Ha megosztod, megoldod.

A Járókelő csapat 2012 óta segít a városlakóknak abban, hogy
bejelenthessék a kátyúkat, letört szemeteseket, lekopott zebrákat és
egyéb közterületi problémákat a lakóhelyükön.

Így nem lesz okos város Debrecenből – feljelentették a Debreceni Menetrend app fejlesztőjét

Így nem lesz okos város Debrecenből – feljelentették a Debreceni Menetrend app fejlesztőjét

2017. február 08. - Járókelők

A debreceni közlekedési társaság feljelentése miatt leállt a valós idejű útvonaltervezés a legnépszerűbb debreceni menetrend mobilalkalmazásban. A változást nemrég jelentették be a napi hatezer felhasználót számláló Debreceni Menetrend app Facebook oldalán.

screen_shot_2017-02-07_at_08_55_57.jpg

A Debreceni Menetrend alkalmazást egy debreceni szoftverfejlesztő, Szincsák Tamás készítette. Szincsák már 2012-ben is dolgozott annak a megoldásán, hogy egy alkalmazásból elérhetők legyenek a menetrendek. Elmondása szerint akkor gyakorlatilag csak a megállókba kihelyezett menetrendekből és nehezen kezelhető pdf-fájlokból lehetett tájékozódni.

„A fejlesztést kezdetben a szakdolgozatom keretében végeztem, majd TDK munkaként folytattam, de az egyetem után is folyamatosan továbbfejlesztettem az alkalmazást, főként a felhasználói visszajelzésekre és igényekre koncentrálva”

- mondta el a Járókelő blognak az app fejlesztője. A Debreceni Menetrend alkalmazás ingyenesen letölthető Android telefonokra, a Google Play áruház nyilvános adatai szerint 50 és 100 ezer között van a telepítések száma.

A mostani konfliktust a tudomásunkra jutott információk szerint az okozta, hogy a debreceni közlekedési társaság, a DKV Zrt. kifogásolta, hogy a Debreceni Menetrend alkalmazás az engedélyük nélkül újraközli az ő adataikat, és tiltott adatszerzésre hivatkozva feljelentést tettek.

A fejlesztő elmagyarázta, hogy korábban már próbáltak kapcsolatba lépni a DKV-val együttműködést keresve, azonban válasz erre nem érkezett. Az általa fejlesztett alkalmazásban megjelentek a DKV valós idejű adatai, tehát a forgalmi változások, a járművek pozíciója, a késés mértéke, a járművek rendszáma, típusa, hogy alacsonypadlósak-e és így tovább.

„Gyakorlatilag pontosan ugyanazok az adatok, amiket pl. a BKK FUTÁR már évek óta megmutat a felhasználóknak. Ezekhez az adatokhoz a DKV alkalmazása által is használt API-n keresztül jutottam hozzá, ami semmiféle védelemmel nem volt ellátva. A DKV saját alkalmazása ezen adatok közül kevesebbet mutat meg, és azokat is kevésbé átlátható formában”

- tette hozzá Szincsák Tamás, aki AppCorner nevű cégével más városokra, így Budapestre is készített menetrend appot.

A fejlesztő szerint a Debreceni Menetrend appot napi 6-7 ezer ember használja, és 15 ezren használják hetente legalább egyszer. A feljelentésben kifogásolt valós idejű adatok tavaly ősszel kerültek a Debreceni Menetrend alkalmazásba, azzal a céllal, hogy ezek az információk minél több utashoz eljussanak, és ezzel javítsanak a város közösségi közlekedésén. A valós idejű adatokat is figyelembe vevő útvonaltervből legalább ezer készült naponta.

Az alkamazás ennek a funkciónak a megszűnésével is ugyanúgy használható utazástervezésre, hiszen a DKV által közreadott menetrendek alapján működik. A valós idejű tartalom azért különösen fontos a felhasználóknak, mert így láthatják a késéseket, járatmódosításokat és ellenőrizhetik, hogy kerekesszékkel fel tudnak-e szállni a villamosra.

image_6.png

Képernyőkép a DKV transIT értékeléseiről.

A DKV-nak is van menetrend alkalmazása DKV transIT néven Androidra és iOS-re, de a Google Play áruházban olvasható  felhasználói visszajelzések alapján a „hivatalos” appok nehezen kezelhetők. Említi is egy hozzászóló, hogy a Debreceni Menetrend átláthatóbb és felhasználóbarátabb. Az Google Play alkalmazásbolt szerint ezt az androidos appot 5 és 10 ezer közötti számú felhasználó telepítette a telefonjára.

new.png

Egy példa DKV útvonaltervezőjének működésére: a fenti képen éppen olyan útvonalat ajánl a Vénkert és Nagyállomás között, amihez fel kellene szállni a 2-es villamosra, majd valahol átszállni az 1-es villamosra, amiről újból átszállítana a 2-esre. Az már csak hab a tortán, hogy részben ellentétes irányba is vinne, illetve a Nagyállomás előtt egy megállóval szállítana le. Ezért van 700 méteres séta benne.

A Debreceni Menetrend app módosítását a DKV feljelentése után Jónás Zoltán, a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület (DERKE) elnöke is közleményben kommentálta:

„Jelenleg mind a szolgáltatónak, mind az önkormányzatoknak komoly küzdelmeket kell folytatni az utasok megtartásáért, és a közösségi közlekedés szolgáltatás fenntarthatóságáért. Mindezek fényében érthetetlen számunkra, hogy a szolgáltató fölösleges energiákat fordít arra, hogy ellehetetlenítsen egy jól működő alkalmazást, ahelyett, hogy még több figyelmet fordítana az utasok megtartására.”

A bejegyzés trackback címe:

https://jarokelok.blog.hu/api/trackback/id/tr8812236482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

P1sty 2017.02.08. 12:00:49

A BKK-nál is évekbe telt, mire kiadtak egy hivatalos GTFS adatbázist, és a FUTÁR API-hoz a mai napig sincs hivatalos dokumentáció...

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2017.02.08. 14:40:00

Elmennek a picsaba. Amugy miert nem kozerdekuek ezek az adatok? Tovabba igen, *mindenhez* API-t kene adnia elsosorban a kozerdeku adatokat kezelo cegeknek, nem pedig alkalmazasokat. Ha van API, akkor fejleszthet ra a piac vagy a kozosseg. Ettol meg csinalhatnak sajatot is, de igy ossze lehetne kotni okosan az adatokat, es akar olyan felhasznalast talalni, ami az adat kozlojenek (itt a DKV-nak) eszebe sem jutott es/vagy nincs ra kapacitasa/kompetenciaja.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2017.02.08. 15:40:52

@P1sty:
A BKK 2010-ben alakult, és 2011-ben közzétette az adatbázist.

nyelv-ész 2017.02.08. 19:56:30

Láttunk már olyat, hogy egy szar terméknek úgy csináltak piacot, hogy a konkurenciát kinyírták. Kicsiben Debrecen is ezt műveli.

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2017.02.09. 00:35:22

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1100112.TV

"5. közérdekű adat: az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret, függetlenül kezelésének módjától, önálló vagy gyűjteményes jellegétől, így különösen a hatáskörre, illetékességre, szervezeti felépítésre, szakmai tevékenységre, annak eredményességére is kiterjedő értékelésére, a birtokolt adatfajtákra és a működést szabályozó jogszabályokra, valamint a gazdálkodásra, a megkötött szerződésekre vonatkozó adat;"

A csapos közbeszól 2017.02.09. 10:22:14

@atleta.hu: Igen erre gondoltam én is. A DKV-nál keletkező adat közérdekű, de ha nem lenne az, akkor is az egyszerű parasztlogika is azt kívánná, hogy tegyék hozzáférhetővé, hátha feltudja használni valaki a köz érdekében. Ez utóbbit ki kell kötni és kész.

Gyanítom, hogy valami csókos írt egy kezdőszinten lévő appot és mivel nem fogy nehéz megmagyarázni a kifizetett milliókat / tízmilliókat / százmilliókat (nem kívánt rész törlendő).

A csapos közbeszól 2017.02.09. 10:26:57

Egyébként meg Szincsák kolléga elég régóta faragja az appját ahhoz, hogy tudja mi kell a felhasználóknak és elkerülje a gyerekbetegségeket.

Egyébként pedig úgy látszik igaz a régi mondás." Senki nem lehet próféta a saját hazájában"
süti beállítások módosítása