitartó munkával (és a fent említett KRESZ szabállyal) arra neveltük őket, hogy szvingelhetnek is, lelépniük csak akkor lehet, ha a Szent Járműforgalom méltóztatik átengedni őket. Szóval most már mind tudja, hogy gyökeret is ereszthet (aka trécselhet, telefonálhat, pasziánszozhat), mert úgysem áll meg senki nekik jóformán

A Mestered 2020.03.19. 16:30:32

@csárlszbrunzol: Amire én utalni akartam az az, hogy a gyalogosok elég nagy része életében nem hallott még a kreszről. De ha hallott is róla, akkor se jegyzet meg belőle semmit, mert ő nem vezet, minek az. Viszont valamiért egyetlen dolgot az összes tud: zebra, elsőbbség! Csak ennyit. Aki vezet és hülyeséget csinál, az vagy fizetett a jogsiért, tehát mindegy mi a szabály, úgy sem fog tudni vezetni, vagy csak szimplán bunkó és nem érdekli, tehát ugyanúgy nem érsz el vele semmit.
Am tényleg csak arra kellene figyelni, hogy ha valami kb 10-szer nagyobb nálad méretben vagy tömegben, akkor nem lépsz/hajtasz ki elé akkor sem ha neked van elsőbbséged :D

csárlszbrunzol 2020.03.19. 16:30:39

@névtelen hozzászóló: Vizsga közben egy rakás dolgot számon kérnek, amit a jogsi kézbevételekor azonnal, de legkésőbb fél éven belül elfelejt a nagyérdemű. Ez nem oktatás és vizsgáztatás kérdése, hanem a morálé, szabálykövetési hajlandóságé.

midnight coder 2020.03.19. 16:31:52

@csárlszbrunzol: Én azért ezt annyira nem látom tragédiának. Ha az út szélén megállsz, akkor kb. 10 autósból 8 megáll. Persze ha 5 méterre az út szélétől állsz meg, akkor nem.
Nekem legalábbis gyalogosként soha nem volt ebből gondom, és autósként is meg szoktam adni az elsőbbséget ilyenkor.

csárlszbrunzol 2020.03.19. 16:32:31

@Gösser söralátét: "Ez hajszálpontosan így van, de a két tonnás vas alattiakat lassan lelökik az útról, ha a 40-es táblánál valaki nem megy minimum 80-at azt lelökik az útról..."

Ez pontosan így van sajnos. És ezt mi csináljuk egymással. Nem a gyíkemberek, nem a migránsok, nem a_zidegenek, hanem mi.

CyberPunK 2020.03.19. 16:35:11

@A Mestered: Nem, arra kell figyelni, hogy magad előtt tartasd a táskádat vagy legalább egy szatyrot. Drasztikusan növeli a megállási hajlandóságot, ha már az a kérdés, hogy mi marad az ő tükréből és nem az, hogy belőled mi.

A Mestered 2020.03.19. 16:39:56

@CyberPunK: Tudod, az ember lehet figyelmetlen(vagy épp valami megzavarta) és nem vesz észre egy gyalogost, aki a járdán várakozik, hogy átmehessen. Ez a gyalogos te vagy és szándékosan kárt okozol annak az autósnak. Vagy még jobb ha félre rántja a kormányt, nehogy elvigye a táskád és közben belehajt a szemből jövőbe...

Az ilyeneket mint te, ki se engedném az utcára.

csárlszbrunzol 2020.03.19. 16:41:08

@A Mestered: Értem, hogy mit szerettél volna, csak - énszerintem - nincs igazad. Én inkább vezetek, mint gyaloglom, de autósként is rendkívül sok járművezetővel találkozom, akik inkább gázra lépnek, mintsem elsőbbséget adjanak. És gyalogosként is - a mégoly ritka esetekben is - van, hogy már lelépek az útra, de a faszkalap járművezetőnek esze ágában sem volt megállni, nemhogy felkészülni a megállásra. Valahogy ugyanez jármű-jármű viszonylatban simá(bba)n* megy . Az miért van? Számolgatjuk a tonnákat? De ha igen - és ezzel relativizálunk - , akkor a kamionnak is legyen elsőbbsége, hisz az meg 40 tonna megpakolva, nem pedig másfél. Ja, és amúgy nem vagyok kamionos, csak a hozzászólás kedvéért "váltam" azzá egy rövid időre.

* autósként már egyre inkább azt tapasztalom, hogy akkor is elkezdenek kúszni azok, akiknek elsőbbséget kéne adniuk, ha egyértelműen haladok a védett úton. Mit "gondolhatnak"**, hátha mégsem vagyok ott, csak érzéki csalódás? Ennek is mi értelme van...?

** jó, tudom, nem gondolnak semmit. Az emberek többsége beszünteti a gondolkodás intézményét, ha járművet vezet.

csárlszbrunzol 2020.03.19. 16:43:00

@midnight coder: Van benne túlzás picit, elismerem. Ahogy azt is, hogy amúgy sokat javult az utóbbi pár évben ez a dolog. De van még sok olyan van, akinek nincs benne a lábában, hogy elsőbbséget _akarjon_ adni. A jelenlegi szabály meg tényleg szar, valóságos 22-es csapdája.

CyberPunK 2020.03.19. 16:43:54

@A Mestered: Az a figyelmetlen simán megöl egy gyengén látót vagy egy ittas/bódult, de csak induljunk ki a mostani helyzetből, egy lázas embert, aki nem tud megfelelően koncentrálni. Ellenben nekem a tököm tele azokkal akik nem állnak meg, de integetnek, hogy bocsika, illetve a szemkontaktus is felvéve öt másodperce. Értem, hogy miről beszélsz, de szerintem pontosan tudod jól, hogy én meg miről.

csárlszbrunzol 2020.03.19. 16:50:38

@A Mestered: Ugye nem baj, ha ezt most nem fordítom át gyalog-autó viszonylatból autó-kamionra?

A Mestered 2020.03.19. 17:15:03

@CyberPunK: a közlekedésben mindig több ember vesz részt. Ha gyalogosként látom, hogy nem áll meg, nem fogok kisétálni elé, vagy kilógatni táskát, akármit, hogy kárt okozzak neki. Ugyan ez a másik oldalról. Autósként sem fogom elütni a részeg gyalogost, mert az út közepén szédeleg és a közelben sincs zebra. Mindenki hibázhat, és baj általában akkor van amikor többen is hibáznak. Am is a kreszben szerepel, hogy törekedni kell a baleset elkerülésére, akkor is ha a másik a szabálytalan.

A Mestered 2020.03.19. 17:19:27

@csárlszbrunzol: nem kell átfordítani, de nincs olyan ember a földön aki még nem hibázott. Ha te levezetsz 50 évet úgy, hogy egyszer sem néztél be semmit, akkor te egy kivételes zseni vagy, akiből nem létezik még egy az egész világegyetemben. De garantálni tudom, hogy voltál már szabálytalan ha vezettél valaha is :D

felső határ nincs 2020.03.19. 17:26:16

humanokologus az mi?

olyan mint a szabadbolcsesz?

Medgar 2020.03.19. 17:37:23

Nem tudom melyik amatőr szakértő írta fenti agymenést de pár lényeges elem kimaradt:

21. §
(8) A gyalogos olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs, mielőtt az úttestre lép, köteles meggyőződni arról, hogy áthaladásával a járműforgalmat nem zavarja. Nem léphet az úttestre, ha a jármű olyan közel van, hogy annak zavarása nélkül az úttesten átmenni nem tud.

43. §
(2) * Azt a helyet, ahol az (1) bekezdés értelmében a gyalogosnak elsőbbsége van, a jármű vezetőjének csak olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a jármű vezetője az elsőbbségadási kötelezettségének eleget tudjon tenni. A jármű vezetőjének a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelítenie, hogy a járművel, amennyiben szükséges, a gyalogos átkelőhely előtt meg is tudjon állni.

CyberPunK 2020.03.19. 17:38:40

@A Mestered: Nézd, akikről beszéltem az nem a szőke picsa, aki azt se tudja hol van, azok közeléből menekülök, akár gyalog vagyok akár autóval. Én azokról beszélek, akik direkt nem akarnak megállni. Na nekik ilyenkor sikerülni szokott. Illetve még egyik se szállt ki, hogy átbeszéljük a játékszabályokat, csak az autóból kurva anyázik mindegyik. Mondom még egyszer, nem hibázásról beszélek, hanem mikor azt hiszi nagyobb a pöcse, mert épp ő ül a tonnás vasban, de aztán mégis összemegy egy 5 kilós táskától.

Girhes Joe 2020.03.19. 18:26:54

Rendben, legyen a járda szélén álló gyalogosnak is már autómegállító joga, de ez esetben az átkelés szándéka - és amint a lehetőség adott, azonnali kivitelezése - nélkül az út szélén álló gyalogost be kell perelni közúti veszélyeztetésért, akkor is, ha banyatankos nénike, aki észrevette a szomszédasszonyt 3 méterrel arrébb, és be akarja várni.

Egyébként a dolog rettentő egyszerű gyalogosként is. Egy lábat közvetlenül a szegélykő mellé az útra letesz. Na ha ilyenkor nem áll meg az autós, akkor már nincs miről beszélni. Meg is állnak.

Reggie 2020.03.30. 19:53:56

Tovabbi javaslatok:
- A gyalogos atkelohely 2 meteres korzeteben csak atkelni szandekozo gyalogos tartozkodhat, mikozben az a forgalmat figyeli.
- Az atkeles megkezdese elotti legalabb egy meteren a felfestett atkelohely tengelyevel parhuzamosan koteles kozlekedni
- Atkeles kozben koteles a forgalmat figyelni.
- Mobiltelefon hasznalata az atkelohelyen es 2 meteres korzeteben szigoruan tilos.
süti beállítások módosítása