Ha megosztod, megoldod.

A Járókelő csapat 2012 óta segít a városlakóknak abban, hogy
bejelenthessék a kátyúkat, letört szemeteseket, lekopott zebrákat és
egyéb közterületi problémákat a lakóhelyükön.

Lebonthatják az atombiztos korlátmaradványt Újbudán

Lebonthatják az atombiztos korlátmaradványt Újbudán

2019. május 27. - jarokelo kata

A XI. kerületben, Albertfalva kitérőnél áll egy korlátmaradvány az egyik járdasziget közepén. Nem elég, hogy csúnya, de funkciótlan is. Ráadásul, hiába bármilyen panasz, senki nem nyúl hozzá. Pedig már felújítás is volt az érintett szakaszon.

67463-593d49d0a8436.JPGAz első kép, még 2017 júniusából.

Három éve kaptuk az első jelzést az érthetetlen jelenségről, de már az azt megelőző ősszel is azt találgatta egy helyi ügyekkel foglalkozó oldal, hogy mégis ki vehette így át a körbeaszfaltozott korlátot. A BKK ügyfélszolgálata egyébként akkor szavát adta, hogy felszámolják:

szakterületünktől azt a választ kaptuk, hogy az Albertfalva kitérőnél az ütemezés szerint 2018-ban bontják el a korlátmaradványokat.

Magyarázatot nem fűztek hozzá, de talán meglettünk volna nélkül, ha legalább az ígéret teljesül. De nem így lett. A tavalyi peronfelújítás ismét megkímélte a rozsdás korlátokat. A lakosság legnagyobb felháborodására. A Facebookon egy újbudai zárt csoportban méltatlankodnak a helyiek, amiért minden változatlan. Helyesebben azt írják:

legújabban rárakták az egyiket a felújított járdaszigetre, a másikat meg most aszfaltozzák a járdához.

A nagy nyomásra végül újabb ígéret érkezett az elbontásról. Állítólag egyeztettek az útpálya felújításárért felelős kivitelezővel, de a korlát ügye miatt – ki gondolná – további egyeztetésekre van szükség. Állítólag azért, mert a rozsdásodó fémdarabok valójában hídelemek, az itt folyó patak régi hídjának elemei, ezért azon tanakodnak, hogyan lehetne legjobban megoldani a műszaki bontást. Az új határidő július eleje, legkésőbb addigra ugyanis a teljes beruházással el kell készülniük. Addig is, álljon itt ez a mém, az elpusztíthatatlan ősi kapuról. Legalább olyan szívós, mint az újbudai korlát:

l4hepnyw_zvjzfuntrg9dljd8bwqpna-to1cjtzzpti.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jarokelok.blog.hu/api/trackback/id/tr6914863312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

István Torma 2019.05.28. 07:22:50

A felső képen az látszik, mintha egy árok feletti híd korlátja lenne. A párja a túloldalon látszik. Nem biztos, hogy szerencsés elbontani egy híd tartó elemét. Ezt talán szakemberekkel kellene megvizsgáltatni

atomplanet 2019.05.28. 10:10:31

Műemlék!

Egy idő után látványosság lesz, lesz körülötte büfé meg ajándékbolt. Ontja majd a pénzt.

Kicsit kell csak várni.

fotelkreszoktatók 2019.05.28. 10:24:08

Ez kérlek szépen orbanisztán, ahol nagyítóval sem találsz értelmes dolgokat.
Fel tudnék sorolni még jópár olyat, ami előtt megállsz és fejvakarva kérded, hogy tényleg nyitva maradt a zárt osztály???

gigabursch 2019.05.28. 12:37:21

@atomplanet:
:-)))

@István Torma:
Ez lehetséges - köszi, hogy felhívtad rá a figyelmet.

@fotelkreszoktatók:
Elgurult...

PiBá 2019.05.28. 13:14:20

Ha nincs útban, akkor a bontás költségét máshol jobban el lehetne költeni esetleg?

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2019.05.28. 14:05:38

@István Torma: A legelső linkelt poszt alatt is írták, hogy valami vízfolyás megy át ott a Fehérvári út alatt. Az áteresz egyik vége látszik is a műholdképen az út keleti oldalán, másik vége látszólag a Kondorosi út legvégénél van. Ezek szerint az itt korábban lévő híd beépült az új, hosszú átereszbe, a szegélye meg értelemszerűen megmaradt. Mondjuk a rozsdás korlátot ettől még le lehetne vágni, vagy ha elbotlástól féltik a gyalogosokat, akkor mázolják már le újra.

jarokelomarietta 2019.05.28. 15:41:46

@István Torma: Szakemberek adták a válaszokat, amikre hivatkoztunk, amik az elbontást ígérik.

morph on deer 2019.05.28. 16:01:09

@PiBá:
Meg akkor is, ha útban van. Ne aggódj, ez nem akadály :(

Fikalnyik Eugén 2019.05.28. 16:24:14

Egyik ismerősöm úgy bérel egy belvárosi pince üzlethelységet tizedáron az önkormányzatnál dolgozó rokonai által, hogy óvóhelynek van minősítve, 24 órán belül ki kell ürítenie háború esetén. Ennek rendkívül nagy ám az esélye, így kurva jól jár.
Itt is valami hasonló kiskapu lehet, gondolom valami eldugott kis szerződés szerint ez hídnak minősül a korlátok miatt, és mint olyan lehet rá számlázni hídfelújítást meg karbantartást amit csak speckó cég végezhet aranyáron.
Nem biztos, de valószínű.
Ebben a 93 ezer négyzetkilométeres pöcegödörben minden lehetséges...
süti beállítások módosítása