Ha megosztod, megoldod.

A Járókelő oldal 2012 óta segít a városlakóknak abban, hogy bejelenthessék a kátyúkat, letört szemeteseket, lekopott zebrákat és egyéb közterületi problémákat a lakóhelyükön.

A bürokrácia tehetetlenségi ereje magával rántja a 2. kerületi kerékpárosokat is

A bürokrácia tehetetlenségi ereje magával rántja a 2. kerületi kerékpárosokat is

2018. szeptember 27. - jarokelomarietta

Keveset foglalkoztunk eddig a bürokratikus tehetetlenséggel, pedig teljesen átitatja a napjainkat a Járókelőnél. Most bemutatunk egy példát, ami szépen illusztrálja, mi történik, ha ez a titokzatos erő akadályozza egy önkormányzat dolgozóit abban, hogy a lakosságért végezzék a munkájukat.

img_3570.JPG

A 2. kerületi Varsányi Irén utca már 2014-ben oszlásnak indult, de akkor még a kialakult kisebb gödrök javításait gyorsan elvégeztette az önkormányzat.

BKK egy korábbi válasza szerint, a Margit körút - Horvát utca - Fazekas utca - Csalogány területen a Varsányi Irén utca egyfajta kerékpáros tengelyként funkcionál. Ez persze abból is látszik, hogy a kerékpárral közlekedők voltak az elsők, akik jelezték nálunk, hogy az utca az idei évre vállalhatatlan állapotba került.

2017 márciusában az önkormányzat tudomásul vette, hogy Halász Áron jelezte, milyen rossz minőségű az útburkolat, egy kátyút pedig ki is javítottak egy hónappal később. Az idei jelzésekre már nem érkezett reakció (2018 március, május, május vége, július, szeptember).

Szeptemberben Gábor nevű felhasználónk az alábbi fotót küldte miután egy barátja megsérült az egyik Varsányi Irén utcai kátyú miatt.

142127-5b973f22c4856.jpg

A Varsányi Irén utcán a közvetlenül a fekvőrendőr előtt, a jelzett helyen 2018.09.09 este 9 körül lefelé haladva a rakpart irányába haladtunk, a 3fős sorunk végén haladó kerékpáros a kátyúban hatalmasat bukott. Lehorzsolt kézzel és sisakkal, ami a fejét megvédte megúszta, a mögötte haladó autós még meg tudott állni előtte szerencsére. A kerékpár kereke és kormánya elferdült az esés hatására.

Nem sokkal később Bujdosó Attila ezt írta:

Feleségem múlt héten, talán csütörtökön, szemtanúja volt amint egy biciklis hölgy elesett a kátyúban, és eszméletét vesztette. A járókelők a sarki kifőzdébe vitték, ott tért magához.

Kérjük az intézkedést, mert ez így ÉLETVESZÉLYES!

A hétvégén fotókat is kaptunk arról, hogy kétségbeesésében néhány helyi lakos virágokat ültetett a Varsányi Irén utcai kátyúkba.

img_3600_1.JPG

A 2. kerületi önkormányzat hallgat, a mai napon telefonon jeleztük nekik, hogy hónapok óta nem kapunk tőlük visszajelzést arról, milyen intézkedéseket tettek a megoldás érdekében. Hivatalos választ egyelőre nem kaptunk, így csak arra tudunk gyanakodni, hogy magával rántotta őket a bürokratikus tehetetlenség, és emiatt nem tudnak egy sürgős intézkedést igénylő problémára megfelelően reagálni.

És hogy mi is a bürokratikus tehetetlenség? A HRZone definícióját idézzük:

A bürokratikus tehetetlenség arra a helyzetre vonatkozik, amikor egy intézmény bürokratikus irányelvei és működése olyan összetetté és időigényessé válnak, hogy akadályozzák a szervezetet abban, hogy hatékonyan végezze az alaptevékenységét. Másszóval a bürokratikus szervezetek továbbörökítik önmagukat, és már nem arra a célra vagy tevékenységre fókuszálnak, amiért létrejöttek, hanem arra, hogy megfeleljenek a kialakított szabályoknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://jarokelok.blog.hu/api/trackback/id/tr5814266307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fülig José 2018.09.28. 17:48:49

Azt mondd meg: lesz idén még választás? ( nem). akkó’ èdekli a potentátot a parasztok apró-cseprő gondja? ( nem). ez a válasz a kérdésedre, remélem nem szavaztál a fideSSe...

Ahoj- 2018.10.02. 09:22:08

Ne aggódjatok nekem 1,5 évembe telt amíg a Lágymányosi hídról a Külső Mester utca felé vezető lehajtót (OMV melletti névtelen utcát) kikátyúzták.

Közölte a közút hogy hozzájuk nem tartozik, de a kerület is ezt közölte.
Én meg mondtam hogy ha senkié akkor kihívom a médiát és megcsináltatjuk a helyi erőkkel.
Kértek pár hét türelmet és láss csodát megcsinálták!