Ha megosztod, megoldod.

A Járókelő oldal 2012 óta segít a városlakóknak abban, hogy bejelenthessék a kátyúkat, letört szemeteseket, lekopott zebrákat és egyéb közterületi problémákat a lakóhelyükön.

Óriási felháborodást váltott ki ez a köztéri karácsonyi dekoráció New Yorkban

Óriási felháborodást váltott ki ez a köztéri karácsonyi dekoráció New Yorkban

2018. december 18. - jarokelomarietta

Igazi lelki társakra találtunk a New York-iakban. Több mint 21 ezer ember szavazott arról, hogy a város javíttassa meg a Hudson-folyó alatt futó Holland Tunnel idei karácsonyi dekorációját.

18hollandtunnel-facebookjumbo.jpg

A Holland Tunnelen azaz Holland alagúton rengeteg munkába járó kel át nap mint nap, az idén havonta összesen több mint egymillió járművel közlekedtek át rajta. Nem csoda, hogy volt olyan, akinek megakadt a szeme a fent látható karácsonyi díszítésen. 

A múlt héten bejárta az amerikai sajtót a dekorációban félrecsúszott karácsonyfa esete. Láthatjátok, hogy két nagy koszorú került az O és az U betűk elé, középen pedig egy karácsonyfa lóg az N-en. Az egyik lakos, Cory Windelspecht még petíciót is indított azért, hogy rakják át az A elé a karácsonyfát, arra hivatkozva, hogy az amerikai lakosság 1-3%-a szenved OCD-től vagyis olyan kényszerbetegségtől, ami bizonyos külső behatásoknál – itt például a rossz helyre felszerelt fa –, kényszercselekvések végzését indítja be.

Szerencsére az üzemeltető hatóság is ráérzett az ügy fontosságára, és közzétettek egy kérdőívet arról, hogyan nézzen ki a dekoráció javítása. Íme, a nyertes megoldás.

duo7frexqaa826v.jpg

A szavazók szerint tehát az lenne a legjobb, ha az első koszorú maradna a helyén, a karácsonyfa az A elé kerülne, és az U-ról lekerülne a másik koszorú. A döntésről még sajtótájékoztatót is tartottak, ahol az üzemeltető hatóság egyik képviselője kisebbfajta csodának nevezte, hogy egy héten belül reagáltak a panaszra. Ebben is hasonlóak akkor az élményeink!

A bejegyzés trackback címe:

https://jarokelok.blog.hu/api/trackback/id/tr3014497562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Libi Dóra 2018.12.19. 11:01:44

Az Amerikába szakadt magyar lakosság 1-3%-a szenved OCD-től vagyis olyan kényszerbetegségtől, ami bizonyos külső behatásoknál – itt például az értelmetlen felirat –, kényszercselekvések végzését indítja be (kényszerjópofizás), ezért javaslom az alagút feliratát az érthető, világos: "HOLLAND TŰNJ EL"-re változtatni.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2018.12.19. 11:12:26

Eleve hogy lehet egy nyitott, liberális, progresszív városban közterületen kirekesztő, klerikális üzenetet elhelyezni??? Ez fasizmus.

David Bowman 2018.12.19. 11:59:38

Kicsit fejlődik az orvostudomány, és nem marad egészséges ember.

Indriq 2018.12.19. 12:50:59

Én örülök neki, hogy ilyen problémákkal kell megküzdeniük. Úgy látszik ott tényleg kolbászból van a kerítés. :)