Ha megosztod, megoldod.

A Járókelő csapat 2012 óta segít a városlakóknak abban, hogy
bejelenthessék a kátyúkat, letört szemeteseket, lekopott zebrákat és
egyéb közterületi problémákat a lakóhelyükön.

Megint fát ültettek a szelektívbe a Belvárosban

Megint fát ültettek a szelektívbe a Belvárosban

2016. március 21. - Járókelők

Két éve beszámoltunk arról, hogy az V. kerületi Mérleg utca szelektív szigete körüli mizériát úgy számolták fel végül az illetékesek, hogy megszüntették a szigetet, és a tárolókba tuját ültettek.

photo.jpg

Tavaly tavasszal jeleztük a FŐKERT-nek és az FKF-nek, hogy a fenti esethez közeli Erzsébet téren több szemetesre és szelekítv hulladékgyűjtők kihelyezésére lenne szükség a téren beszélgető, iszogató emberek miatt. A FŐKERT sajnos csak a szezon végére, de azért kihelyezett 10 új szemetest. A történet talán egyetlen aktív és pozitív intézkedést tevő szolgáltatójaként.

Szelektív gyűjtő a tér kevésbé látogatott részén van (vagyis volt), azonban erről az FKF megírta, hogy a Mérleg utcai szigethez hasonlóan, itt is műszaki akadályokba ütköznek az ürítésnél. A téren egyébként nem tudnak további szelektív gyűjtőket helyezni, mert a tartályaikat az önkormányzat nem fogadja el. Az V. kerületi önkormányzat nem reagált a megkereséseinkre.

Vagy mégis? Ebből ugyanis:

 

szelektiv-1.jpgFotó: Sztancs Gréta

Ez lett

 

szelektiv-2.jpg Fotó: Csépány Gergely 

Jogosan kérdezik az ittlakók, hogy hová vigyék a szelektíven gyűjtött szemetet, ha a házhoz menő szelektív gyűjtés nem ad lehetőséget arra, hogy például üveget dobjanak ki a társasházakban külön.

***

Ha neked is kérdésed van a budapesti közterületi ügyekről, írj nekünk itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://jarokelok.blog.hu/api/trackback/id/tr698489168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.03.21. 11:56:47

A környékünkön az utóbbi években mind a 4 szelektív gyűjtőszigetet felszámolták, a házakhoz kihelyezett kukákra hivatkozva. Most ott tartunk, hogy az üveget a fél kerület nem tudja szelektíven gyűjteni, ami komoly visszalépés...
süti beállítások módosítása